A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 5. (Szeged, 1999)

P. FISCHL Klára – KISS Viktória – KULCSÁR Gabriella: Kora és középső bronzkori település Baks-Homokbánya (Csongrád megye) lelőhelyen

fogalmak és a hozzájuk sorolható leletanyag elkülönítésére. Ez utóbbi tipológiai jellemzői a magas, bütykös peremű fazekak, a tálfazekak vállon ülő kis bütyökkel, a magasra húzott fülű bögrék, melyeknek hasát függőleges osztóminta díszíti (borda, bekarcolás, vagy a kettő kombinációja), kombinált díszítésű kelebiai tálak, az ún. alpári típusú kancsók és a díszfazekak (BÓNA-NOVÁKI 1982. 68-80). Ezen jellemzők hiánya sorolja az alpári leletanyag elé Kelebiát, Csongrád-Vidre-szigetet és Baksot. A Csongrád-Vidre-szigeti telepesek élete ugyan már belenyúlik a koszideri korszakba, de a telep élete hamarabb befejeződik, mint Alpáron. A mindezeket alátámasztó egyik fő érv az, hogy míg az utóbbi három lelőhelyen megtalálhatók perjámosi edények (sőt Kelebián a rítus is), addig Alpáron nincs a Maros-vidékhez köthető kerámia, annak ellenére, hogy számos más importlelet jelen van (BÓNA-NOVÁKI 1982. 71). A tószegi statigráfia alapján a Perjámos-kultúra élete (4-5. fázis) a Tószeg C periódussal egyidejűleg véget ér (ez a Vatya Ili-korszak), és a koszideri korú Tószeg D periódusban már nem találhatók meg ezek a leletek (BÓNA 1980. 93; BÓNA-NOVÁKI 1982. 79; BÓNA 1992a. 108-109, 113). A perjámosi leletek nélküli Alpár tehát Tószeg D korú, míg a tőle délre levő lelőhelyek — erős Maros menti kapcsolatokkal — valamivel korábbiak. A pécskai és a klárafalvi telltelepek leletanyagának közreadása után (SOROCEANU 1991; P. FISCHL 1997a; P. FISCHL 1998; P. FISCHL 1998a) azonban bizonyossá vált, hogy noha csak kis területen (szinte szigetszerűen), de a Perjámos-kultúra népe a koszideri időszakban is tovább él. A túrkevei teli 2. rétegének égett omladéka alatt pedig számos, nem import, hanem erős perjámosi hatást mutató edényt találtak az ásatok, mely adat szintén bizonyítja, hogy a kultúra népességének egy része ebben a középső bronzkort lezáró időszakban is élt, és aktív kapcsolatokat tartott fent más népcsoportokkal (CSÁNYI-TÁRNOKI 1992, Abb. 120-121). A csanyteleki temető leletei között is számos importként értékelhető, illetve perjámosi hatású kerámiatárgyat találhatunk (LŐRINCZY-TROGMAYER 1995, 10. kép 3. 11. kép 6, 12. kép 5. 14. kép 1. 16. kép 9-10, 17. kép 1. 20. kép 4, 22. kép 14. 23. kép 9-10). Vagyis Tószegen és Alpáron nem feltétlenül a kronológiailag fiatalabb helyzet miatt nincsenek meg ezek az edénytípusok, hanem az ott élő népek feltehetően más kapcsolatrendszerrel rendelkeztek. Alpár esetében például a Hatvan-kultúra szelevényi, illetve Jászdózsa felső 11 rétegéből előkerült (STANCZIK-TÁRNOKI 1992)

89 leletanyagával való erős kapcsolatot lehet kimutatni (P. FISCHL 1997, 18-21). A baksi leletanyagban számos perjámosi importáru és hatás is tükröződik. A szilvamag szájú korsók, hármas testtagolású edények, kannelúrás tagolású, vízszintesen kihajló peremek kétségtelenül a Perjámos-kultúra legfiatalabb időszakából származnak.

90 Am van a leletanyagnak egy olyan része is, ahol már helyi készítményként, csak hatásában mutatható ki a Maros menti forma- és motívumkincs (17. kép 1; 29. kép 3; 46. kép 2; 58. kép 3; 60. kép 6). Az anyagi kultúra átalakul, mely folyamat eredményeként a vatyai formavilágba olvadnak a késő hatvani, késő perjámosi, füzesabonyi és dunántúli kerámiaművesség elemei és kialakul a már ismert koszideri korú forma- és motívumkincs a földrajzi kapcsolatrendszereknek megfelelő helyi eltérésekkel (Rákospalota- és Alpár-típus). E folyamat minden középső bronzkori kultúrában lezajlik (FüzesabonyBodrogszerdahely-fázis, Hatvan-Jászdózsa-fázis, Gyulavarsánd-Túrkeve-fázis; dunántúli mészbetétes kultúra a: helyben maradt késői elemek, b: proto-szeremlei fázis). Jászdózsa legfelső két települési fázisában —, ahol kerámiatipológiai úton nem vagy csak nehezen elválasztható a két korszak, a településtörténeti jelenségek alapján azonban biztosan két nagyobb fázisra lehet osztani a telltelep életének felső 11 rétegét

91 — is megfigyelhető mindez. Kovács Tibor a dunakeszi leletek elemzése kapcsán hívta fel a figyelmet, hogy míg a megmaradt fémtípusok között nincsen a koszideri fémművességhez köthető, addig a kerámiainventár alapján a temető életének végét mindenképp a koszideri korszakba kell datálni (KOVÁCS 1989. 69-70). Ugyanakkor szót kell ejteni arról is, hogy az anyagi kultúra átalakulása már a Vatya Ill-periódusban kezdetét veszi (BÓNA 1992, 38). Vagyis a kerámiaművességben 89 Részletesen Id. Stanczik I. : Jászdózsa-Kápolnahalom (bronzkori telep). Bölcsészdoktori disszertáció. Kézirat. Budapest 1988. Ezúton köszönjük Bóna Istvánnak, Csányi Mariettának és Tárnoki Juditnak, hogy a disszertáció eredményeit megismerhettük. 90 E leleteket ld. a tipológiai értékelésnél! 91 Stanczik I. : Jászdózsa-Kápolnahalom... 74.