A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 4. (Szeged, 1998)

A KELET-EURÓPAI STEPPE ÉS A KÁRPÁT-MEDENCE TÖRTÉNETI KAPCSOLATAI AZ 5-12. SZÁZADBAN - ISTVÁNOVITS Eszter: Adatok az Észak-Alföld 4. század végi – 5. század elejei lakosságának etnikai meghatározásához

DUCZ-KOREK 1948), és a gepidákkal hozta összefüggésbe (PÁRDUCZ 1972, 129). A tápé-malajdoki temetőhöz sok tekintetben közelálló, az utóbbi időben feltárt és jól dokumentált temetkezések azonban rávilágítottak a rítuselemek nagy részének szarmata/alán

29 voltára. Elsősorban a SándorfalvaEperjes-ívótavak mellett feltárt temetőt kell itt megemlítenem (VÖRÖS 1983,138; VÖRÖS 1983a). Egyet kell értenünk Bóna István megállapításával, hogy ezeket a dél-alföldi temetőket az „altansässige Sarmaten und neuhinzugezogene iranische Alanen" használta. Szoros kapcsolatuk az észak-alföldi körrel arról tanúskodik, hogy ott is közülük került ki az alaplakosság, amely szoros kapcsolatban létezhetett keleti szomszédaival, az Ártánd területén megtelepedő — germán (gepida) — népességgel. Az ártándi temetőkkel szoros rokonságot mutató —vagyis egy régészeti körhöz tartozó — lelőhelyeket Bóna István gyűjtötte csokorba (BÓNA 1986, 132). „Ez a gepida lakosság (amely a 4. század közepe tájáig asszimilálja a rokon viktoválokat is) a 4. század középső harmadában a szarmata nagysánc, a Meszes és az Érchegység közti sávban előnyomul a Kraszna és Er folyók völgyébe, majd a Körösökön át eléri a Marost. " (BÓNA 1986,132). A Felső-Tisza-vidék leletanyagai közül néhányat valószínűleg ugyancsak ehhez a körhöz sorolhatunk, bár meg kell jegyeznem, hogy a korábban előkerült tárgyak leletkörülményeiről általában keveset tudunk. Mindenesetre valószínűleg ide tartozik a már emlegetett Kisvárdáról származó koporsós kislánysír, vagy a közeli Záhonyban talált (BÓNA 1961a, 82-83. oldalak közötti kép) — a tiszadobi kör temetkezéseinél egyébként későbbre datálható — fibulapár

30 (5. kép). A kisvárdai sírról tudjuk, hogy a tájolása E-D-i volt, murgai típusú korsóját (4. kép 2) a koporsóra — és nem bele — helyezték, mellékletként fésűt

31 (4. kép 1) adtak, s előkerültek a lábbeli csatjai (3. kép 2-3) is. E temetkezések (köztük az ártándiak) kronológiai helyzete — ma még — nem egyértelműen tisztázott a teljes publikáció hiánya miatt. A „4. század középső harmada " bizonyosan korai keltezés. A temető használata a 4. század legvége előttre nem datálható (ld. MESTERHÁZY 1989,192).

32 A fentiekben elmondottakat röviden összefoglalva úgy vélem, hogy mind a tiszadobi, mind az ártándi kör egyaránt tartalmaz iráni és germán elemeket, ami a történeti szituációt figyelembe véve aligha lehet meglepő. Azonban míg az ártándi temetők és vele rokon leletek alapján valószínűbb a germánok domináns szerepe, addig a tiszadobi jellegű temetkezéseket sokkal inkább az iráni világgal hozhatjuk kapcsolatba. Mind az auctor-adatok (ALFÖLDI 1942; MÓCSY 1975), mind a régészeti leletek (közte a fent bemutatottak is) egybehangzóan tanúskodnak arról, hogy a 4. század során az Alföld erőteljes népmozgások színterévé vált. Míg a tetrarchia idején az Imperium legfőbb ellensége a szarmaták népe volt, addig erre az időszakra már legalább akkora veszélyt jelentettek a germánok is (ALFÖLDI 1942, 674). A források alapján a szarmaták intenzív mozgása az Alföldön aligha vonható kétségbe (322 — Rausimodus leverése, 332/334 — az arcaragantes északra költözése, 355-től — quád-szarmata betörés a Birodalomba, 358 — a limigantes áttelepülése, 374/375 — quádszarmata betörés a Birodalomba, 405/406 — vandálalán vándorlás). Ugyanakkor ezeknek az eseményeknek régészeti vetületét ma még alig-alig ismerjük. Bóna István nézete szerint a gepidák a 340-es évektől kezdve fokozatosan hatoltak délre, majd 358 után tömeges áttelepülésről beszél (BÓNA1965,115). A Hadrianopolis melletti csata, vagyis 378 után általános támadást indítottak a felső-Tisza-vidéki gepidák, s útjuk követhető a Tisza mentén dél felé (BÓNA 1986a, 69). A Tisza menti vándorlás gondolata a tápé-malajdoki

33 és a tiszadobi kör rokonsága alapján feltételezhető, azonban a kronológia — amelynek precízebb kidolgozása ma még várat ma29 Nem kívánok itt kitérni a szarmata-alán azonosság illetve különbözőség problémáira, mivel az messze vezetne az itt tárgyalt témától. 30 Az ártándi leletek műhelytestvére: MESTERHÁZY 1989, Abb. 7. 31 Bóna István véleményével (BÓNA 1986a, 66; BÓNA 1993a, 108) ellentétben azonban a korsó és a csatok típusa (NÉMETH 1988, Taf. V. 5.C, V. 5.e) alapján a fésűt nem tarthatjuk kormeghatározó leletnek Ezek nem kerülhettek földbe a 4-5. század fordulójánál korábban. 32 Anánde meglehetősen korai keltezését alighanemerőteljesen befolyásolta azújhaityánisírpublikációjábanfelvázoltkr-onológia (BÓNA 1961, 206-207), amit azóta Bóna István már revideált az újabb leletek fényében (BÓNA 1993a, 271. j.). A keltezésnek ez a korrekciója tarthatatlanná tette az újhartyáni temetkezéssel kapcsolatban felvázolt impozáns történeti fejtegetést is. 33 Nem Párducz Mihály tápé-malajdoki csoportjáról van szó, hanem a tápé-malajdoki temetőről és a vele valóban rokonságban álló lelőhelyekről.