A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 2. (Szeged, 1996)

SZŐKE ÁGNES 1948-1995

SZŐKE ÁGNES (1948. szeptember 25. -1995. december 28.) Milyen ridegen hangzik a valóság egyik oldala, „több mint 25 esztendő a múzeumügy szolgálatában.

,, Ugyanakkor mennyi szeretet, szenvedés, akarat, csalódás, öröm húzódik meg a valóság másik oldala mögött. Szőke Ágnes tudta, hogy magunk között — persze a háta mögött, de néha szemtől-szembe is — mániás Áginak neveztük, mert több éven át szabadideje, szabadsága alatt, más munkája mellett, állandóan a múzeumok bűvkörében élt. Szó szerint nem munkalehetőségnek, kenyérkeresetnek, hanem valami mirakulózus feladatnak tekintette azt, hogy minden szabadidejét a szeretett falak között tölthesse, melyeket akkor még a sok mindeme használt sellak és spiritusz illata töltött meg. Ebből az önkéntes mindenesből vált szorgalommal, vasakarattal az ország egyik legjobb turgyrestmirátorává, ásatási, konzerválási szakemberévé, kutatóvá. Számoljuk végig gondolatban pályafutását. 1967-ben érettségizett a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola díszítő szobrász tagozatán, majd egy KTSZ-ben dolgozott kézifestőként — hiszen elsősorban keramikus volt — 1968 őszéig. Teremőr lett a Tornyai János Múzeumban — persze ez bújtatott állás volt — 1968 decemberétől, 1969 szeptemberéig, ekkor végezte el a két hónapos restaurátori alaptanfolyamot az MRMK-ban. Igazi múzeumi alkalmazását 1969. december 1-től számíthatjuk, előbb a szegedi múzeumban, majd egy hónap után évtizedes szolgálattal Hódmezővásárhelyen. 1980-ban fejezte be levelező hallgatóként a Képző- és Iparművészeti Főiskola Általános Restaurátor szakát, s azóta folytatott elméleti és gyakorlati kutatásokat szakterületén. E munkálatok igazán maradandó, s nevét a szűkebb pátrián kívül is megörökítő eredménye az ónozott bronztárgyak felületvizsgálata és konzerválásának technikája volt. Eredményei új fényt vetnek számos késő népvándorlás kori leletegyüttes értelmezésére. Beszélgetéseink során célzott arra, hogy e vizsgálatait őskori bronztárgyakon is elvégzi, ám sajnos erre már nem jutott ideje. Igaz, hogy elsősorban restaurátor volt, ám mint ásatási munkatárs, hosszú hónapokat töltött igen nehéz fizikai körülmények között a terepen. Elsőként László Gyula csongrád-felgyői feltárásán, majd a székkutasi és szegvári avar temetők ásatásán vett részt, hogy csak a jelentősebbeket, a hosszú évekig eltartó munkáit említsem. E sokrétű érdeklődés mellett még külön kirándulásokat tett a szakma más vidékeire is. így személyéhez fűződik az OMF szegedi. Oroszlán utcai székháza mennyezetfreskóinak helyreállítása, a békéscsabai Mun-