A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 5. (Szeged, 1999)

KŐHEGYI Mihály – VÖRÖS Gabriella: A vaskúti halmok és földvár (kutatástörténet és anyagközlés)

eredményeit (11. függelék). Itt kapunk hírt arról is, hogy Hiesl János szemorvos gyümölcsösében is folyt ásatás. Ennek eredményeként találták meg az Körös-kultúra első Duna menti telepét (KUTZIÁN 1944. 18-19). Tompa Ferenc a vaskúti ásatás befejezése után megtekintette a bajai múzeum régészeti anyagát és lefényképezésre magával vitte — nyilván Kutzián Ida kedvéért, aki ekkor írta disszertációját a Körös-kultúráról — a Hiesl által a bajai múzeumnak juttatott őskori leleteket (12. függelék). A bajai újságok tehát figyelemmel kísérték az ásatásokat (13. függelék), de a riporterek a szenzáció irányába vitték el a róla szóló cikkeiket, melyek részben régészetileg helyt nem álló dolgokat tartalmaznak, mert nem tudták követni Tompa fejtegetéseit. Szerencsénkre az a pepita fedelű kis kötet, melyben a neves régész az ásatás menetét rögzítette a bajai múzeumba került, és Kőhegyi Mihály hívta fel arra Párducz Mihály figyelmét, aki magához kérette és rövid idő múlva — kihagyásokkal — közölte annak szövegét (PÁRDUCZ 1959, 98-100). A teljes szöveg most kerül először közlésre (14. függelék). A Tompa Ferenc feltárta 12. halomba (Rómer kikövetkeztetett számozását megtartották) a kincskeresők aknát vágtak, de „minden valószínűség szerint semmit sem találtak, mert a halomban semmiféle sírnak nyomait sem találhattuk" — írja Tompa (PÁRDUCZ 1959. 100). Tompa vaskúti ásatásán részt vett egy bajai tanár is: Bácskai János György, aki ahhoz a nemzedékhez tartozott, amely a fiatal, még alakuló bajai múzeumban ingyen dolgozott (MERK 1989, 12). A látottakról és az ásatás tudományos eredményéről — nyilván Tompa Ferenc munka közben elejtett szavai nyomán — külön cikkben számolt be (BÁCSKAI 1943, 4-7), melynek legnagyobb erénye, hogy két fényképet is közöl (15. függelék). Ezek amatőr felvételek ugyan, de jól érzékeltetik a munka menetét (5. kép 1-2). A helyi plébános, Mészáros Béla is sűrűn meglátogatta az ásatást. Nála lakott a professzor és a régészhallgatók, bőven szerzett információt az ásatás menetéről és azokat a plébánia História Domusában szorgalmasan fel is jegyezte (16. függelék). Az addig közöltek ismeretében Párducz Mihály nagy szarmata korpuszában a déli halmos temetők csoportjába sorolta a vaskútiakat, és a 4. század közepére keltezte azokat (PÁRDUCZ 1950, 73, 117-121). Részben Tompa Ferenc naplójának ismeretében megállapítja, hogy a vaskúti halmokat szoros szálak fűzik a jászalsószentgyörgyi, madarasi, kiszácsi, apatini halmos temetőkhöz (PÁRDUCZ 1959, 100-101). Későbbi cikkeiben újra és újra visszatér a halmok időrendjének kérdésére és hun kori voltuk mellett tör lándzsát (PÁRDUCZ 1959a. 328, 355). Megállapítja, hogy a halmos temetők déli csoportja nem értékelhető önálló jelenségként. A 375-380 között új, kaukázusi, szarmata, germán és hun népi elemekből összetevődött népi csoportok egymást követő hullámai jutnak a Duna-Tisza közére. E hullámok egyik rétege az ún. déli halmos temetők csoportja. Valószínűleg nem egységes etnikumú (PÁRDUCZ 1959, 101). Későbbi könyvében — Kovrig Ilona (KOVRIG 1959. 216) és Sági Károly (SÁGI 1954) feltárásaira hivatkozva, a korábbi, helyes megállapításaival ellentétben — a leletek germán jellegét hangsúlyozza (PÁRDUCZ 1963,41). Eddig nem esett sok szó arról a földvárról, melyet a halmok körülvesznek. Czirfusz Ferencnek már rég feltűnt: 13 halom és a föld- vagy Gyűrű vár, egy széles nyílással. Alakjára nézve hasonlít egy kerek teknyőhöz. " (DUDÁS 18961, 65-69). Rómer jegyzetfüzetében — mint arról már szó esett — egy 1778-as térkép ceruzával rajzolt másolata található (4. kép 1). Jobb alsó sarkában van a Várhely rajza: teljesen kerek 66 öl (ez durván 125 m), bejárata délen van. A Czirfusz-Rómer-ásatás nem fordított figyelmet rá, kutatása nem történt meg. A VIII. nemzetközi kongresszusnak is nagyon röviden számolt be erről, inkább csak érinti „egy 132 m átmérőjű kráter forma földvár áll" e helyen — írja (RÓMER 1876, 132). Közöl egy térképet is, mely a tumulusok és a földvár viszonyát mutatja. Ezt nyilván az ásatás után kapta kézhez, és bizonyára az a Papp Zsigmond mérte fel, aki a halmok feltárásánál is segédkezett. A 19. század utolsó két évtizedében Dudás Gyula bejárta a Bácska területét és a halmok és földvárak egész sorát találta. A vaskútiról így ír: „A legnagyobb és az országban talán a legépebb állapotban fennmaradt földvár több halom által övezve. " (DUDÁS 1903, 377). A millenniumra megjelent megyei monográfiában ugyancsak tárgyalja a vaskúti erődöt: „Eföldmű igen sajátságos és nem tartozik a közönséges alföldi barbár várak közé, mert a halmok között épült csonka kúp alakú építmény, melynek felső része szolgált az őrség tanyájául. A kúp alakú erőd meglehetősen magasra emelkedik ki a föld színe felett, s úgy látszik, inkább valamely nagyobb, sáncokkal övezett földmű központját vagy őrtornyát, mint sem egy magában is önálló erődöt képezett. E barbár vár eleddig nem volt átkutatva, s így semmi határozott adataink nincsenek, melyek alapján eredetét vagy rendeltetését magyarázni tudnók"