A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 12. (Szeged, 2009)

VlNCZE Gábor: „A rendőrségi és népbírósági eljárások... egyre több lelkészi személyre terjednek ki". Egyházi személyek elleni hatósági eljárások a Békés-Bánáti Református Egyházmegyében (1945-1948)

az egyház működési szabadságának tiszteletben tartásáról valóban őszintéké. Egyre erősödik az egyházi közvéleményben az elkeseredés ezeknek az eljárásoknak kíméletlen szigorúsága miatt. Különösen azt nem értik, miért nem engedhető meg az ilyen eljárás alá vont egyéneknek szabadlábon maradása ítéletük meghozataláig. Hiszen szökésüknek még a lehetősége is ki van zárva, attól sem kell tartani, hogy szabadlábon létük alatt a védelmükre hivatalos tényezőketvagy társadalmi erőket tudnak megmozgatni. Kívánatos volna a belügyi és az igazságügyi kormányzattal megértetni, hogy a magyar református egyház tömegeinek elkeserítése, a bizalmatlanság, a reakció és a csodavárás karjaiba hajtása nem lehet cél és a legnagyobb mértékben impolitikus magatartás. Én, akit naponta keresnek föl lelkészek és mások az egyházkerület minden részéből, napról-napra növekvő mértékben érzem a nehézséget a megnyugtatásnak, a türelemre és az új szellem iránti bizalomra intésnek. 6.) Az előbbi pont alatt említett nyugtalanság összefügg a zsidóság elleni elkeseredés érezhető növekedésével. A rendőrségek és a népügyészségek nagyszámú zsidó elemeinek általában véve kíméletlen és kihívó magatartását egyre inkább összefüggésbe hozzák a zsidók mohó bosszúvágyával és új uralomra törésével az élet minden területén. Egyházi érdeknek gondoltam — és gondolom most is —, hogy a deportáltak megsegítését célzó akciónak élére álljak, de mondhatom, hogy ez napról napra kínosabb helyzeteket teremt rám nézve a saját egyházunk tagjai részéről, akik úgy érzik, hogy a hazatérő zsidóság máris elvesztette a jogát arra, hogy a magyar keresztyének részéről támogatásban részesüljön akkor, amikor a magyar keresztyén társadalomban is mérhetetlen a nyomor, a legsúlyosabb anyagi gond és a kétségbeesett aggódás a hadifogoly, elhurcolt vagy politikailag üldözőbe vett családtagok tízezreinek bizonytalan sorsa miatt. Valahogyan meg kellene értetni a mai politikai pártok zsidó eredetű vezetőivel, hogy elsősorban a zsidók érdeke volna féket vetni az elszabadult szenvedélyekre, nehogy a dolgok kirobbanásig fejlődjenek. Az különben megfigyelhető, hogy a munkás- és parasztpártok nem zsidó eredetű vezetőiben és tömegeiben fokozódó antiszemita hangulat uralkodik, s a zsidóságot hajlandók egyre inkább a kapitalista érdekek képviselői közé sorozni, akikkel szenvedéseik ellenére sincs több helye a kíméletnek, mint egyéb „fasisztákkal" szemben. De konkrét esetekben azért mégis legtöbbször az a helyzet, hogy a zsidó befolyás érvényesül a háttérből rendőrségi, népbírósági eljárásoknál, vagy legalább is a látszata az. Mindez ügyekben szeretném szeretném elsősorban a konventi lelkészelnök úrnak, miután pedig a vallás és közoktatásügyi miniszter és államtitkár uraknak a nézeteit mielőbb megismerni, s a már megkísérelt vagy megkísérelni remélt lépésekről tjékoztatást nyerni. A Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára, a Püspöki Hivatal igazgatási iratai, I. 1. c fond, 469. doboz, 1371/1945. sz. „Pro Memoria. Helyzetjelentés Debrecenből és a Tiszántúlról 1945 májusában. " Gépelt fogalmazvány. Az első oldal szélére Révész saját kezűleg odaírta: „Ezt május 28. táján küldtem föl, amikor még nem tudtam, hogy néhány nap múlva magam is fölmegyek. Erre választ a csatolt konventi elnökségi irat, amelynek tartalmát előttem R.favasz] L.fászló] és K. G. már élőszóval elmondott. R. I."