A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 13. (Szeged, 2010)

HALMÁGYI Pál: A Pulitzer kultusz Makón (1911-2009)

Természetesen más újságíróknak más elképzelései voltak. A New York Times, melyet generációkon át a Sulzburger család adott ki, régóta viseli a megbízható médium megtisztelő címet. Az újság a helyi, országos és nemzetközi események alapos, de szenzációmentes ismertetésének elvén alapul, amely azonban egyúttal képes volt az új időknek és új ízléseknek is megfelelni. A televízió térhódítását megelőzően a nagy amerikai városokban a Pulitzer nevével fémjelzett népszerű újságokra ugyanúgy volt igény, mint a Times-hoz hasonló lapokra, melyek a hatalom világképét tükrözték. A híres újságíró, Walter Lippmann egyszer úgy fogalmazott, hogy a sajtó célja a pontos információk ideológiáktól mentes bemutatása. 1920-ban Lippmann így írt: Amennyiben a hírek szállítói a saját meggyőződésüket erősebb törvénynek képzelik, mint az igazságot, akkor ők az alkotmányunkat támadják. Ma, a televízió azonnali hatásának köszönhetően, az újságok még nagyobb kihívással néznek szembe. Az 1960-as évek elejéig az újságok voltak az információszerzés fő forrásai mind a társadalom, mind a szakemberek számára. Ma már nehéz elképzelni, hogy 1962-ben az akkori védelmi miniszter, Robert McNamara a kubai rakétaválság két hete során egyszer sem kapcsolta be televízióját. Természetesen az, ahogyan John F. Kennedy használta a televíziót, és később a vietnámi háború, mindezt alaposan megváltoztatta. Manapság a legtöbb ember a világon mindenhol elsősorban a televízióból szerzi az információt: annak ellenére, hogy egy átlagos, harmincperces tv-híradó (amelyből még le kell vonnunk a hirdetések idejét is) kevesebb szót használ egy megszokott méretű újság egyetlen oldalán található szavak kétharmadánál. Mindez azt eredményezte, hogy az írott sajtó felvállalt egy új feladatot, melyet a televízió kevésbé tud betölteni: az újságok oknyomozást folytatnak, magyarázatokkal szolgálnak és elősegítik a demokratikus és a pártatlan vitát. Mivel a televíziós újságírás figyelemfelkeltő, tömör hangfalatai révén emelkedik ki, az írott sajtóra marad a körültekintő elemzések közlése és a demokráciákban elengedhetetlen társadalmi viták elősegítése. Az olvasóközönséget elkápráztatják az írott és az elektronikus újságírással, illetve az újságírókkal kapcsolatos írások. Nemcsak elszórakoztatják a nézőket és az olvasókat ezek az események és egyéniségek, hanem egyúttal ösztönösen azt is megértik, hogy milyen fontos szerepet játszik a sajtó mindannyiunk életében. Három olyan bestseller jelent meg a közelmúltban az Egyesült Államokban, amely újságírók életét és a szabad sajtó fontosságát mutatjuk be. Walter Cronkite A Reporter Is Life című könyvében viszonylag kiegyensúlyozottan és csodálatraméltó elfogulatlansággal ábrázolja korának történéseit egy olyan médiumban, ahol egy háromperces riport már mély elemzésnek minősül. A két másik könyv, amiről beszélni kívánok, Ben Bradlee A Good Life című műve és Kay Graham írása, a Personal History. Mindkét könyv Amerika egyik legjobb újságja, a The Washington Post - elmúlt harminc évének történéseit ábrázolja. Bradlee, az újság volt főszerkesztője rendkívül érdekfeszítő módon ír a Watergate-botrány és a vietnámi háborúval kapcsolatos Pentagon-iratok publikálása nyomán felszínre kerülő, és főként a szabad sajtó válságával összefüggő újságírói problémákról. Kay Graham pedig, aki hosszú ideje a lap kiadója, azokról az egymásnak sokszor ellentmondó hatásokról ír, amelyekkel a kiadók gyakran szembe találják magukat: arról, hogy hogyan lehet megőrizni a sajtó szabadságát és cenzúrázatlanságát úgy, hogy egy229