A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 13. (Szeged, 2010)
KAKUCS Lajos: Temesvár városának régi pecsétjei
pózott az osztrák táborba és tudósította az ostromlókat a török csapatok helyzetéről. A két név szerint ismert Herceg István és Nicola Muncian bíró közötti időszakban, tehát 1582 és 1716 közötti 134 év alatt Temesvár lakósága annyira kicserélődött, hogy 1716-ban magyar anyanyelvű már csak az a pár kuruc volt, kik a II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc leverése után itt a törököknél kerestek és találtak menedéket. Amikor a város átadásának körülményeit tárgyaló törökök az egykori szövetségesük részére is szabad elvonulását kérték, Jenő herceg gúnyosan jegyezte meg: „az ebek mehetnek". A török helyőrség és lakosság elvonulása után a városban maradt, szerb, román és zsidó lakóság, valószínű, hogy a Muncian bíró által vezetett szerb magisztrátus fennhatósága alatt próbálta meg a hosszas ostrom által sokat szenvedtek életét újraszervezni. Természetesen, hogy tevékenységük a katonai hatóságok felügyelete alatt állhatott és elsősorban a külvárosok területére korlátozódott. Temesvár esetében nem szabad elfelejtenünk és állandó különbséget kell tennünk a Belváros és a Kis és Nagypalánk városrészek között. A temesvári kádik által 1652-1653-ban összeállított listák szerint a megerősített vár körül 4. Mehalaknak is nevezett külváros létezett. Ezek közül 2 vegyes — mu1 q zulmán és keresztény, 2 szerb- román lakosokból állott. Temesvár központja, a belváros, a Károly Róbert idejében épített királyi kastélyon kívül magába foglalta az ugyancsak fallal körülvett régi várost, míg az ettől északra és keletre feküdtek a már a török hódoltság előtt is létezett, de a törökök alatt gyorsan fejlődő, egyszerű védelmi falakkal körülvett külvárosok, a palánkok. Nincs arról pontos adatunk, hogy a török hódoltság korábban a belvárosban a katonaság és a török lakosságon kívül másoknak is lett volna letelepedési joga. Annál bizonyosabb az, hogy már az osztrák hódítás első évében a később, mint belvárosként említett területen, a katonák mellett csak a német nyelvű és katolikus vallású új lakosok telepedhettek le. Egy ideig tolerálva volt a viszonylag nagyszámú spanyol zsidó hitközség, — de őket az új vezetőség, amint az Jenő hercegnek 1717. június 17-én keltezett leveléből kitűnt- mivel már rég a török fennhatóság alatt éltek, ezekkel 1717. után is élénk kereskedelmi kapcsolatban maradtak, ezért megbízhatatlanoknak tartotta és egy ideig ki is voltak lakoltatva a városból. 1 4 A német magisztrátus megalakítása (1718. január 4) után, április 5-én megkezdődött a fennhatósága alatt álló területek kijelölése. Ez, Preyer szerint, a belvároson kívül a Belgrádi kaputól kezdődve a Bega mellett (akkoriban több ága volt) a régi romai sáncig terjedt. Itt az elkövetkező években a város tehetősebb polgárai kertes házakat építettek. Szentkláray Jenő szerint a kamarai berendezési bizottság 1718. január 26-án arról tudósította a Nagy Palánkban lakó szerbeket, hogy ők ugyanolyan jogokat fognak élvezni, mint a várban élő németek, kivéve az utóbbiaknak a letelepedésük alkalmával történő adómentes évek biztosítását. Ez azt is jelentette, hogy már akkor szabályozva kellett legyen a szerb magisztrátus jogi helyzete is, hisz amint látni fogjuk, pecsétjük már 1719- ben létezett. A német és a szerb magisztrátusok hatáskörének az elválasztása, már 1718-ban meg kellett 13 FENESAN 2006, 105. 14 KALLBRUNNER 1958 464
