A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 4. (Szeged, 1998)

BÉRES Mária: Az Árpád-kori liturgia újabb tárgyi emlékei a Móra Ferenc Múzeum régészeti gyűjteményéből

tárgyakat pedig önálló alkotásként tartják számon. A 12. század végétől nagy számban laikus műhelyek kezdenek el működni. A termelés növekedésével az ábrázolások elvesztik ikonográfiái tisztaságukat, de a tárgyak továbbra is jó minőségűek és vonzóak. A déli zománcművesség termékei a 12-13. század fordulójától terjednek el egész Európában (FORMANGAUTHIER-MARCHEIX 1962, 7-9; KOVÁCS 1968, 11; LOVAG 1991, i). A változatos emlékanyagból (síremlékek, oltárok, ereklyetartó ládák, gyertyatartók, világi és apró liturgikus tárgyak stb.) bennünket most a keresztek érdekelnek. Belőlük a hazai emlékanyagban — a töredékek alapján — kb. 50 db tételezhető fel, s közülük is csak 3 példány megközelítően ép. A körmeneti keresztek famagra erősítve többnyire aranyozott rézlemezből készültek, a keresztek szárain szentek, evangélisták vagy Mária térdnél, esetleg derékban elmetszett, bábszerű alakjai ülnek. Legfontosabb részük a megfeszített Megváltó ábrázolása. Megformálása híven követi a középkori emberfelfogás változását. Az így megszülető azonos ikonográfiái típusú ábrázolások csoportjai nyújtanak némi támpontot a keresztek keltezéséhez (LOVAG 1979, 10). A legkorábbiaknak azokat a példányokat tartja a szakirodalom, amelyek Krisztus isteni voltát hangsúlyozzák. Ezek a kereszt előtt felemelt fejjel szinte lebegő, a halálon diadalmaskodó, a meggyötört testben is az Istent, a királyt láttató darabok. Krisztus isteni és uralkodói hatalmát később koronával is jelzik. A fejét enyhén oldalra hajtó, kissé összecsukló koronás Krisztus alakja már az új ábrázolási forma előfutára, de megformálása színességében még mindig a Megváltó isteni lényegének a hangsúlyozása érvényesül. A 13. század második felében, véglegesen pedig a gótikában válik általánossá a fájdalmak emberének bemutatása. Az ábrázolás szellemi háttere lényegileg változott meg a korábbiakhoz képest, hiszen Krisztus emberi voltának, a szenvedés nagyságának a hangsúlyozása került előtérbe. E mondanivaló a szemét lehunyva tartó halott Megváltó egyszerű, egységes, minden színességtől mentes megformálásában és a kereszten való összecsuklás pillanatának a megragadásában jut kifejezésre. A Szegeden őrzött corpus egyik jó párhuzama 1863-ban Arad mellett a Marosból került elő.

9 A „plasztika" töredékes volta ellenére is sugallja, hogy a gyötrelmes kínhalál nem fedheti el Krisztus isteni tulajdonságát. Kovács Éva szerint ez a darab a 13. század közepe előtt készült, s e század kereskedelmi típusába tartozik. Megjegyezi, hogy gondos kidolgozása miatt kiemelkedik az anyagból (KOVÁCS 1962, 99). E finom művű Krisztus-alak 12. század utolsó negyede és 1250 közé keltezését erősíti — véleményem szerint — az arc nemesen nyújtott volta, a körszakáll és a lelógó bajusz jellegzetes formája, a korona típusa, valamint a tárgy nyugat-európai párhuzamainak időrendje. A szegedi corpusnak — a korona kivételével — csaknem pontos mását a rotterdami Boymans-van Beuningen Múzeumban őrzik,

10 melynek korát a holland kutatás a 12. század második felére helyezi. A kérdéses korona formájával és annak poncolt díszítményeivel azonos kivitelű korona ismert más ikonográfiái típusú limoges-i corpusokról Európa több helyéről a 13. század első feléből (FILLITZ-PIPPAL 1991, 157). Mivel nincs meg a kereszt, melynek központi alakja a bemutatott Krisztus, a keltezése további nehézségekbe ütközik. A limoges-i termékek, közlük a keresztek döntő többsége is — a hazai szakirodalom véleménye szerint — a tatárjárást követően került a Kárpátmedencébe, hogy biztosítsák a megújuló falusi egyházi élet szertartásaihoz a liturgia által megkövetelt felszerelést (KOVÁCS 1962, 101-102). Ezt a tényt támasztja alá az a megfigyelés, hogy a limoges-i mintára készülő magyar keresztek száma a 13. század második felében, illetve a század végén növekedett meg (LOVAG 1983, 167). A 12. század utolsó harmadában a ciszterci rendi alapítások biztosan fokozták a francia egyházi befolyást Magyarországon. Számunkra különösen fontos — közelsége miatt — az 1179-ben a champagne-i Pontignyből, a Maros bal partján létesített egresi (Csanád megye) központ. A háromévenkénti generális káptalanok állandósították a személyes érintkezést is, ugyanis a francia apátok és prépostok rendszeresen látogatták a filiákat. E korszak kereskedelmében is fontos szerepet játszott a Maros, mint a vízi közlekedés útvonala, hiszen itt szállították az egyik legfontosabb exportcikket, az erdélyi sót. Már Kovács Éva is felveti, hogy III. Béla (11721196) korában az ismert francia-magyar egyházi és politikai kapcsolatok hatással lehettek a liturgikus tárgyak kereskedelmére (KOVÁCS 1968,31-33). Ennek 9 MNM ltsz,: 66.1863. 10 Ltsz.: KB. 36.