A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 14. (Szeged, 2012)

HORVÁTH Csaba: A szociáldemokraták és a bolsevikok viszonya az 1918-19-es polgári kísérlet alatt

A SZOCIÁLDEMOKRATÁK ÉS A BOLSEVIKOK VISZONYA AZ 1918-19-ES POLGÁRI KÍSÉRLET ALATT HORVÁTH CSABA A polgári forradalmat megelőző évben az MSZDP gyors ütemű erősödése egyértelművé tette, hogy a háborús összeomlás és az ezzel járó rezsimváltás nem képzelhető el a szakszervezetekben megerősödött munkásság politikai részvétele, támogatása nélkül. A forradalom előcsarnokába a magyarországi munkásmozgalom egységesen lépett. A taktikai-elméleti különbségek, annak dacára, hogy 1918 folyamán érezhetően felerősödtek, látszólag nem fenyegettek a politikai egység felbomlásával. Az 1918. októberi pártkongresszus vitáiban érzékelhető a radikális hangulat terjedése, ugyanakkor a kongresszuson elfogadott program mérsékeltebb volt a párt hivatalosnak tekinthető átmeneti programjához képest. A szakszervezeteket ért retorikai és valóságos támadások a kormány részéről 1918-ra felerősödtek, miközben a Garami-féle pártvezetésnek nem sikerült politikai eredményeket elérnie. A szakszervezeti vezetők többsége látva a Garami vezetés tehetetlenségét a határozottabb politikai szerepvállalásban bízva fokozatosan a Kunfi irányvonalat kezdte támogatni. A pártvezetésben lezajlott változások e támogatás nélkül nem történhettek volna meg. Annak ellenére, hogy a polgári-ellenzéki pártokkal (a Választójogi Blokk pártjaival) kapcsolatos fenntartás, mely a választójogi küzdelem súlyos kudarca során domborodott ki, mérséklődött volna, a párt tagsága felhatalmazást adott a pártvezetőségnek a polgári pártokhoz való viszony erősítésére. A háborús kabinet és vele együtt az ancien régime leváltásának programja egyértelművé tette az ellenzéki pártokkal való együttműködés szükségszerűségét. A korábbi öszszefogás kudarcának nyomaként ugyanakkor egyre hangsúlyosabban jelent meg az együttműködésen belül az önálló arculatnak, politikai karakternek, a szociáldemokrata programnak a megőrzése. Egyre többen érezték úgy, hogy a szervezett munkásság tömegbázisa olyan erőt ad a párt kezébe, mely nemcsak megkerülhetetlenné teszi, de egyenesen az átalakulás vezetőjének szerepére predesztinálja a szociáldemokrata pártot. A szociáldemokratáktól balra lévő csoportok szervezetlenül álltak. A bolsevikok fizikai távollétük nyomán nem tudtak még tényleges befolyást szerezni a különböző csoportok felett. A szociáldemokrata párt radikalizálódó elemeinek a szélsőbaloldal az akkori szervezetlenségével nem jelentett valódi alternatívát. A pártszakadás a szociáldemokraták számára a munkásmozgalom egységének megbontását jelentette, így attól a párttagok döntő többsége elzárkózott. A radikális csoportok számára a háborús összeomlás küszöbén eltávozó Szabó Ervin szerteágazó öröksége vált egyfajta szimbolikus vezérfonallá. Ebbe a szerepbe ugyanakkor elsősorban a munkásmozgalmon belüli, elsősorban a mindenkori szociáldemokrata pártvezetéssel szembeni ellenzékisé137