A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 5. (Szeged, 1999)

KŐHEGYI Mihály – VÖRÖS Gabriella: A vaskúti halmok és földvár (kutatástörténet és anyagközlés)

(15-16. függelék), ezért ez utóbbiakkal itt nem foglalkozunk. A leírások cserepekről emlékeznek meg, melyeket császárkoriaknak határoz meg az ásató. Említés történik továbbá Árpád-kori ezüst „pénzecskéről" is, valamint egy ugyancsak középkori késről (14. függelék) (PÁRDUCZ 1959, 98). A leírás szerint nagy számmal kerültek elő állatcsontok, melyeket konyhahulladéknak határoztak meg. Az említetteken kívül még szó esik egy tűztől deformált vaslemez-töredékről, melyet a napló kérdőjelesen pajzsdudor töredékének említ, valamint egy üvegpalack száj perem- és válltöredékéről, amely az ásatót a császárkori üvegpalackokra emlékeztette. A leírások adataival ellentétben a bajai múzeum régészeti gyűjteményében kizárólag üveg- és kerámiatárgyakat találtunk beleltározva.'

9 Az ásatási napló adatai annyira szűkszavúak, hogy azonosításukra törekedni teljesen hiábavaló, egyedül az üvegpalack töredékével kísérletezhetünk, de ez a darab (20. kép 6) nem római, hanem középkori. Hiányzik tehát az Árpád-kori ezüstpénz, a kés és a feltételesen pajzsdudornak meghatározott vastárgy is. A leltárkönyv alapján viszont kétségtelenül a lelőhely leletei közé tartoznak az előző fejezetben leírt kerámiatárgyak, melyek az újkőkortól a késő középkorig határozhatók meg. Lényeges szempont, hogy a csak említett, illetve a rendelkezésre álló leletanyag vajon milyen körülmények között és a földvárnak melyik pontján került elő. A leltárkönyvi bejegyzés erre nézve semmilyen adatot nem közöl, tehát eszerint leleteinket szórványnak kell tekinteni. Ebből az is következik, hogy messzemenő következtetéseket a rendelkezésünkre álló emlékekből nem tudunk levonni, de munkánknak nem is ez az elsődleges célja. Annyi kiderül az ásatási naplóból (14. függelék), hogy a kutatás egy 10 m hosszú, 5 m széles árokkal kezdődött, mely a sáncra merőlegesen irányult. Helyéül a földvár bejáratát jelölték meg. Az első kerámiatöredékek a korabeli felszíntől 50-60 cm mélységben jelentkeztek. A leírás szerint ezek „császárkoriak", azaz szarmaták voltak. További példányok felbukkanását egy méteres mélységig említik. Az Árpád-kori pénz és a középkori vaskés is 70-80 cm mélységben került elő, az állatcsontokkal együtt. Az elmondottak azt jelentik, hogy a leletek a sánc felhordásában jelentkeztek, tehát az építés, a megújítás az említett korszakok utánra tehető. A bejárat megerősítésének vagy megújításának cölöplyukaira a felszíntől 120-130 cm-re bukkantak. A félkörívben elhelyezkedő cölöplyuk párok, illetve az egymáshoz mért távolságok alapján valószínűsítette az ásató, hogy a bejárat megerősítéséről van szó, sőt feltételezi, hogy ezeken a pontokon eredetileg valamilyen őrtorony vagy őrhely volt (PÁRDUCZ 1959,98). A kutatóárokban négy gödör is előkerült, a korabeli felszíntől 230 cm mélységben. A leírás és a fényképek tanúsága szerint ezek egymáshoz közel voltak és viszonylag sekélyen — 30-60 cm — mélyedtek be az altalajba. Azon kívül, hogy az egyik gödör betöltéséből tűznyomokat és a kérdőjeles pajzsdudort említi a leírás (B gödör), valamint hogy az egyikből került elő a már említett üvegpalack (D gödör), ezekhez a zárt objektumokhoz semmilyen egyéb leletet nem tudunk kapcsolni. A leírás megjegyzése, miszerint az árokban császárkori, vagyis szarmata leleteknél idősebb kerámia nem került elő, a régészeti gyűjtemény lelőhelyhez kapcsolódó tárgyai alapján nem állja meg a helyét. Ez fontos kitétel, mert minden további kormeghatározás ebből a félmondatból ered. Mivel az ásató szarmata korinál idősebb leletet, állítása szerint, nem talált a kutatóárokban, ezért tartja magát a földvárat is császárkorinak. A következőkben szintén egy olyan kijelentés található, melyből messzemenő tanulságokat vont le az ásató, arra alapozva, hogy a földvár belsejében egy közelebbről meg nem határozható helyen két méter széles és három méter hosszú árkot húzattak, melyben nem találtak semmiféle leleteket. Az a két konklúzió, hogy a sáncot csak alkalomszerűen lakták és hogy az építményt a belsejétől kiemelt földből magasították, ebből a megfigyelésből származik. A földvár korhatározásához sem a most közzétett leletek, sem az ásatás lefolyásáról, illetve eredményeiről közzétett adatok összegzése, elemzése nem visz közelebb. Néhány körülményt azonban érdemes kicsit közelebbről is megvizsgálni. A kerámiatöredékek előkerülése egyértelműen azt bizonyítja, hogy a terület betelepültsége az újkőkortól a középkor végéig csaknem folyamatos volt. Ez nem jelent különlegességet, mert elsősorban a lelőhely kitűnő földrajzi adottságaira utal. A tágabb környezetről legkorábban fellelhető térképek világosan bizonyítják, hogy a földvár a Duna széles árterének keleti peremén helyezkedett el, és egyben a Dunán való átkelés opti19 A leletek a bajai Türr István Miizeumban az 54.36.1-10. leltári számon találhatók.