A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 12. (Szeged, 2009)

ÁY Zoltán: Szeged vasúti hídjának pusztulása

marabb nem, hát a legelső jég jövetelekor. Szeged képviselői — akik korábban mindent elkövettek a provizórium üzemben tartásáért — belátták, hogy a húr nem feszíthető tovább, és hozzájárultak a híd lebontásához. Az értekezlet végén a MAV szakemberei kijelentették, hogy legkésőbb december 20-ra megszerzik a szükséges pénzt, engedélyt és eszközöket, és hozzáfognak a bontáshoz még a híd teljes pusztulása előtt, hogy a használható alkatrészeket megmentsék. Ezzel újra előállt az a helyzet, amely a front átvonulásakor már sújtotta a várost, nevezetesen, hogy bizonytalan ideig állandó tiszai átkelőhely nélkül marad. Mert hogyan is festett hatvannégy évvel ezelőtt Szeged? December 18-án a jégzajlás megindulása miatt szétbontották a Rudolf térnél és a Római kőrútnál felállított pontonhidakat. A régi közúti híd roncsai a Tiszában. A régi vasúti híd roncsai szintén a Tiszában. Végül a közlekedés utolsó záloga, az ideiglenes vasúti provizórium, amelyre a halálos ítélet immár szintén kimondatott. Félve az összeköttetés teljes megszakadásától, népes újszegedi küldöttség kereste fel a polgármestert. Kérték, hogy lássa el a város Újszegedet megfelelő mennyiségű fával, liszttel, burgonyával és kenyérrel. Dénes Leó a küldöttség előtt kijelentette, hogy három hétre elegendő kenyérliszt-mennyiséget fog kiutalni az újszegedi pékeknek, illetve hogy rendeletére teherkomp indul a Római kőrútnál, míg a Rudolf térnél két személyszállító komp kezdi meg a forgalom lebonyolítását. Ugyanakkor a régi vasúti híd roncsaitól délre, a Bäck-malmi kifolyónál, ahol a Tisza a csatornák beömlő meleg vize miatt a legnagyobb hidegben sem fagy be, motoros dereglyével fogják átszállítani a kendergyári munkásságot. Utóbbi intézkedéssel próbálták tehermentesíteni a kompokat és a provizóriumot, amelyen a gyalogos forgalmat továbbra is fenntartották. Átmenetileg tehát megoldottnak látszott a probléma, ám december 19-én akkora lendülettel indult meg a jégzajlás, hogy a város egynapi üzem után kénytelen volt szüneteltetni a kompok és a dereglye közlekedését a folyó teljes befagyásáig, amikor is állandó jégvágással biztosítani lehet majd az átkelést. Ismét a hídra terelődött tehát a teljes közúti forgalom, de ennek ellenére másnap a MAV el akarta kezdeni az életveszélyessé vált műtárgy bontását. Dénes Leó ezért táviratilag fordult Tildy Zoltán köztársasági elnökhöz: „A közúti forgalomra is berendezett szegedi vasúti hidat a MAV lebontja, mert a facölöpök kidőléssel fenyegetnek. A zajló Tisza két partja közötti közlekedés megszakadt. Szeged város el van zárva a Csanád megyei élelemtől. Az Újszegedi Szövőgyár ezer munkása nem tud átjárni munkahelyére. A helyzet katasztrofális." Hasonló tartalmú táviratokat küldött a polgármester Gerő Ernő közlekedésügyi, Mistéth Endre építés- és közmunkaügyi, valamint Rátz Jenő pénzügyminisztereknek is. Egyúttal kérte Gerő Ernőt, hogy legalább pár nappal halassza el a bontás kezdetét. Gerő a közelgő ünnepekre való tekintettel eleget tett Dénes Leó kérésének, és 1947. január 2-ig elhalasztotta a provizórium lebontását, illetve engedélyezte a személyes járműforgalom további fenntartását. Természetesen a helybeli sajtó lecsapott a témára, a vészjósló cikkek egymást érték. A Délmagyarország a következőket írta karácsonyi számában: „A tél beálltával Szeged környékének legértékesebb része szakad el a várostól: a Tiszán túli gazdag, fekete földek. Az újszegedi kendergyárban 1200 munkás dolgozik, ezek 80 százaléka Szegeden lakik. Mivel megszakad az összeköttetés a két városrész között, nagy számú dolgozó veszíti el kereseti lehetőségét saját hibáján kívül. Ez nemzetgazdasági szempontból is felmérhetetlen jelentőséggel bír,