A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 4. (Szeged, 1998)

A KELET-EURÓPAI STEPPE ÉS A KÁRPÁT-MEDENCE TÖRTÉNETI KAPCSOLATAI AZ 5-12. SZÁZADBAN - LŐRINCZY Gábor: Kelet-európai steppei népesség a 6-7. századi Kárpát-medencében. Régészeti adatok a Tiszántúl kora avar kori betelepüléséhez

kép 1) két darabja került elő, egyik oldalán bemélyedés fut végig. H.: 6 cm. 9. Pontosan meg nem jelölt helyről, valószínűleg a sír felszedése során került elő egy négyzetes alakú vascsat (6. kép 3). H.: 3,5 cm, sz.: 3,8 cm. 10. Kézzel formált, kívül vöröses, belül fekete színű, homokkal soványított edény oldaltöredéke (5. kép 8) volt a sír földjében. A lótemetkezés mellett előkerült leletek: 11. A ló fogai között egy végkarikás vas csikózabla (6. kép 4) volt. Ép szárának hossza: 9,5 cm. 12. A jobb alkar külső oldala mellett, a sír aknarészének oldalvonalán kívül egy hosszúfülű, kerek vaskengyel (6. kép 6) feküdt. ívelt talpalója kívül bordás. Szárai négyszög keresztmetszetűek. M.: 17,8 cm, sz.: 12,4 cm. 13. A férfi keresztcsontja és a jobb medencelapátja felett egy rossz megtartású, hosszúfülű vaskengyel került elő, töredékes állapotban (6. kép 5). Szárainak keresztmetszete ovális. ívelt talpalója kívül bordás. H.: 18 cm, sz.: 15,6 cm. 14. A jobb mellső láb és a jobb kengyel között egy töredékes állapotú, téglalap alakú hevedercsat (6. kép 2) feküdt. H.: 6 cm, sz.: 4 cm. 15. Ismeretlen rendeltetésű vastárgy (5. kép 6) a sír betöltéséből.

4 A békéssámsoni sír alapján több ponton is tovább árnyalható a Tiszántúlról eddig megismert kora avar kori temetkezésekről megrajzolt kép. A sír tájolása (K-Ny), a rítusa (részleges lovas temetkezés) a Tiszától keletre eső területeket megszálló népesség temetkezéseinek sajátossága. Ugyancsak ezt illusztrálja a sír formája is, melyet — jobb híján — fülessírnak nevezhetünk (LŐRINCZY 1992, KB). Az aknasírnak a két hosszabbik oldalába — a békéssámsoni sír esetében a sír aljától 35-40 cm magasságban — egy-egy, kb. 15-20 cm mélységű és általában 10-15 cm magas vájatot készítettek. Ennek funkciója megegyezett a kétoldali padkás sírok padkáinak funkciójával; azaz a koporsó és az elhunyt felett keresztbe fektetett deszkákat tartotta, erre helyezték a ló lenyúzott bőrét a benne hagyott koponyával és lábcsontokkal. Az ásatási napló és a sírrajz tanúsága szerint a sírgödör szélei jól kirajzolódtak az altalajban, mégis, mint ahogyan az a sírrajzon is látható (5. kép 9), a nyúzott lótemetkezéshez tartozó lábcsontok — a jobb mellső láb csonkolt radiusa, a jobb és a bal hátsó láb ujjesontjai, a bal hátsó lábközépcsont és a csonkolt tibia — részben az aknán kívül, vagyis a fülben került elő (5. kép 9; 7. kép). A lólábcsontok, a hevedercsat és a jobb oldali kengyelnek a sír aknájának oldalvonalán kívüli helyzete mellett a sír két hosszabbik oldalfalában kialakított vájatra utal a sír délnyugati szélén megfigyelt és a feltárás során állatjáratként értelmezett elszíneződés is — melyet szaggatott vonallal jelöltek a sírrajzon

5 —, és amely valójában a vájat maradványaként értelmezhető, mert a sírnak ezt a sarkát már a fülek magasságában megtalálták. A deszkák minden bizonnyal a sírgödör középső részén szakadtak be legelőször, a sírgödör tengelyében fekvő lókoponya a deszkák elkorhadása során hátrabillent, így a sír végéhez közelebb fekvő orr magasabban, a nyakcsigolyák felőli rész mélyebben került elő, a sír oldalainál — részben a vájatokba szorulva — fekvő hosszúcsontok a beszakadást követően rézsútos helyzetben feküdtek (7. kép 1-3). A lólábcsontok helyzete arra utal, hogy a temetés során a lóbőrt kitömve és felszerszámozva helyezték a sírba — a két kengyel és a hevedercsat helyzete alapján a nyereggel együtt —, hiszen a kitömött bőr a föld súlya miatt minden bizonnyal a sírfalakhoz nyomódott, s így a lábcsontok a vájatokba szorultak. A temetkezés időrendi helyzetének pontosításához kevés a hasznosítható lelet, de a vaskengyelek előkerülése már önmagában is jelzi, hogy a Szárazér mellett eltemetett férfi nem feltétlenül tartozott a Tiszántúlt megszálló közösség első generációjához. A férfi övét egykor díszítő préselt ezüstverelekből csak a rögzítésükre szolgáló három darab, ácskapocs alakú drót, valamint a szintén ezüstből készülhetett nagyszíjvég bronz hátlapjának töredékei maradtak meg. A megsemmisült és töredékes leletek alapján feltételezhető, hogy itt három préselt ezüstverettel és préselt előlapú ezüst nagyszíjvéggel díszített — a kisszíjvégek hiánya alapján mellékszíjak nélküli — övvel temették el az elhunytat. Jelen ismereteink szerint nincs pontosabb keltező értéke a bal medencelapát és combcsont felső vége alól előkerült egyélű, rövid nyéltüskés vaskésnek sem. A temetkezést a 7. század első felére keltezhetjük. A két különböző méretű kengyel közül a nagyobbik a ló bal oldaláról, míg a kisebb méretű a jobb oldalról került elő. Általánosan elfogadott vélemény, miszerint az eltérő méretű kengyelek közül a kisebbiknek a felszállási oldalon van a helye (DIENES 1966,232), tehát a békéssámsoni sírban fekvő férfi jobbról szállt fel a lovára és nem kizárt annak le4 A sír leletanyaga a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban 96.1.1-15. leltári számon található. 5 Az ívelt végű elszíneződés állat járatként való értelmezése ellen szól továbbá, hogy pontosan a sír végével egy vonalban ért véget.