A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 13. (Szeged, 2010)
PÁL József: A szegedi egyházak története 1944-1990
EVANGÉLIKUS EGYHÁZ A kétezer főt meghaladó szegedi evangélikusok 1944 őszén egyetlen gyülekezetet alkottak. A város határain belül élők mellett, még 15 szórvány közösség is a gyülekezethez tartozott. Ezek lélekszáma nagyon változó volt, 2 főtől, 27-ig terjedt. A szegedi gyülekezet ekkor a Békés- Csongrádi Egyházmegyéhez és a Bányai Evangélikus Egyházkerülethez tartozott. Ezt a nagy létszámú és területileg is hatalmas gyülekezetet 1942 óta Benkóczy Dániel fogta össze, aki mellesleg még az egyházmegye esperese is volt. Munká1 fii jában Szabó Lóránt s. lelkész segítette. A gyülekezet hitéleti tevékenységének központi részét az istentiszteletek alkották. A bibliaórákat az egyesületek tagjai, a szórványok, a börtönben lévő elítéltek, a kórházban és klinikákon fekvő betegek részére tartották. Az imaórák vasárnap délután voltak, de kisebb csoportok hétköznap este is összegyűltek egyes gyülekezeti tagok házainál. Nagyon változatos képet mutattak a műsoros vallásos estek. Ezeket a templomban, a gyülekezeti teremben, a szórványokon pedig az iskola teremben tartották. Az evangélikus egyházi iskolában 53 fiú és 49 leány tanult, de a nem evangélikus iskolába járók számára is tanítottak hittant. A szociális munkát a gyülekezet egyletei végezték, főleg karácsony előtt, de évközben is. 1944-ben a következő egyesületek tevékenykedtek a gyülekezetben: Thurzó György kiscserkész csapat az elemi iskolások körében tevékenykedett 18 fővel. Diákszövetség a középiskolásokat tömörítette. Főleg biblia órái és úgynevezett csendes napjai voltak említésre méltóak. Létszámukról nincs adat. Egyetemi Luther Szövetségnek 41 tagja volt. Ismerkedési esteket, bibliaórákat, vallásos teaesteket tartottak. Külön énekkaruk volt, mely a környező városokban is föllépett. Önállóan Luther Otthont vezettek, és 4-5 tagjuk a vasárnapi iskolában tevékenykedett. Evangélikus Leányegyesületnek 21 tagja volt. Szegény családokat látogattak és a napközi otthonnál segédkeztek. Evangélikus Nőegyletnek 111 tagja volt. A heti bibliaórák tartása mellett, napközi otthonukat kell megemlíteni, ahol 40 szegény sorsú iskolás gyermek étkeztetését végezték. Konfirmandusok egyesülete 12 taggal működött. Tanítás után jöttek össze bibliaórára, műsoros esteket is rendeztek. 16 2 Az istentiszteletek és más rendezvények tartására a gyülekezetnek csak egyetlen templom állt rendelkezésére, mely már az 1930-as évek közepére 161 Szegedi Evangélikus Gyülekezet Irattára. Presbiteriumi és Közgyűlési jegyzőkönyvek — továbbiakban: Presb. és Közgy. Benkóczy Dániel 1944. szeptemberében készített jelentése az 1943/44-es munkaévről. 162 Uo. 436