A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 14. (Szeged, 2012)

FORGÓ Géza: József Attila szobrok és emléktáblák Makón

fordulóján rendeztek emlékünnepséget 1984. szeptember 28-án. Az ülés levezető elnö­ke Ágoston György tanszékvezető egyetemi tanár emlékeztette az érdeklődőket, hogy Tettamanti Béla 1912-1927 között tanított a helyi gimnáziumban és az önképzőkör szakvezető tanáraként ismerte meg József Attilát. Epeijessy Kálmán pedig 1920—22 között a költő osztályfőnöke volt. Szabolcsi Miklós akadémikus az Országos Pedagógiai Intézet főigazgatója a két tanáregyéniség költővel való kapcsolatát elemezte. Szerinte „a fiatal költő szabálytalan diák volt és pedagógusi tehetség kellett ahhoz, hogy egyé­nisége csorbítatlanul fejlődjék." Nagy István tanszékvezető egyetemi tanár, Eperjessy Géza tanszékvezető főiskolai tanár, Köte Sándor egyetemi tanár, ifj. Tettamanti Béla ny. tanár és Tettamanti Edit az Országos Pedagógiai Intézet osztályvezető helyettesé­nek előadásai hangzottak még el. 6 4 Az előadásokat követően délután 4 órától az Espersit-házban dokumentum kiál­lítás nyílt, amelyet Tóth Ferenc állított össze a családoktól kapott emlékekből. Ezt követően került sor az emléktábla avatásra az egykori Liget utcai ház falán, ahol a Tettamanti család 1912-1927 között élt. Péter László beszédében kiemelte barátságát a makóiakkal, ismeretségét Juhász Gyulával, Móra Ferenccel és nem utolsósorban József Attilával, akinek oly sokat jelentett egykori tanára „szerelmes, férfias, bátorító kézszorítása." 6 5 [11. kép] 11. kép Galamb Ödön emléktábla (Kossuth u. 49.) A múzeum, a József Attila Emlékbizottság és az Erdei Ferenc Társaság rende­zésében emlékeztek meg Galamb Ödön (1888—1945) születésének 100. évfordulójá­ról. 6 6 1988. november 10-én, délután fél háromkor Papp Ferencné gimnáziumigaz­gató avatta fel az emléktáblát, azon a házon, amelyben a Galamb család 1927-től 64 Tudós professzorokra emlékezete Makón. = Csongrád Megyei Hírlap 1984. szept. 29. 3. p. 65 PÉTER László: Tettamanti Béla emléktáblája előtt. = Makói Kis Tükör. Makó, 1985. 112. p. 66 SZOKOL Péter - SZILASI H. Jenő: Galamb Ödön emlékére. = Csongrád Megyei Hírlap 1988. nov. 17. 5. p. 97

Next

/
Oldalképek
Tartalom