A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 13. (Szeged, 2010)
BOGOLY József Ágoston: Urbs, textus, imago. 1890: Temesvár és Arad
útját állotta a sok bástya és sáncz." Egy elbeszélői fordulattal Tábori Róbert egy vélhetően a városi folklórból származó temesvár-józsefvárosi adomát elevenít fel:„Valamint mutattak Budán adomába való embert, a ki még soha sem volt Pesten, úgy Temesvárnak is van egy specziális adomája annak jellemzésére, milyen volt a viszony az egyes városrészek közt alig néhány év előtt. Elmondom itt példaképen: Még nincs egy évtizede, hogy a belvárosban volt egy vendéglő, melyben a budai „Politische Greisler" mintájára a városi atyák előértekezletet szoktak sör- és pipaszó mellett tartani fontosabb városi ügyekben. Ide jött egy januári napon egy temesvár-józsefkülvárosi polgár is. Jelesen ízlett neki a Gambrinus itala, s már a negyedik kriglinél volt, mikor a belvárosban lakó komája izgatottan belép és melléje ül. — Mi a baj, koma? — kérdi tőle a szokásos üdvözlések után. — Hát nem tudod még? Gambetta ma éjjel meghalt. A józsefvárosi spiszburger elgondolkozik, aztán így szól: — Gambetta? Das muss a Fabriker sein! Den hab i net gekannt. (Gambetta? az 1 ^ csak gyárkülvárosi lehet, mert én nem ismertem.)" Tábori Róbert Temesvárral foglalkozó írásában a magyarosodás 19. század végi állapotáról is tudósít. Megemlíti, sokan élnek a városban olyan jó magyar hazafiak, akik csak németül beszélnek, magyarul nem értenek:„Temesvár jelenleg a magyarosodás útján van. Az igaz, hogy még mindig német szóval hirdetik itt a magyar érzelmet az öregek ajkairól, de a fiatalok már Árpád nyelvén udvarolnak és vallanak egymásnak szerelmet. Az iskolákban a tannyelv a magyar, a hat és fél hónapra terjedő színházi saisonból négy és fél hónap jut a magyar színészetnek, kettő a németnek; az utczákon legalább is annyiszor hallani a magyar szót, mint a románt, szerbet vagy bolgárt. De a városi közgyűléseken még mindig a német nyelv az uralkodó s ha buzgó városi atyák törni kezdik a magyar nyelvet, annak a veszélynek teszik ki magukat, hogy a többség nem érti meg őket. Ugy-e furcsa egy állapot? Nem hiszem, hogy volna még ország kerek e földön, a hol valaki jó hazafi hírébe keveredhetnék, ha nem érti a honi nyelvet: nálunk megáll ez az abnormitás, különösen a délvidéken. S a nevezetes a dologban az, hogy van itt mindennek daczára sok jó magyar hazafi, a ki nem ért egy szót sem magyarul." A vármegye közönsége és a magyarosodás összefüggésében Tábori kifejti: „Az a phalanx, mely évtizedek óta zárt sorokban tör útat a magyarosodásnak, először is „a vármegye közönsége". Ertem ez alatt a vármegye hivatalnoki karát és számos a vidéken lakó, de megyei ügyekben gyakran beránduló földbirtokost. Csatlakozik ezekhez több fiatal ügyvéd, orvos, tanár és a papság. Különösen az utóbbi. Az itteni szemináriumból kikerülő fiatal papok kiváló buzgalommal terjesztik a magyarságot a délvidéken." 1 4 A Magyar Salon szerkesztőihez írt tárcalevelében Tábori Róbert utal a nemzetiségi aspirációktól távolságot tartó magatartásra és említést tesz a temesvári 13 TÁBORI: i. m. 1890. 50.; Léon Gambetta 1838-ban született francia államférfi 1882. dec. 31-én halt meg. Vö.: MELÓT, Michel: L'icone démocratique — á propos des portraits de Gambetta. Médium, 2007. Jul.-Aug. - Sep., 39-59.; vö.: REINACH, Joseph: Léon Gambetta. Paris, 1884.; vö.: GYÁNI Gábor: A városi mikroterek társadalomtörténete. Tér és Társadalom, 1990. 1. 1-15. 14 TÁBORI: i. m. 1890. 50.; vö.: GYÁNI Gábor: Az olvasó táblabíró. Középosztályi műveltség a 19. század végén. Történelmi Szemle, 1999. 3-4. 387-403. 63
