A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 12. (Szeged, 2009)
BALÁZS György: Érvek és ellenérvek a Duna-Tisza csatorna megépítése körül
hatók az öntöző-berendezések és a halastavak motorjai, amelyek olcsón szolgáltatják a vizet, a jólét és a termelés forrását a szomjas földekre. Ezek a huzalok látják el az alföld városainak, községeinek, az új ipartelepeknek, a gazdasági berendezéseknek, a külterületi központoknak és a tanyavilágnak áram ellátását, s ahova ez beköltözik a haladás, a kultúra áldását jelentik. És ez a villamos energia alkalmat ad több olyan mezőgazdasági ipar meghonosítására, ami nagyobb létszámú munkáskezeket foglalkoztathat. Az öntözéses gazdálkodás előnyére felhozható, hogy a 30-as években bejárta a lapokat a mezőtúri rizsföldek híre, ahol Treitz Péter, a hazai rizstermelés apostola irányította e növénytermesztést. A lapok közölték az elért eredményeket is, s ezek szerint két hold rizsföld évi jövedelme — ha a gazda maga műveli — 1900 pengő, azaz holdanként 950 pengő hasznot hoz, s ez 65 métermázsa búza értékének felel meg, hozzátették a lapok, ha fele van meg, akkor is óriási eredmény. A korabeli szakemberek felfedték, a rizs Magyarországon is termeszthető és kitűnő minőségű. Ehhez csak víz és öntözés kell, és meg lehet indítani a nagyobb arányú rizstermelési akciót. Mindezek az előterjesztett problémák mutatták, hogy a Duna-Tisza csatorna minden vonatkozásban olyan vívmánya lett volna a hazai közgazdasági életnek, ami kiemeli az Alföldet — állították a kivitelezés pártfogói — a fásultságból és megnyitja a nép számára a könnyebb megélhetést. 6 Vitára adódóan merült föl, ami nagyon fontos volt, hogy ez a csatorna hol szeli át a Duna-Tisza közét, és hol torkollik be a Dunába és a Tiszába. A dunai torkolat kérdésében alig voltak nézeteltérések, megegyeztek abban, hogy Budapest közelében kell a csatornát bekapcsolni. Annál nagyobb vita keletkezett a tiszai torkolat kérdésében. E téren már az 1900-as évek elején nagy csatározások folytak. A vita az 1930-as években sem ült el, folytatódott azzal a különbséggel, hogy korábban három tábor küzdött egymással; a Csongrád megyei, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei és Szeged város tábora. A trianoni határok meghúzása után Szeged határváros lett, s a Délvidék elszakítása és a Maros kikapcsolódása teljesen felborította az első világháború előtti számításokat. Maradt a Csongrád- és Jász-Nagykun-Szolnok megyék közötti vita. Az előbbi megye a 30-as években is elsősorban azzal érvelt, hogy a Kereskedelemügyi Minisztérium a legalaposabb tanulmány és legbehatóbb mérlegelés után már 1906-ban a csongrádi magas vezetésű csatorna mellett döntött. A csongrádi tábor másik érve az volt; nem lehet közömbös, hogy 141 km hosszban vezet>e a csatorna az Alföld rónáin át, vagy csak 107 km hosszúságban. És az sem közömbös, hogy kereken másfélszáz kilométer sávot lehet termőbbé tenni, vagy csak száz kilométernyi területet. A szolnoki tábor, pedig arra hivatkozott, hogy a számba jövő helyek közül a város a legnagyobb vasúti csomópont. Ezzel szemben a Csongrád vármegyei ellenérv akként hangzott, a vízi szállítás sajátossága, hogy a vasúti forgalomtól függetlenül fejlődik, ennél fogva a szolnoki vasúti forgalomnak a Duna-Tisza csatorna forgalmára számba vehető befolyása nem lehet. Továbbá igen fontos 6 CSERGŐ 1931, 22, 35-37, 39-44. p.
