A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 12. (Szeged, 2009)

BÁLINT László: Dadi Imre, a kommunista funkcionárius

harcok árán sikerült csak öt beosztásából leváltani, sőt korábbi népellenes cselek­ményei miatt internálni". 21 Történt mindez annak ellenére, hogy egy másik ha­sonló dokumentum szerint „a kommunista párt megyei titkára, Dadi Imre ... igen jó viszonyban volt Lakossal". 22 Az elkeseredett harc alatt az értendő, hogy az MKP helyi vezetése a hivatalban levő rendőrkapitány tudta és beleegyezése nélkül detektívnek kommunista káde­reket helyezett a rendőrkapitányságra, többek között Nagy Istvánt 23 és Láng Bélát 24 is. A saját kommunista beosztottjai 1945 áprilisában Lakos Józsefet letar­tóztatták, majd Nagy István és Láng Béla tevőleges közreműködésével a lehető legkegyetlenebb módon megkínozták, majd népellenes bűncselekmény elkövetése miatt internálták. A népellenes bűncselekményt Lakos József azáltal követte el, hogy mint detektív, felsőbb utasításra illegális kommunista bajkeverőket ellen­őrzött, illetve olyan köztörvényes bűnözők ügyében is nyomozott, akikből később kommunisták lettek. Az „elkeseredett harcok" azonban az internálással még nem értek véget. „Az FKGP köré tömörült reakció nevében Futó Dezső képviselő interpellációt nyújtott be a parlamentbe a Lakos ügy miatt. Dadi és más helyi vezetők ezért határozták el, hogy rövid úton végeznek Lakossal." 2 * 1 Mikecz János szerint „Dadi azt hangoztatta, hogy Lakos Józsefet, aki a felsza­badulás előtt Szentesen politikai detektív volt, agyon kell lőni, mivel nagy fa­siszta. Erről a kérdésről Dadi sokszor gyűléseken is felszólalt és igyekezett a tö­meget Lakos ellen hangolni." 26 Izsák András egyik vallomása szerint pedig „1946 február végén, vagy március elején volt a színházteremben egy nagygyűlés. Ott Dadi Imre egy túlbaloldali beszédet mondott. Amikor vége lett a gyűlésnek és a tömeg kezdte elhagyni a helyiséget, még bekiabált a mikrofonba: ne kíméljétek a 97 reakciót, még akkor sem, ha a kórházban rejtőzik." Dadi Imre vezetésével a helyi kommunista funkcionáriusok és a szentesi rendőrség akkor már kommu­nista vezetői több megbeszélést tartottak arról, hogy miként állítsák végleg félre az útból Lakos Józsefet, akit 1946 tavaszán az internáló táborból gyógykezelésre visszaszállítottak a szentesi kórházba. Ezt az alkalmat akarták felhasználni a gyil­kosság végrehajtására. Volt olyan elképzelés is, hogy „egy orvos révén megölik és a Tiszába dobva eltüntetik". 2 Dadi Imrének is kezdetben az volt a véleménye, hogy „vigyék ki a Tiszához és vigye el a víz". 29 Ezeket és az ezekhez hasonló ötle­teket végül elvetették és nem hajtották végre. 21 Uo. 22 Uo. 23 Nagy István szentesi lakatos segéd, akit az MKP Lakos József eltávolítása után szentesi rendőr­kapitánynak neveztetett ki. Az 1950-es évek elején már honvéd ezredes volt. ÁSZTL V-93039. 24 Láng Béla (Adács 1916) köztörvényes bűnöző volt, aki ellen lopás miatt büntetőeljárás folyt Szen­tesen. A háború után rendőrszázadosként a szentesi rendőrkapitányság PRO vezetője lett. A Lakos ügy után fegyelmivel leszerelték és ÁFÉSZ üzletvezető lett Budapesten. ÁSZTL V-93039., PIL 283.L 27.CS0P. 263.ö.e. 25 ÁSZTL V-93039. 26 Uo. 27 Uo. 28 ÁSZTL V-93039. 29 Uo.

Next

/
Oldalképek
Tartalom