A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 12. (Szeged, 2009)

UJSZÁSZI Róbert: I. Ulászló Ismeretlen verdejegyű denára. Adalékok a CNH 147-es típusú dénár megítéléséhez

Réthy így fogalmaz a Corpus szövegében a CNH 148-as dénárral kapcsolatban, miután a fő típusnak vett CNH 147-et már leírta: „Előbbinél kisebb. Av. Rev. hasonló előállítással...". Nem túl egzakt tehát a megkülönböztetés és a részletező leírásban is csak annyi különbséget tüntet fel a két típus között, hogy a kisebbik típuson szabálytalan, betűhiányos formában S LADISL — VS REX körirat szerepel a hátoldalon.

1 Az ilyesféle betűkihagyás pedig egyszerű verdehibának tekinthető, nem adhatja alapját semmiféle elkülönítésnek sem. A kisebb jelzőt Réthy minden bizonnyal az átmérőre értette, nem pedig a súlyra, mert ha nem így lenne, akkor vélhetően valamilyen pontosabb megfogalmazást, vagy külön magyarázó jelzőt használt volna. Sajnálatos módon az átmérőből ugyanakkor nagyon nehezen lehet kiindulni, mint tipizáló tényezőből. Hiszen jogosan merülhetnek fel a kérdések: mi a kicsi és mi a nagy? Hol húzódik a két kategória között a határ? A kicsi és nagy — mint viszonyfogalmak — csak egymáshoz arányítva értelmesek. Tehát meg kell hogy vizsgáljuk a rendelkezésre álló éremanyagot. Ahogy azonban erre kísérletet tennénk, néhány példány átmérőjének meghatározása után jelentős problémába ütközünk. Nevesen: a pénzek lapkái nem szabályos kör alakúak, és nagyon sok esetben már szemmel láthatóan is elütnek az ideális mértani formától. Hogyan határozható meg ilyen módon pontosan egy-egy darab átmérője? Hiszen a súlyok esetében kényelmes helyzetben vagyunk, mert egy pénznek csak egyetlen súlyadata létezik. Térbeli kiterjedés és szabálytalan lapkaforma esetén azonban több átmérőadatot is kaphatunk, attól függően, hogy mondjuk a pénz képzeletbeli függőleges tengelyében, vagy attól például 90°-ra eltérve mérünk-e. Tehát nem adható meg egységes szám, amely az adott pénz átmérőjét pontosan jellemezné. Ilyen módon a kicsi és nagy fogalma csak meglehetősen bajosan értelmezhető és egyértelmű, hogy a kettő között nem húzható éles határ, már csak azért sem, mert a legkisebb és legnagyobb példányok közötti átmérőeltérés sem haladja meg a 4-4,5 mm-t. Külön problémát jelet az olyan csonka, amorf veretek léte, amelyeket kézbe véve nagy biztonsággal állítható, hogy nem utólagosan vágtak le belőlük (ennek az alacsony, 10 % alatti ezüsttartalom miatt nem is lett volna sok értelme), hanem még a verdében alakitották ki formájukat. Megközelíthető a kérdés azonban más szempontból is. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a pénzek átmérője, illetve súlya valamüyen módon összefügg, tehát elviekben lehetőség lenne arra is, hogy a kicsi és nagy értelmezését súlyadatokból kiindulva kíséreljük meg megadni. Azonban ez is számos problémát vet fel. Az átmérő és a súly között ugyanis a középkori pénzverési technika miatt nem áll fenn feltétlenül szoros kapcsolat, nincs közöttük egyenes arányosság. A középkori pénzek lapkáit úgynevezett öntecsek lemezzé kalapálásával alakították ki a megtatása különösen fontos feladat. A témáról legbővebben Pohl Artúr értekezett. POHL 1974, 54-55. 12 CNH 21. o. 13 Az átmérő mérésekor a csonka és nem csonka darabokat nem válogattam ki, hiszen a típus általam vizsgált példányinak többsége nem teljesen ép, valamint a már említett esetleges verdéi csonkítás lehetősége sem hagyható figyelmen kívül. Az átmérők — néhány extrém kivételtől eltekintve így 14-19 mm között mozognak. A súlyok pedig 0,36 és 1,12 g-os határok között szóródnak, többnyire meglehetősen egyenetlenül.