A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 4. (Szeged, 1998)

HUREZAN G., Pascu – SZATMÁRI IMRE: Az aradi múzeum késő középkori kályhacsempe- és kályhaszemgyűjteménye

MFMÉ - StudArch IV (1998) 275-296 AZ ARADI MÚZEUM KÉSŐ KÖZÉPKORI KÁLYHACSEMPE- ÉS KÁLYHASZEMGYŰJTEMÉNYE HUREZAN G., Pascu - SZATMÁRI Imre A Kárpát-medence délkelet-alföldi területének késő középkori kályhaművességével és annak termékeivel a nadabi leletek alapján először Méri István foglalkozott részletesebben az 1957-ben magyar, majd 1960-ban német nyelven megjelent tanulmányában. E művében körvonalazta az itteni „népies" kályhacsempekör főbb jellemzőit, s meghatározta a 16. század első felében Simándon működő fazekaskályhás központ működését is. A nadabi leleteken kívül ismertette például a gerlai kályhacsempéket, valamint közölte a Magyar Nemzeti Múzeumba került somhídi és simándi, illetve a gyulai múzeumban őrzött, ismeretlen lelőhelyű kályhacsempéket is. A teljes leletanyag összegyűjtését azonban — bár erre kísérletet tett, s az aradi múzeumból segítséget is kapott — óhatatlanul megnehezítette, hogy a középkorban egységes régió korunkban két ország területének egyes részeit képezi (MÉRI 1957, különösen 187, 32. j., 198, 134. j.; MÉRI 1960). Méri István tanulmánya után több — középkori kályhacsempékkel és kályhaszemckkel foglalkozó — anyagközlés is megjelent a délkelet-magyarországi területekről származó leletegyüttesekből. Közülük Békés megye nagyobb — leginkább a megye északi felére kiterjedő — területeiről terepbejárások során, felszíni leletgyűjtés eredményeként került elő jó néhány apró töredék, amelyek közül több az egyes topográfiai kötetekben kapott helyet (MRT 6; MRT 8; MRT 10, vonatkozó részek). A nagyobb leletegyüttesek feldolgozása között említhetjük a kevermesi (NAGY 1968), a nagymágocsi (SZATMÁRI 1985), a békéscsabai (SZATMÁRI 1994) és a sarkadi (SZATMÁRI 1997) kályhatartozékok publikációját. A Románia délnyugati és erdélyi területeiről származó középkori kályhacsempékről és kályhaszemekről is több feldolgozó jellegű munka jelent már meg. Az egyes leletek ismertetésén kívül — pl. Nadab/Nádab, Simánd/Simand, Somhíd/Somhid, Szalárd/Sálard, Fotosmartonos/Fotos, Gidófalva/ GhidfaláU (MÉRI 1957, 194-195, XLIV t. 1-2, 6, XLV t. 1, XLVI. t. 8), valamint Gyulafehérvár/Alba Iulia, Gyalu/Giláu, Küküllővár/Cetatea de Balta és Alvinc/Vintu de Jos, Vajdahunyad/Hunedoara, Nagyvárad/Oradea, Mikeszásza/Micásasa, Hátszeg/Hateg (SCHULZ 1870, 65; RUsu 1996; RUSU 1996a) — nagyobb leletegyüttesek feldolgozására e térségből ugyancsak sor került — pl. Székelykeresztúr/Cristuru Secuiesc területéről és több környékbeli településről (BENKŐ-UGHY 1984,1-76. rajz; BENKŐ 1992, 69-74. t.; BENKŐ-DEMETER-SZÉKELY 1997, 12-18, 30-31, 38-40, 42-44. kép, 39-49. t.). Az eddigi közlemények világosan meghatározzák, hogy a Kárpát-medence délkelet-alföldi területeire jellemző késő középkori kályhacsempekör termékei leginkább a Partium és Erdély területén előkerülő kályhatartozékokkal mutatnak rokonságot, s nem az ország középső, központi részein felbukkanó leletegyüttesekkel (SZATMÁRI 1997, 415). A délkelet-alföldi régió — Méri István szóhasználatával élve a délkelet-tiszántúli terület — fazekas-kályhás leleteinek összevetése és műhelyének/műhelyeinek meghatározása szempontjából kulcsfontosságú volt az Arad megyei leletanyag feldolgozása. A Méri István által körülírt kályhacsempekör előfordulási területe ugyanis legfőképpen a mai Békés megye és a vele szomszédos Arad megye területére lehet jellemző. Ezt jelzi a már eddig publikált leletek hasonlósága, továbbá erre mutat a gyulai várnak a térségben a 15-17. században — különösen pedig a 16. században — betöltött szerepe. A gyulai uradalomhoz tartozó Simánd mezőváros 1525. évi szolgáltatásai között cserépedényeket és kemencetartozékokat is találunk (VERESS 1938,89; MÉRI 1957, 198). Joggal feltételezhető, hogy az e vidékre jellemző kályhacsempekör egyes termékei a késő középkori gyulai várbirtok területén, vagyis a gyulai vár és Simánd — az uradalom egyik jelentős mezővárosa — térségében, tehát a mai Békés, illetve Arad megyében kerülhetnek elő legnagyobb számban. A két megyén kívüli kisugárzással is számolnunk kell természetesen, de a térség 16. századi