A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 12. (Szeged, 2009)
FARKAS Kornél: Ingó műemlékvédelem a magyar szakirodalomban.
élet. 181 VIII. Színjátszás. 182 IX. Magyarország felelőssége. A Nyugat hálája. Löd X. A békerevízió szükségessége. Külföldi lapok. Befejezés. 184 A tanulmány témájához kapcsolódóan az V. fejezetet mutatom be részletesebben. Ebből megtudjuk, hogy a békeszerződés vonatkozó cikkei (175-179., 191.) a magyar államra háromféle visszaszolgáltatási kötelezettséget állapítottak meg: 1. Magyarország köteles az elszakított területekről elhozott mindennemű gyűjteményt, levéltárat stb. visszaadni, kivéve, amelyeket magánosoktól vásároltak. 2. Köteles a Szövetséges Kormányok mindegyikének, az őket megillető és Magyarország közintézményeinek birtokában levő hivatalos iratokat, okmányokat és történeti feljegyzéseket, amelyek közvetlen összefüggésben vannak az átengedett területek történetével és amelyeket 1868. január 1. óta, illetve Olaszországot illetően 1861. óta (Unita Italia) szállítottunk el, visszaadni. 3. Köteles az Osztrák-Monarchia kormányának, vagy a koronának gyűjteményeihez tartozó és az elszakított területekre vonatkozó művészeti, régészeti, tudományos és történeti tárgyakat, okmányokat az illető kormányoknak kiadni. Az utódállamok ennek megfelelően igényekkel léptek fel a magyar közgyűjteményekkel szemben. Magyarország viszont Ausztria felé, a volt udvari és kormányzati gyűjteményből (ún. közös gyűjtemények) lépett fel igénnyel. Olay számítása szerint, Nagy-Magyarország közgyűjteményeinek kétharmada veszett el, amennyiben 1918-ban a vidéken 90 állami felügyelet alatt levő közgyűjtemény volt, amelyek közül mindössze 34 maradt meg. Ezen kívül a püspökségek, törvényhatóságok, városok és községek, valamint magánosok kezeiben levő könyvtárak, levéltárak és gyűjtemények vesztek el. A régi Magyarországon volt 351 múzeumi intézetből 193 veszett el, a következő felosztásban: cseh területre 75 (21,5%), román területre 89 (25,3%), szerb területre 22 (6,3%), osztrák területre 3 (0, 8%) és Fiúméra 4 (1,1%), az óhazában maradt 158 (46,3%). A szerző Budapest 1919. évi román megszállásáról és a Magyar Nemzeti Múzeum elleni fellépésről itt hosszabban ír. A románok részére az intézményből az erdélyi múzeumok ún. „menekített" tárgyainak és egy 1918-ban vásárolt romániai eredetű 800 kötetes könyvtárnak kiadása történt. Olay hangsúlyozza: „...kétséget nem szenvedhet, hogy egy tudományos felkészültséggel és tervszerűséggel létesített múzeum anyagának feldolgozásában, valamint összeállításában és a köz részére való rendelkezésre bocsátásában egy nemzetnek oly sok munkája és szellemi tőkéje fekszik, hogy azt megsemmisíteni nem csupán az illető nemzet, hanem az egész művelt világ, a köztudomány s így végeredményben az emberiség pótolhatatlan kárával járna. Azzal az indoklással tehát, hogy valamelyik muzeális tárgy az elszakított területekről származik, visszakövetelési jogot támasztani annál kevésbé lehet, mert a magyarság egy népet képvisel, — ha ezer részre is darabolják, akár egy tükröt, amelynek legkisebb törmeléke is egy képet vet vissza, — s egy oly múzeumnak, amely az ezeréves magyar kultúrát képviseli gyűjteményeiben, más helye teljes egészében 181 I. m. 315-362. 182 I. m. 363-402. 183 I. m. 403-444. 184 I. m. 445-463. 185 I. m. 217-219.
