A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 12. (Szeged, 2009)

FARKAS Kornél: Ingó műemlékvédelem a magyar szakirodalomban.

lékek, hanem a magángyűjtemények is megsemmisülnek, és a csőcselék az elhagyott kastélyokat fosztogatja. Perneszi kijelenti, hogy a fegyelmezett katonaság műtárgyat nem rabolt, mivel egyébként sem tudná azt értékesíteni. Rámutat arra, hogy a háború nem csak pusztítja, hanem csökkenti azon műtárgyak számát, melyek forgalomba kerülnek. A háborús területeken, így Belgiumban, Lengyelországban és Szerbiában a művészeti tárgyak forgalma megszűnt. A szerző kitér a háború utáni helyzetre is, véleménye szerint ekkor lesz lehetőség behatóbb vizsgálatokra. A magyarok álláspontja pedig az legyen, hogy azok a különleges magyar műkincsek, amelyek évszázadok háborús viszontagságai következtében külföldre kerültek, visszajussanak. A környező területek (például a magyarországi szerbség) gyűjteményeire vonatkozóan az a szándék, hogy azok visszajussanak oda, ahová azok jog szerint és elidegeníthetetlenül valók: Magyarországra, melynek integráns alkotó része a szerbség is. A szerző megállapítása, hogy „A gyűjtemény átszállítása valószínűleg nem az erősebb jogán fog történni, hanem azt a magyar hatóságok az illetékes szerb társadalmi faktoroktól előreláthatólag kölcsönösen megállapított vételáron vagy valamely más rekompenzáció fejében meg fogják váltani. Ennek tehát a zsákmány kérdéséhez tulajdonképpen semmi köze nincsen."

125 A későbbiekben Olay Ferenc írásaiból látni fogjuk, hogy a valóságban egészen más történt. Dr. Siklóssy László: Műkincseink vándorúiba Bécsbe című könyve 1919-ben jelent meg.

126 A bevezetésből megtudjuk, hogy miként váltak az ingó értékek művészeti tárgyakká. Továbbá, hogy az első gyűjtemények (fejedelemé és előkelőké) kezdetben kulturális célt nem szolgáltak, még akkor sem, amikor a kincstár már inkább művészeti gyűjteménnyé alakult. Az első múzeumokat, tehát a fejedelmi kincstárakból és gyűjteményekből közgyűjteményeket, a francia forradalom hozta létre. Magyarország kincsei azonban Bécsbe kerültek, ahol azokat a németosztrák császárok beolvasztották az udvari gyűjteménybe. („Sammlungen des allerhöchsten Kaiserhauses.") A Habsburg-uralkodók magántulajdonukként kezelték azokat és centralizálták. A gyűjtemények a közönség számára hozzáférhetők voltak, de azokat a saját tulajdonuknak tekintették. A szerző véleménye, hogy azok közös tulajdonai azon országoknak és népeknek, melyekből származnak. A bécsi udvari gyűjtemény ezzel klasszikus példája a meg nem osztott közvagyonnak, amely középkori felfogásból ered. Az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnésével, annak kincstárát is fel kell számolni, és ami magyar tulajdon volt azt vissza kell adni Magyarországnak. Siklóssy reményének ad hangot, hogy megindul egy olyan folyamat (ez lesz később a trianoni, majd a velencei szerződés — F. K.), melynek végén igazságos rendezés történik. írásában a Bécsbe kerülés történeti folyamatait és a főbb magyar műkincsek sorsát ismerteti. A bevezetés végén értékes forrásközlést ad.

liW A 237 oldalas könyv részletes bemutatása 125 I. m. 71 (127). 126 Dr. SIKLÓSSY László: Műkincseink vándorútja Bécsbe. Táltos, Bp., 1919. 127 I. m. 12-14. (Siklóssy forrásai az 1880-tól megjelenő „Jahrbuch der Kunsthistorischen Sammlungen des allerhöchsten Kaiserhauses", a RADISICS Jenő szerkesztette a Műbarátok Köre által 1898-ban kiadott „Magyar Műkincsek" II. kötetében BÖHEIM Vendel „A Habsburg-ház műkincsei", illetve Thallóczy Lajos és Takáts Sándor írásai, és az ún. Corvina-irodalom.)