A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 3. (Szeged, 1997)

VÁLYI Katalin: Árpád-kori harangöntő gödör és bronzolvasztó kemencék a szeri monostor udvarán

lus művéből ismert, a sárgaréz ötvözésére használt olvasztókemencéknek. A rostéllyal ellátott, azaz víz­szintesen kettéosztott belső terű, köcsögszerűen bol­tozatos kemencékben a leírás szerint 4-5 tégelyt he­lyeztek el, a bennük megolvasztott rézhez apróra tört gálmát (cinkpátot) kevertek, majd miután az is meg­olvadt, a tégelyeket fogókkal kivették, és tartalmukat a földbe vájt barázdákba öntötték ki, félretéve, amíg majd felhasználásra nem kerülnek. Ebből a sárga­rézből öntötték azután a medencéket, üstöket és tála­kat, sőt a réz megfelelő tisztítása esetén aranyozásra is alkalmas ércet nyertek (T. 116-117). A leírásból egyér­telműen kitűnik, hogy ennél a munkánál érctartalmú kőzetekből való ércolvasztásról, illetve azok ötvözé­séről van szó, vagyis a cél meghatározott összetételű rézérc nyerése volt. Ezt a bizonyára egy-egy alkalom­mal nagyobb mennyiségben előállított nyersanyagot — hiszen a réz viszonylag magas olvadási hőfoka (1100 C°) miatt nag}' munkával nem volt gazdaságos kis mennyiséget előállítani — félretették, s később, talán nem is pont ugyanazon a helyen használták lel öntés­hez. Ez magyarázata lehetne annak, hogy a visegrádi olvasztókemencében miért nem került elő öntőforma­töredék. A kőzetből való ércolvasztás ellen szól viszont az a megfigyelés, hogy a visegrádi gödörből fémmarad­ványokat tartalmazó kődarabok sem kerültek elő (KO­VALOVSZKI 1994.441: KOVALOVSZKI 1995, 232) 18 . Ennek ellenére, az olvasztókemence speciális funkciójára utal az eltérő szerkezeten túl a fémmaradványok összetéte­le is, ami teljesen eltérő a harang vagy keresztelőme­dencék öntéséhez előállított bronzokétól egyaránt. Vi­segrádon a minták alacsony cinktartalma arra utal, hogy gálma helyett valamilyen más, magas antimontar­talmú kőzetet használtak fel az ötvözet előállításához, aminek azonban nem sikerült a magyarázatát megta­lálni. 19 A fentiektől teljesen eltérő típusú olvasztóke­mencék kerültek elő még évtizedekkel ezelőtt Staré Méston, egy, a településtől elkülönülő műhelykör­zetben. Az itt feltárt 11 kemence egyazon szerkeze­tű: kerek, 1-2 méteres átmérőjű, 10-60 cm-re a földbe mélyített gödörből állottak. 20 Az egyenes vagy közepük felé enyhén lejtős aljú kemencék ta­pasztásának közepén kisebb-nagyobb, ugyancsak kör alakú, néha csak az altalajig, néha abba is lemé­lyedő gödör volt, ami körül, illetve ami fölött egy­egy, átlag 60 cm-es átmérőjű és 60 cm magas, kemé­nyen átégett agyagkúp állott (egyiket a töredékekből sikerült teljesen rekonstruálni). A szerző véleménye szerint ezek a kemencék a réz és az ón újraolvasztá­sára, azaz ötvözésére szolgáltak. Az elvégzett fém­vizsgálatok is ezt látszanak alátámasztani (72,5% réz, 25,1% ón, 2,1% ólom, 0,3% egyéb elem), az általánosan használt harangbronzhoz igen közel álló eredményükkel. (HRUBY 1965. 323-331, Abb. 54. 14, Abb. 104-106, Taf. 56. 9). Elgondolkodtató azonban ezeknek a kemen­céknek a Theophilus által leírt olvasztókemencéktől alapvetően eltérő szerkezete és hatalmasnak tűnő mérete is. Amint a szeri olvasztókemencék esetében láttuk, 50-60 cm-es átmérőjű kemencében 100-130 kg fém megolvasztása lehetséges! Az ennél jóval nagyobb belső terű kemencék felfűtése ebből a cél­ból ezért indokolatlannak, sőt, gazdaságtalannak tűnik. Az utóbb ismertetett kemencék szerkezetéből következtethetően, a középen kialakított mélyedés­be tégelyt állíthattak, ami fölé kúp alakú agyagku­polát helyeztek vagy építettek. A körülötte felhal­mozott fa elégetésével átizzítva a kupolát, érhették el a kupola alá helyezett nyersanyag megolvadását. Ilyen vagy hasonló olvasztási eljárásról Theophilus művéből nem értesülhetünk, viszont a későbbi szá­18 Kovalovszki Júlia a visegrádi lelet feldolgozásakor helyesen azonosította az olvasztókemencét alaprajza nyomán Theophilus művének megfelelő részletével. Végső következtetéseiben mégsem mindennel érthetünk egyet. Véleménye szerint a kemencében kis, mindössze 1-2 kg közötti mennyiségben nyertek bronzot, aminek a célja kisméretű tárgyak öntése volt (KOVALOVSZKI 1995, 232, 236). A betöltésben talált fémsalaktöredékek azonban egy kb. 40 cm-es átmérőjű tégelyből származnak ami önmagában ellentmond, a kis fémmennyiség feltételezésének A megfelelően előkészített fémek olvasztásakor ráadásul nem. marad a tégely alján ilyen nagy mennyiségű salak ami ugyancsak a kemence eltérő funkciójára utal. 19 Érdekes a visegrádi minták összetételében a harangbronzokét csaknem megközelítő bronztartalom mellett az utóbbiakra jellemző mennyiségű óntartalom helyett megfigyelhető fele ón, fele antimon arány. Az ónhoz sokmindenben hasonló tulajdonságú antimon ilyen magas arányú (egyébként szokatlan) felhasználásának fizikai magyarázatát nehéz találni. Valószínű, hogy egyszerííen Visegrád földrajzi helyzete indokolja. Felső-Magyarország régóta ismert Garam-völgyi antimonit lelőhelyeitől ugyanis szinte egyenes út vezetett, idáig. Esetleg az innen származó, nem teljesen megtisztított rézérc kísérő elemeként van jelen az antimon. 20 A kemencék egykori valódi mélységét nehéz megítélni, mivel nem a korabeli járószinthez, hanem, egy, a földmunka során nyert, véletlenszerű mélységhez mérték őket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom