A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 14. (Szeged, 2012)

FORGÓ Géza: József Attila szobrok és emléktáblák Makón

művésztelep vezetője Kocsis Imre kapott megbízást. Tóth Ferenc és a művész közösen járták be Budapestet és ismerkedtek az utcanév táblákkal. A Szépség koldusa borí­tójának megmintázása, Koroknay nyomdász magasnyomású kliséjének felnagyított vasba öntése és a járdában való elhelyezésének terve Kocsis Imrében érlelődött meg. „József Attila nemcsak a szóban forgó épületnek falai között élt és tanult, álmodozott, de rótta a nevét viselő utcának járdáit is. Kis kopott emöer-ként járva-kelve skandált verset bolondságról, szerelemről, kora őszről, illő nyárról a körülötte elterülő néma magyar pusztaságról. így támadt Kocsis Imrének az az ötlete, hogy az aszfaltba építse be József Attilára való emlékezés tábláját, hiszen a költő nemcsak átvitt értelemben, de szó szerint is az utca és a föld fiá-nak vallotta magát" — írta Tóth Ferenc. 5 4 Az utcanévtábla elhelyezése különösebb ünnepség nélkül történt meg. A sajtó sem számolt be róla. Tóth Ferenc Kocsis Imréhez írott levelében szomorúan fogalmazott: „Sejtettem ugyanis, hogy a Hírlap munkatársai elmulasztják a Veled való kapcsolat fel­vételét, és megint elmegyünk egy fontos helyi kulturális esemény mellett anélkül, hogy méltatnánk és dokumentálnánk az utókor számára." A sajtó valóban csak négy-öt nap­pal később a múzeumigazgató kérésére adott le egy rövid hírt az eseményről. 5 5 [9. kép] Somogyi József: Megfáradt ember (Megyeház u. 4.) Még 1967-ben egy Múzeumi Baráti Kör összejövetelén merül föl, hogy a Megfá­radt ember c. verset szoborban is meg kellene álmodni, és azt elhelyezni valahol a vá­rosban. 1970-ben Szalma István a József Attila Emlékbizottság elnöke úgy gondolta, hogy a Maroshoz vezető úton lenne a legjobb helye. Ezek a tervek azonban ekkor nem valósultak meg. Az Espersit-ház avatására Tóth Ferenc a debreceni Déri Múzeumból kölcsönkérte Somogyi József kisméretű Megfáradt ember c. szobrát, így el is dőlt, hogy a Kossuth-díjas szobrászművészt kérik fel a terv kivitelezésére. 5 6 Somogyi József szobrászművész 1983. november 29-én bejárta Makót, kereste a megfelelő helyet. Végül a múzeum előtti tér mellett döntött, mert itt „emberközelbe kerül az alkotás. A szobor egy fáradt, agyongyötört embert ábrázol, ezt a művet pél­dául egy lakótelepen nem is értené meg a közönség. József Attila szellemét őrző és sugárzó múzeum előtt, a szobor szimbólumrendszere - különösebb magyarázat nélkül is - közérthetővé válik." 5 7 A szobor felállításának helyét a tanács művelődéspolitikai bizottsága is támogatta, bár a tanácselnöknek volt kételye - „miért tennénk mindent a múzeum elé" — de a későbbiek során megbékélt a helyszínnel. Felmerült az a gondolat is, hogy a Megfá­radt ember című vers néhány sorát, esetleg az egész kéziratot kőbe vésnék. Az ötlet azonban már nem valósult meg. 5 8 A lektorátus hozzájárulása után a kivitelezésre a Képzőművészeti Kivitelező Vál­lalat kapott megbízást 1983. október 14-én. 5 9 A talpazat műszaki terveinek elkészíté­54 TÓTH Ferenc: Az ércbe öntött utcanévtábla. = Csongrád Megyei Hírlap 1984. jún. 24. 5. p. 55 Tóth Ferenc levele Kocsis Imréhez. 1983. dec. 30. JAM irattár 129-3/983 56 TÓTH Ferenc: József Attila makói évei. Makó, 2005. 444. p. 57 TÓTH Ferenc: Feljegyzés Somogyi József makói látogatásáról. Makó, 1983. máj. 5. 1. p. JAM TD. 85.7.1. 58 Tóth Ferenc levele Somogyi Józsefhez. 1983. jún. 30. JAM irattár 147-2/983. 59 Szerződés a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat és Makó város tanácsa között. Makó, 1983. okt. 14. CSML ML MVTI M22-50/1983. 95

Next

/
Oldalképek
Tartalom