A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 2. (Szeged, 1996)

HORVÁTH László András – H. SIMON Katalin: Történeti és régészeti adatok egy közép-alföldi falu feudális kori történetéhez

tényező is okot szolgáltathatott, hogy új helyen mindenki újabb adómentes évekkel kezdhette a munkáját. Sűrű lakhclyváltással az egyes családok könnyen kicsúszhattak mind a magyar, mind pedig a török adminisztráció felügyelete alól, s hamarosan követhetetlenné váltak azok számára. Ha csak a puszta számokat nézzük, akkor Gyója falu lakossága 1546-1562 között a viszonylagos stabilitás képét mutatja. Az összeírások s így a falu lakosságának lélekszáma is 1559-ben a legmagasabb, s három év múltán is csak kevéssel alacsonyabb (KÁLDY-NAGY 1985, 277). Csakhogy az adminisztratív számok mögött álló emberek személye ezenközben alaposan megváltozik. Az előzőekben már szóltunk az 1559-ben 'meghalf-ként bejegyzettek nagy számáról. Akármi is volt azonban a valódi ok, a tényen nem sokat változtat, ti., hogy 1559-re 6 család — Cse Imre, Cse Pál, Csobán Tamás, Kulini Dimitri, Pap Tamás és Pap Márton családjai — már nem lakott a faluban és nem is esik többé említés róluk. Ez egyben annyit is jelent, hogy a 13 évvel korábbi lakosság 52%-a már nem Gyóján élt. Helyettük viszont 61 új lakos érkezett, így az 1546-os népesség már csak 44%-ot alkot az 1559-es népességen belül. Az 1546 és 1559 között beköltözött 55 főből 1562-rc elköltözött — megszökött, meghalt, eltűnt — 22 fö, ezek tehát 16 évnél kevesebbet éltek a faluban. A két utolsó összeírás között költözött be 19 fő, az 1562-es lakosság 25,7%-a. 1562-re újra hiányzik a felsorolásból — az okokat nem tüntették fel — 41 fö, köztük 17 olyan, akik három évvel korábban szerepeltek először. Ismét eltűnik három teljes család — Boros, Cserpáki és Szapák — és a többi családból is többnyire a nőtlen testvérek, illetve fiúk hiányoznak. A 47 megmaradt lakoshoz 28 újonnan összeírt csatlakozik,

54 így alakul az összeírtak száma 74-re. Ebből a számból azonban mindössze 12, akik mindhárom összeírásban szerepeltek, tehát 16 év alatt a lakosságnak csupán 16,7%-a maradt helyben.

55 Ez a fluktuáció messze felülmúlja a nagyobb településekét. Kecskeméten például ugyanebben az időszakban, 1546-1562 között, a lakosság 53,9%-a maradt helyben, 46,1%-a máshonnan költözött be (MÉSZÁROS 1979,189-190). Ez azonban ott nem a lakosságszám csökkenésével, hanem éppen jelentős, 20-25%-os emelkedésével együtt történt és korántsem zárható ki, hogy a Duna-Tisza közének városai éppen a kisebb települések elköltöző lakosait fogadták be.

56 Ha a gazdaságtörténeti adatokat elemezzük, kiderül, hogy Gyója az átlagos alföldi falvak közé számított a 16. század közepén. Az állatok közül a sertések és a juhok tenyésztéséről esik a legtöbb említés. Ez utóbbi az Alföldön a jelentős gazdálkodási ágak közé tarozott. A faluban feljegyzett gazdánkénti állatszám — 150-300 — semmiben sem maradt el más települések állatszámaitól. 1562-ben Kecskeméten 41 gazdánál 10 693 birkát jegyeztek fel (BÁLINTNÉ 1979,10), ami átlagban — 260 db — teljesen megfelel a gyójai aránynak.

57 Ezzel szemben Szegeden magasabb értékekkel találkozunk, ahol 300 és 800 közötti a juhok száma,

58 igaz, ezekhez jelentősebb számú „legény" —juhász — is tartozott (SZAKÁLY 1983,613-614).

59 Érdekes még a méhek — méhkasok — magas száma, 1562-ben 125 darab. Különös azonban, hogy a szarvasmarha-tartásról csak közvetetten, a „bitang 54 Ezek közé azokat számítottam, akiknek családja korábban is a faluban lakott, de ők maguk csak 1562-ben kerültek összeírható korba. 55 Ez a szám a hamm összeírás 145 felsorolt lakosának csupán 8,3%-a! Megjegyzendő, hogy a 12 említett lakos közül hat fő két tehetős családból (Acs és Ihász) került ki, tehát a továbbvándorlók abszolút többsége szegény lehetett. 56 Kecskemét lélekszáma 4500 körűiről 5500 körülire, 20-25%-kal emelkedik ebben az időszakban, ami a természetes szaporodási rátával semmiképpen sem magyarázható (BÁLINTNÉ 1979, 9). 57 Ez nem csak átlagban, hanem gazdánként is igaz volt. A gazdaságonkénti táblázat is a 200 és 500 közötti birkanyájak létezését erősíti meg (MÉSZÁROS 1979, 88). 58 Még ebben az évben is ritkaságszámba ment, ha valakinek 500-nál több juha volt. A gazdák többsége (61 %) itt is 300-nál kevesebb birkával bírt (SZAKÁLY 1983, 602-603). 59 Ezzel kapcsolatban felmerül annak a lehetősége, hogy a 2-300 körüli állatszám az egyes nyájakban talán nem a véletlen müve, hanem inkább gyakorlati oka lehetett. Feltehetően ennyi állat mellé még egy juhász is elegendő volt, illetve ennyi fért el egy-egy akolban stb.