A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 2. (Szeged, 1996)
GÁBOR Gabriella: Középkori párták Békés megyében
csontjai között voltak a pártadarabok. A párta készítéséhez felhasznált cérnák két Z sodratú alapszál S irányban összefogott fonalából álltak, amelyeket bronzlemezzel tekertek körül. A középen elhelyezkedő csipkeszalag félkereszttel vert receháló, a széleken pikókkal. Alatta és fölötte húzódhattak a rojtkötéssel készült, hurkolt egyes fonatokból álló zsinórok (6. kép 2, 7. kép 1). A párta eredeti szélessége 2-2,5 cm lehetett, a csipkéket vászonra varrták fel, melynek szövése egyszerű vászonszövés, a lánc és vetülék fonalak Z sodrattal készültek (G. OLOSZ1986,217,225 ) 27 A másik szalagpárta fémszálas szövet- és cérnatöredékei a 6., bolygatott női sírban, az összedobált csontok között voltak. Gerlamonostora lelőhelyen a 30. sírból előkerült párta koszorúja sásból volt, domború külső részére 1,3 cm széles bronzlemezt hajlítottak. Ezzel bélelték ki a párta közepét díszítő ritka hálócsipkét, melynek középvonalán kettős szállal hurkolt perecformák ismétlődnek (7. kép 2). A csipkéhez Z és S sodrással készült, bronzlemezzel bevont cérnát használtak. A csipkeszalagot 2-3 mm széles, dupla szálból font hármas fonat és hurkolással készült zsinór keretezte. Anyaguk selyemcéma, amelyet a fonatnál aranylemezzel, a zsinórnál pedig ezüstlemezzel csavartak körül (JANKOVICH 1991,189). 28 Gyula-Györkén a 16. sírban egy gyermek homlokán zöld színű, 2,5 cm széles pártalenyomatot lehetett megfigyelni (SZATMÁRI s. a, 21. kép; HORVÁTHSZATMÁRI 1989,384,4. ábra). Gyula-Szabadkán a 21. sírban a halott homlokán ugyancsak zöld színű, fémkorróziótól származó sáv látszott, a 64. sírban fekvő gyermek koponyája bal oldalán pcáigfémszálas csipkeszalag került elő. 29 Ennek készítéséhez aranyozott ezüstlemezzel S irányban körbetekert, S sodratú selyemfonal kettős szálát használták. A vertcsipke díszítése a kétszeres egész keresztekből álló hálómintából, és a szélein lévő pikókból tevődik össze (G. OLOSZ 1986,225,227) (6. kép 3, 7. kép 3). A csipke alsó és felső szélére egymással váltakozva sodrott fémszálon csüngő, tojás alakú, aranyozott ezüstlemez fiittereket erősítettek. A 2 cm széles szalagot lekerekített végű selyembársony pántra öltötték fel. Kaszaperen az 58. sírban talált gyékénykoszorús párta felületét két szálból font huzalok háromszög alakú mezőkre osztották. A díszített részt több fémszálból font keret határolta. A 130. sírban lévő fejdísz domború felületét két sodrott huzalból álló, csillag alakú minták díszítették. Az egyik huzal anyaga ezüst volt. A 362., 356. és a 408. sír pártái bársonyszalagra készültek. Egyiken paszománydísz, a másik kettőn ritka kötésű csipkebetéten S alakban elhelyezett csomók voltak, szélüket pedig csipkeszegély keretezte. A díszítések aranyszállal körülvett fonalból álltak. A bársonyszalagokat selyemszálból sodrott zsinórral kötötték meg, melyek végén bojt, illetve egy-egy paszománygomb volt (6. kép 4). A 87. sírból előkerült pártán ugyanakkor barna színű, aranyszállal bevont fonalból szőtt meanderek látszottak. Szélét ennek is csipkelánc szegélyezte (BÁLINT 1938,146-147,9-10. kép) (6. kép 5). A kaszaperi párták párhuzamaként Bálint Alajos több, Gyula határában, Implom József ásatásain előkerült pártát is megemlített. így szerezhetünk tudomást a gyulai ferences templom körüli temetőben talált keskeny fejdíszről, amelyet vertcsipke szegélyű bársonyszalagon, sűrűn elhelyezett, csomózott lencseformák és fiitterek díszítettek. Másik két párta Fövenyesről származott. Az egyik a homlokrészen háromszög alakú, szélén vertcsipkés volt a másikat pedig „szövött alapon, egymásmellé sűrűn csomózott, lencseszem nagyságú paszománykötés" díszített. A Gyula szabadkai határrészén föltárt 10. sír pártáján a ,.féldiónyi nagyságú" dudoros pártadíszek szintén csomózással készültek. A hat dudoros dísz mellettflitterek is voltak (BÁLINT 1938,148). 30 A Makó-mezőkopáncsi temetőben megfigyelt fej díszekről — Bálint Alajos leírásából — a következőket mdhatjuk meg. A pártákat szövéssel kialakított geometrikus és csillag alakú minták, valamint selyemszálból sodrott zsinórok díszítették. Volt olyan 27 A vászon szövésének sűrűsége: 22 láncfonal és 16 vetülékfonal négyzetcentiméterenként. 28 MMMltsz.: 86.1.186-187. A gerlai pátiakfeldolgozásra való átengedéséért Jankovich B. Dénesnek itt mondok köszönetet. 29 Szatmári Imre ásatása, 1988 (RégFüz 42 (1991) 75). EFM ltsz: 89.2.185. (A szalag teljes k: 16 cm, sz.: 2 cm, a bársony töredék h.: 1,9 cm, sz.: 1,4 cm) 30 A tárgyakat nem találtuk meg (SZATMÁRI s. a., 288. jegyzet).