A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 2. (Szeged, 1996)

KISS Attila: 'In terra nummus' – A kárpát-medence avar kori kereskedelmi külkapcsolatainak vázlata a régészeti és numizmatikai leletek tükrében

A négy lista (8-11.) természetesen nem tartalmazza azokat a szerves anyagból készült ámkat (pl. különféle textileket, közöttük selymeket vagy brokátokat és fűszereket, valamint feltételezhetően nagy mennyiségű import borokat), amelyek a luxus áruk keretében eljutottak az 'avarokhoz'. A borimportra részben az a néhány amfora utal, melyek a sírba kerülve ránk maradt, részben pedig azok a 'Weinsiebchenlöffel' (borszűrő kanalak), amelyeket az avar régészeti kutatásban sokáig a toilette eszközök között tartottak számon. Ha a 8-11. listákban szereplő tárgyakat mint az avar-bizánci, avar-itáliai, avarniiyugat-, illetve közép-európai és avar-kelet-európai kapcsolatok tárgyi bizonyítékait vizsgáljuk, akkor több figyelemre méltó szempont merül fel: Hiányoznak — de nem a gyűjtések területileg korlátozott volta miatt — az ENy-i és ÉK-i égtájak közötti sávból, vagyis a Morva- és Cseh-medence, valamint a német és lengyel síkság, valamint az ukrán és orosz síkság erdőzónájából a leletek. Nyilván azért, mert az — avar szempontból — luxusárut nem termelő területek felé vagy nem volt avar kereskedelem, vagy mert az onnan származó szerves ániknak (szőrméknek^) és — elnézést a besorolásért — rabszolgáknak) nem maradt régészeti nyoma. A listákon szereplő átfedések miatt nem lehet végleges, statisztikailag értékelhető összevetést tenni a négy különféle 'külkapcsolat* között, mert ahhoz egyenkénti, azaz tárgyankénti listákat, darabonkénti előfordulásokat kellene vizsgálni, s ebben az esetben már meg kelljen határozni az „eredeti'* import tárgyak és a róluk készült helyi másolatok viszonyát is. A listák (8-11. lista) összevetésekor világosan látszik, hogy a bizánci tárgyak dominálnak az itáliai és közép-európai, illetve kelet-európai kapcsolatokra utaló tárgyakkal szemben. Ez az arány még inkább szembetűnő, ha az itáliai tárgyak jelentős részéről már ma is tudomásul vesszük, hogy azok a „késő rómaiantik" népesség termékei, ugyanúgy, mint az,,igazi" bizánci tárgyak, melyek valójában — a hivatalos terminológiától függetlenül — ugyancsak igen késői, kelet-római tárgyak. Úgy látszik, hogy a Kárpát-medencébe került importtárgyak minimum kb. 80%-a bizánci eredetű. A jelenséget—ti. a bizánci tárgyak és tárgytípusok túlsúlyát — nem lehet másként magyarázni, mint két, különböző fejlettségű társadalom: egy megjelenésekor nomád (majd később félnomád) nagyállattartó (és később földműveléssel is foglakozó) gentilis, a bizánci adókból hirtelen meggazdagodott avar társadalom és egy, az előzőnél sokkal fejlettebb, tradicionális kézműiparral rendelkező mediterrán társadalom (Bizánc) tennészetes árucseréjével. Ha végignézzük a négy listában levő tárgyak keltezéseit, akkor megállapítható, hogy azok — néhány 8. századi kelet-európai tárgytípust (saltovotipusú szablyák, 'Lassoende', arab aranydinárok) vagy 7. század végi, 8. századi közép-európai tárgyat (Schwerttyp mit flachem dreieckigem Knauf, Langsax) leszámítva — mind abba az idősávba esnek, amelybe a kárpát-medencei bizánci aranyénnek. Vagyis a 6. század közepe és a 7. század 80-as évei közé. (vö. a legkésőbbi érmeket: Bratislava/PozsonyV Pressburg környéke, Odorheiul Sccuiesc/Székelyudvarhely, Stapar/Osztapár). Vagyis az Avar Birodalom kereskedelmi külkapcsolatait elsősorban az avar kézben levő arany határozta meg. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az avar állam lakóinak vagy a lakók egy bizonyos rétegének addig volt lehetősége külkereskedelemre — a számukra luxuscikkeket jelentő iparcikkeket valamint élvezeti cikkeket jelentő bort és drága textileket valamint fűszereket megvásárolni — ameddig a fegyverrel kikényszerített bizánci arany még rendelkezésre állott. Amikor az arany elfogyott — megszűnvén a cserealap — megszűnt maga a külkereskedelem is. Nyilván az elmondottakkal ellentmondásban lenni látszik, hogy a kagáni kincstárból még 795-ben is 15 ökrösszekérnyi aranyat, ezüstöt és selymet rabolhatott Erich friauli herceg és feltehetően innen származik a 10 kg súlyú nagyszentmiklósi aranykincs is, valamint erre a késői időszakra (8. század) keltezhető a „tabi" (valójában: Kánya-Remete puszta (GARAM 1993, 106; KISS s. a.b) bújtató (HAMPEL 1905, HT. 287,5a-b; GARAM 1993,106, Nr. 134, Taf. 98. 4). a mátészalkai SZÍJ vég (HORVÁH4 1935, Abb. 33; GARAM 1993, 94, Nr. 11, Taf. 69. 8), valamint a brestováci leletek (HAMPEL 1905, II. 423^126, UJ. 320) is. Az első két adat azonban a kagáni kincstárra vonatkozik, amelyre jellegéből következően más kép lehet érvényes, mint az avar állam lakóira; az utóbbi három adat pedig igen-igen ritka kivétel a késő avar kori igen nagyszámú, több tízezernyi övveret-anyagon belül, tehát a fenti négy esetből nem lehet általánosítani, illetve a reális képpel ellentéteset állítani. Nem véletlen, hogy az avar-bizánci gazdasági 'összefonódás' idejére esnek a nemesfém tárgyak