A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 1. (Szeged, 1995)

A TISZA-VIDÉKI FÜLKESÍROS TEMETKEZÉSEK ÉS KAPCSOLATAIK című konferencia előadásai - SCSEGLOVA, Olga Alekszejevna: A Közép-Dnyeper-vidék „ant régiségek” vagy „martinovkai típusú” kincsleletek tanulmányozásának néhány problémája

MFMÉ — Studarch I (1995) 375-397 A KÖZÉP-DNYEPER-VIDÉKI„ANT RÉGISÉGEK" VAGY „MARTINOVKAI TÍPUSÚ" KJLNCSLELETEK TANULMÁNYOZÁSÁNAK NÉHÁNY PROBLÉMÁJA SCSEGLOVA, Olga Alekszejevna Az erdős sztyeppes Dny eper-vidéken előkerült 6-8. szazad eleji kincseket és egyes ezüst- és bronzékszer leleteket elsőként A. A. Szpicin sorolta önálló csoportba és keltezte azokat. A kronológia és elterjedés alapján, a leletcsoportot Caesareai Procopius antjainak hagyatékával azonosította (SZPICIN 1928). Ettől kezdve a szovjet kutatók munkáiban ezek a leletek „ant régiségek" vagy „rusz régiségek" címszóval szerepeltek. Ez utóbbi elnevezés B. A. Ribakovtól származik, aki elsőként közölte a kincslcletek tárgyi anyagának kataszterét és elemzését (RIBAKOV1953). Ezzel egy időben Fettich N. felfedezte a középDnyeper-vidéki kincsleletek öwereteinek és a Dunavidéki avar temetők övgarnitúráinak megdöbbentő hasonlóságát. Publikációinak köszönhetően a magyar régészeti irodalomban meggyökerezett a „martinovkai kultúra" terminus (FETTICH 1937; FETTICH 1951). E fogalom alatt nem egyidejű és azonos típusú emlékek területileg körülhatárolható csoportját értette, hanem a fémtárgyak — elsősorban az övgarnitúrák — bizonyos stílusbeli egységét az európai sztyeppék tág terein. Egyik legutóbbi publikációjában Bálint Cs. részletesen elemezte a „martinovkai kultúra" fogalmát, végigkövetve a martinovkai kincsleletek etnikai és kulturális hovatartozásáról SZÓlÓ vitát (BÁLINT 1992,389-401). Természetes, hogy a martinovkai kincs összetétele, teljessége és hitelessége részletes vizsgálat tárgyává vált. A 90-es években már egész sor olyan munka jelent meg, amely az előkerülés történetéről és az egyes tárgyak különböző múzeumokba kerüléséről tartalmazott adatokat. Közölték a leletek teljes és részletes leírását, az egyes tárgyak röntgenspektrális elemzésének eredményét (KAZANSKI 1990, 88-99; PRIHODNYUK et alt. 1991; PEKARSZKA 1991; PEKARSKAJA-KIDD 1994). Ezek a publikációk a martinovkai kincset teljes értékű, alaposan elemzett régészeti forrássá teszik, amely hiteles alapját képezheti a kincs értelmezésének. Ugyanakkor újra fel kell hívnunk a kutatók figyelmét arra a körülményre, hogy a martinovkai lelet csak egyike annak a számos 7-8. századi kincsnek, amely a délorosz és ukrán erdős sztyeppe régiójában került elő. A kincsleletek elterjedési területe széles sáv, amely kelet-nyugati irányban a Rosz folyó (a Dnyeper jobb mellékfolyója) középső folyásától a Donyec középső szakaszáig húzódik, északról dél felé pedig a Gyeszna középső folyásától a Vorszkla folyóig (a Dnyeper bal mellékfolyója) terjed. Ma 25 kincsleletet ismerünk erről a területről (1. kép), néhány közülük az utóbbi időben folytatott régészeti ásatásokon került elő (GORJUNOVA 1992,16-25; PRIHODNYUK et alt. 1991 ). Mi magyarázza azt a körülményt, hogy az „ant" kincsleletek, mint forráskomplexum egy időre eltűntek a kutatók látóköréből? A válasz a Közép-Dnyeper-vidék 1. évezred harmadik negyedéből származó régészeti emlékeinek kutatástörténetében rejlik. Arról van szó, hogy amíg a kincsleletek és egyes tárgyak a tárgyalt időszak egyetlen forrását jelentették, vonzották a kutatók érdeklődését és figyelmét. Az a tény, hogy a kincsleletekkel egyidejű település és temető nem volt ismert, arra vezette az olyan kiemelkedő tudósokat, mint M. I. Artamonov és 1.1. Ljapuskin, hogy kétségbe vonják a letelepedett lakosság meglétét a Közép-Dnyeper-vidékén a tárgyalt korszakban. Még G. F. Korzuhina is, aki már 1955-ben közzétette azon gondolatát, hogy a kincsek lelőhelyeinek egybe kell esniük a letelepedett lakosság em-