A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 2. (Szeged, 1996)

LŐRINCZY Gábor: Kora avar kori sír Szentes-Borbásföldről

kel jelzett közel félszáz lelőhely között még számolhatunk hasonló temetkezésekkel. E sírok keltezése — néhányat leszámítva — a szegényes leletanyag alapján viszonylag nehéz. Döntő többségük a korszak első felére datálható. Néhány sírba — Hajdúszoboszló, Szentes-Borbásföld, Szentes-Lapistó — annak a népességnek a első generációs tagjait temették, amely a délorosz sztyeppéről költözött a Kárpát-medencébe. A magányos sírok, melyek döntő többségébe férfiakat temettek, sajátos életmódot jeleznek. Ezek a temetkezések az egymástól távol élő, kis létszámú, nagyállattartással foglalkozó közösségek, valószínűleg családok, viszonylag rövid, 5-15 évig tartó megtelepülésének lehetnek az emlékei 29 E sírok többségéből részleges lótemetkezés is előkerült, de mindig csak egy, és csak néhány temetkezésből tudunk a részleges lótemetkezés mellett marha, illetve juh nyúzott maradványairól. Az életmód mellett főleg a lovaglás sajátosságára utal az, hogy a borbásföldi temetkezés mellől nem kerültek elő vaskengyelek.

30 A részleges lótemetkezéseket is őrző, vaskengyel nélküli sírokban — pl. Homokrév/Mokrin-Vodoplav dűlő 8. sír (LÁSZLÓ 1977, 127-128), Hódmezővásárhely-Szárazér dűlő (KOREK 1942), Klárafalva-B 60. sír,

31 Szentes-Lapistó (CSALLÁNY 1934), Szentes-Borbásföld, SzegvárOromdűlő 1. sír, Tiszavasvári-Koldusdomb 24. sír stb. — a kelet-európai sztyeppéről betelepült népcsoport azon, első generációs tagjait temették, akik ugyan ismerhették már a vaskengyelt, de mindennapi életük során nem használták, és ezért nem is temették el velük. A Szentes-Borbásföldön feltárt ÉÉK-DDNy-i tájolású magányos sír padmalyába egy 14-15 éves fiatalt temettek el. A sír aknarészébe, az emberi váz bal oldala mellé, annál magasabb szintre fektették a részleges állattemetkezések — egy ló és négy juh — csonkolt maradványait. A sírban eltemetett egyén — a temetkezés sajátosságai: tájolás, sírforma, állatmellékletek alapján — annak a népességnek volt a tagja, amely a kelet-európai sztyeppéről 568 körül költözött a Kárpát-medencében. Még a sztyeppén juthatott hozzá a lovának fejkantárját díszítő, kisméretű ezüstverethez és lovaglás közben nem használta még a vaskengyelt. Halála nem sokkal a Kárpát-medencébe való beköltözés után következhetett be, valószínűleg még a 70-es években, — az első és a második életévüket még be nem töltött növendékjuhok mortalitása alapján — valamikor téli-tavasz eleji időszakban. A szentes-borbásföldi 4. sír több szempontból is jól beleillik a 6-7. századi Tiszántúlról eddig megismert képbe, finomítja és kiegészíti azt. Folyamatosan bővülő ismereteink alapján egyre árnyaltabb képet rajzolhatunk a Kárpát-medence keleti felében élt és a kelet-európai sztyeppéről beköltözött népcsoportról.

32 29 Nem zárható ki annak lehetősége sem, hogy e temetkezéseket a rejtve temetés szokásaként értelmezzük A két magyarázat együttes lehetősége sem lehetetlen. 30 Bár a borbásföldi sírnak azt a részét bolygatták meg, ahol a részleges állattemetkezések maradványai feküdtek, a kengyelek, ha eredetileg lettek volna a sírban, akkora lólábcsontok közelében feküdtek volna, amelyek nagyrésze feltárás során előkerült. 31 MFM Ad, közöletlen. 32 A 2. képet Bodnár Katalin, a 3. képet Czabarka Zsuzsa grafikus (MFM) rajzolta. Segítségüket ezúton is megköszönöm.