A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 2. (Szeged, 1996)

LŐRINCZY Gábor: Kora avar kori sír Szentes-Borbásföldről

a lókoponya feküdt, feltehetően az ezüstverettel együtt. Ez utóbbi a megbolygatott 4. sír földjével együtt kerülhetett a 10. századi sír betöltésébe. Eredetileg a ló fejkantárjának dísze lehetett, feltehetően a pofaszíjon, esetleg az orrszíj és a pofaszíj találkozásánál, természetesen minden funkció nélkül. A szíjazatra való felszerelését a két, karikában végződő, kerek metszetű, a verettél együtt öntött 'szegecs' tette lehetővé. Ilyen felszerelő fülre pontos analógiát nem ismerek.

23 A Klárafalva-B 60. sírból előkerült, három öntött, áttört bronzveret (BÁLINT 1995,186, 56. kép 2-4) felszerelő füle csak részben hasonló, de azokat bronzdrótból hajlított és a hátfalhoz forrasztott füllel szerelték fel. A Kárpát-medencében előkerült martinovkai típusú, öntött, illetve a lemezes veretek felerősítési módja nem egységes. Egy típuson belül is eltérés mutatkozik, így előfordulhat, hogy a tárgyat két sima, elkalapált végű szegeccsel, a szegecsek végére erősített kisméretű lemezkével, vagy egy nagy lemezzel, karikás végű szegeccsel, szalagfüllel, a hátlaphoz forrasztott, bronzdrótból hajlított füllel szerelték fel. A kéregöntéssel készült borbásföldi ezüstveret egyedi példány, hasonlóan a lapistói, ugyancsak öntött bronzpéldányhoz.

24 A kéregöntéssel készült veretek egyes típusai egyedi példányok, amire a borbásföldi és a lapistói veretek esetében részben az lehet a magyarázat, hogy készítésüknél egy-egy példányra szólhatott a megrendelés. Bár a kárpát-medencei martinovkai típusú veretek száma folyamatosan nő — pl. BiharkeresztesLencséshát (MESTERHÁZY 1987, 8. kép 10; LÖRINCZY 1992a, Anni 27), Szegvár-Oromdűlő 1. sír (LŐRINCZY 1991,1992a, 81-90), Szentes-Borbásföld — az avar leletanyagban igen kis számban vannak képviselve, síronként általában egy-két darab fordul elő (SOMOGYI 1987, 131-134). Ritkán fordul elő egy temetkezésben több példány, öweretek esetében azok sem teljes gamitúrákban (BÁLINT 1995,184). Ezek a veretek a kora avar időszaknak inkább csak az első fázisában fordulnak elő, melyek közül néhányat — Környe, Mandjelos, Szegvár-Oromdűlő, Szekszárd, SzentesDerekegyháza, Szentes-Lapistó, Tolnanémedi, — a legkorábbi korszakba lehet sorolni (BÁLINT 1995,185). 23 A veretek leírásánál a felerősítés módjára ritkán térnek ki (SOMOGYI 1987, 121), és a tárgyakat bemutató illusztrációkon általában azok előlapja látható, hátoldala, illetve oldalnézete igen ritkán. 24 A bronzból, kéregöntéssel készült, félköríves keresztmetszetű lapistói veret hátoldalán lévő két szegecs és a téglalap alakú szorítólemezek, valamint a tárgy 2,8 cm-es hosszúsága alapján — a borbásföldi verettél ellentétben — használatban volt. A fejkantár részeként előkerült veret funkciója ugyanaz lehetett, mint ahogy azt csontfüggesztök/csontcsatok esetében megfigyelték (MESTERHÁZY 1969, 243), a zabla becsatolására szolgálhatott. Minden valószínűség szerint ugyancsak a lókoponya mellől került elő a többi veret is, amelyeket Bálint Csanád — indoklás nélkül — öweretekként értelmez (BÁLINT 1995, 188). A halomba — és nem a halom alá (BÁLINT 1995,188) — ásott sír rítusáról és formájáról ma már többet mondhatunk (LŐRINCZY 1992a, 116, Anm. 39), mint annak idején publikálója (CSALLÁNY 1934). A temetkezés emikai értelmezése véleményem szerint sem lezárí. A Bálint Csanád által — Csallány Dezső, Somogyi Péter véleménye mellett—nekem is tulajdonított állásponttal ellentétben (BÁLINT 1995,188, 299. j.) ma is úgy gondolom, mint 1992-ben. A szentes-lapistói férfi szűkebb és tágabb közösségének megbízható etnikai azonosítását a ma rendelkezésre álló régészeti adatok még nem teszik lehetővé. A magyar kutatásra vár a feladat, hogy a kárpát-medencei kora avar kori tárgyi hagyatékból meghatározza e népesség sajátos, csak rá jellemző leletegyütteseit. Kárpát-medencei temetőikből az első generációs temetkezések kiválasztása után, az azokból előkerült mellékletek és a rájuk jellemző temetkezési szokások együttes értékelése alapján határozza meg azok 6. századi kelet-európai párhuzamait. Ezek elterjedése fogja kirajzolni a Kárpát-medencébe települt közösség korábbi, 6. századi szállásterületét. A két területen előkerült, egymással megegyező régészeti leletegyüttesek értékelése után lehet azok eredményét összevetni a kelet-európai sztyeppe lakóira vonatkozó bizánci források híradásaival és megkísérelni a körülhatárolt régészed hagyatékkal jellemzett népcsoport etnikai azonosítását, néven nevezését. Ehhez elengedhetetlen a kelet-európai és a kárpát-medencei lelőhelyek összegyűjtése és a leletek közzététele. Addig is kelet-európai sztyeppéi népességként számolhatunk velük Ok alkottak a kárpát-medencei avarság kelet európai nomád komponensét (SOMOGYI 1991,115). Bálint Csanád kritikai megjegyzései a tárgy = etnikum szemlélet ellen szólnak ßALINT 1995, 189). Azonban a lapistói sír publikálása során már Csallány Dezső is éppen a tárgyegyüttes és a temetkezési szokás együttes értékelését végezte el (CSALLÁNY 1934), ami akkoriban egyedülálló volt, később sajnos eltávolodott ettől a szemlélettől (LŐRINCZY 1992, 161). Somogyi Péter mellett (SOMOGYI 1987) magam is ezt az irányt próbáltam képviselni eddigi közleményeimben. Meg kell jegyezni, hogy a szentes-lapistói sír esetében Bóna István is elfogadni látszik a kutrigur azonosítást (BÓNA 1990,115), amit Bálint Csanád nem említett meg.