A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 13. (Szeged, 2010)

HALMÁGYI Pál: A Pulitzer kultusz Makón (1911-2009)

Savanya Sándor igazgatósága alatt a városi önkormányzat kitartó pályázások­kal és igen jó szervező és lobbi erővel fokozatosan teljesen felújította, átalakította és kibővítette a helyi kereskedelmi szakközépiskolát. 2005 őszére elkészült a szomszédos kollégium teljes modernizálása is és a megszépült épületet ekkor Pulitzer Józsefről nevezték el. Az átadó ünnepség szeptember 1-én volt. Díszven­dégnek a város polgármestere Lampert Mónika belügyminisztert hívta meg. (Az ünnepségen elhangzott beszédek összefoglalása 4. sz. melléklet.) Az új épület több művészi alkotással is gazdagodott. A bejáratot Kalmár Már­ton és Kovács Keve szobrászművészek fém és üveg Pulitzer-kompozíciója díszíti, az épületen belül pedig Kovács Keve Időkerék, Bodó Jenő Életfa című alkotása lát­ható. Az intézet új igazgatójának Molnár Lászlót nevezték ki. 2006-ban a 159. születésnapon, pontosan április 10-én voltak az ünnepségek. Az emléktáblánál a megjelent diákokat és érdeklődőket Molnár László igazgató köszöntötte, majd Czibolya Kálmán, a Városi Televízió vezetője mondott emléke­ző szavakat. Ez év őszére készült el a Pulitzer kollégium főbejáratánál Kiss Jenő Ferenc szobrászművésznek, az intézmény névadóját ábrázoló domborműve. Az alkotó ki­tűnően formázta meg az ereje teljében lévő, célratörő, magabiztos újságíró portré­ját. Az avató ünnepség a sajtómágnás halálának 95. évfordulójának napjaiban, 2006. október 25-én volt. A megemlékezést Kovács Katalin kollégista ez alkalom­ra készített számítógépes prezentációja nyitotta meg. Molnár László igazgató mu­tatta be a dombormű alkotóját és emlékeztetett a Pulitzeri örökségre és kérte fel Csillag Andrást az avatóbeszéd megtartására. Itt hangzott el, hogy Magyarorszá­gon négy köztéri alkotás emlékezik Pulitzer Józsefre — ebből három Makón van — tehát azt lehet mondani, hogy emlékét szinte csak a szülővárosa ápolja. A városi képviselőtestület nevében Siket István és Varga Zoltán alpolgármesterek, a fenntartó képviseletében Széli Sándor iskolaigazgató és Gazdag János, a megyei közgyűlés pénzügyi bizottságának elnöke helyezték el koszorúikat. 2007. április 11-én, a sajtócézár születésének 160. évfordulója alkalmából a már hagyományos megemlékezésekre került sor. A szülőház helyét jelölő emlék­táblánál Molnár László köszöntötte a megjelenteket, majd Csillag András tartott ünnepi beszédet. Ezt követte a főtéri mellszobor és a Pulitzer kollégium emléktáb­lájának megkoszorúzása. A kollégium aulájában ez alkalomra múzeum anyagából nn készített időszaki kiállítást Halmágyi Pál múzeumigazgató nyitotta meg. PULITZER SZÜLŐVÁROSÁNAK DÍJA 2007-2009. A városi önkormányzat 2007 nyarán határozta el — mivel a magyar Pulitzer Emlékdíj átadási ünnepségének Makón történő megszervezése 10 év alatt sem si­került — hogy Pulitzer Szülővárosának Díja néven saját kitüntetést alapít középis­kolás és főiskolás korú diák újságírók számára. A díjat kiosztó Makói Pulitzer Em­lékbizottság tagjainak megnyerte Baló Györgyöt, az MTV igazgatóját, Mandur 78 Makói Hírek 2007. április 6. 222

Next

/
Oldalképek
Tartalom