A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 13. (Szeged, 2010)

LENGYEL András: „Voltam Szegeden is újságíró”. Thury Zoltán és Szeged

— Van azoknak becsületük? — Van instállom — de nem sok, úgy látszik." Ez a zárlatban megjelenő viszonylagosító megszorítás, ez a „de nem sok, úgy látszik" poétikai többletként jelenik meg, megemeli a kis színest. S beállítódásában is már a későbbi, társadalomkritikus Thuryt előlegezi. Egy másik írása (Ki ad többet érte?)

1

8 ugyanerről a társadalomkritikusi vénáról árulkodik. A tárgy itt a vagyonbukás utáni árverés, a licitálás. A konkrét eset, amely az írás alapját képezi, itt már nem fedhető föl, az sem állapítható meg, hol történt mindaz, amit elbeszél, szociológiai értelemben vett valóságalapja azonban hiteles. A középosztály anyagi megrendülése dokumentálódik itt: az árverést jelző „dobszó az anyagi megsemmisülés, a bukás. Ami ezután következik, az nem nyugalom, hanem bujdosás az emberek elől, kik végtelen kegyetlenek ahhoz a szerencsétlenhez, ki nullává változott előttük."

1

9 Az itt ábrázolt tárgyiasság föltétlenül hiteles; éles rajzú, pontos. Az írás irodalmi értéke azonban döntően nem ebből adódik, hanem a megjelenítés módjából. Már a fölütés jelzi, hogy itt nem az újságírói rutinleírás következik: „Rettenetes az, hogy müyen tompán, siralmasan pereg a dob, mikor licitálnak. Minden dobpergés között ez a legszomorúbb. A temetések fekete posztóval behúzott dobja nem szól ilyen kétségbeesetten."

2

0 Az irodalmias formálást azonban az írás zárlata s a csattanószerű utolsó mondat mutatja meg teljes tisztaságában. A bukott ember el nem kelt portréját (az akkori polgári lakások egyik jellegzetes rekvizitumát) egy fiatalember mégis megveszi, s — váratlan fordulatként — megajándékozza vele a becsődölt férfi lányát, névnapi ajándékul. Hogy a „külvárosból" jövő fiatalember s a lány között volt>e előzetesen bármiféle érzelmi (pl. szerelmi) kapcsolat, nincs kimondva, de a gesztusban mintha ez jeleződnék. Am az egész szöveget záró, s ezt a gesztust is kommentáló mondat az egész történetet furcsa, kicsit érzelmes, mégis tagadhatatlanul ironikus fénytörésbe állítja: „Ez a licitációban a poézis"

2

1 — mondja az írás végén a narrátor. S jellemző a fiatal Thuryra, hogy a licitáció ismétlődő processzusában éppen ezt a mozzanatot vette észre, illetve nagyította ki. A harmadik, üyen összefüggésben említendő színes írása (Érdekes találkozás)

2

2 más jellegű szövegépítkezésről árulkodik. Ez a közigazgatási újságíró tapasztalatát tematizálja, s egy a városházán — talán éppen a polgármestertől — hallott történetet beszél el. Igazi „szegedi" tollrajz ez, inkább érdekes, mint fontos az, ahogy elbeszéli a Belgrádba látogató szegedi polgármester és az oda régebben kivándorolt, ott bérkocsissá lett hajdani szegedi, pontosabban csorvai lakos egymásra találását. A bérkocsis a polgármesterben fölismeri régi tanyai szomszédját. A történet maga is, az elbeszélés módja is a jellegzetes, erősen patriarchális színezetű helyi legendáriumszövés szép példája. S mutatja, hogy Thury immár „szegedizálódott": beleilleszkedett abba légkörbe, amely az itteni élet írói-újságírói földolgozására — már Mikszáthtól kezdve — mindig is jellemző volt. Abba a 18 THURY Zoltán: Ki ad többet érte? SzN, 1892. ápr. 10. 19 Uo. 20 Uo. 21 Uo. 22 THURY Zoltán: Érdekes találkozás SzN, 1892. ápr. 23. 78