A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 12. (Szeged, 2009)
ZOMBORI István: A szegedi Dóm „nemzeti" festője: Márton Ferenc
1903-ban letett érettségije után — mivel nyilvánvaló volt a gimnáziumi évek alatt, hogy nagyszerű tehetsége van a rajzoláshoz, és ezen a téren messze élenjárt társai között — jelentkezett Budapestre a Mintarajziskola rajztanárképző szakára és első között vették föl a 120 jelentkező közül. Itt 4 évig tanult és 1907-ben kapta középiskolai rajztanári bizonyítványát. Ebben az évben változott az iskola neve és kapta a Képzőművészeti Főiskola nevet. Ha tanárait nézzük, akkor elsősorban az idős Székely Bertalant említhetjük, és az iskola élén álló Szinnyei Merse Pált. Tanulmányai alatt jeles eredményeket és haladást ért el a rajzolás-festészet terén. Kétségtelen, hogy az iskola elvégzése nem kis feladat elé állította, mert ennek költségei meghaladták a családjának lehetőségeit. Elsősorban a székelyföldi Csíki Magánjavak Alapjából kapott kisebb ösztöndíjat, támogatást, és ezt egészítette ki a főiskola különböző háziversenyein elnyert díjakkal. Miután kezébe került a rajztanári diploma, nem akart iskolában tanítani, hanem művészi ambícióinak próbált eleget tenni. Különböző pályázatokon, a képzőművészek számára kiírt versenyeken vett részt, ahol több-kevesebb sikerrel járt. 1908-ban például pályakezdő festőként egy évre szóló ösztöndíjat nyert. Ezután a rajzolás segítségével különböző megrendeléseknek tett eleget, mígnem ismét a Csíki Székely Magánjavak igazgatósága révén 1913-ban 6 ezer koronás „utazási ösztöndíjat" nyert, ennek segítségével indult nagy tanulmányútra Németországba. Járt Drezdában, Bécsben, ahol elsősorban a nagy múzeumi gyűjteményeket tanulmányozta, és a régi mesterek munkáit csodálva bővült ismerete. Amikor hazatért a Franklin Társulatnál kapott illusztrátori állást, egyúttal pedig Budapesten tanított. 1913-ban két nagyméretű festményével is letette „névjegyét". Mindkettő saját hajdani székely vidékére, a csíki havasokba vitte vissza a szemlélőt. A Műcsarnok 1913-as tavaszi tárlatán mutatta be „Gátkötő csíki székelyek" című monumentális festményét, amelyet ősszel az, 1913-as műcsarnokbeli a téli tárlatra megjelent „Erdőírtás Csíkországban" című nagyméretű festménye követett. Egyszerre kivívta magának a művészeti kritikusok és szakértők elismerését. Ez a munka azonban nem folytatódhatott sokáig, hiszen 1914-ben kitört a világháború. Márton Ferenc bevonult a hadseregbe, de tehetsége és ismertsége révén 1915-be bekerült a Sajtóhadiszálláshoz. Ez azt jelentette, hogy a kor ismert művészeit összefogva vitték Őket egyik frontról a másikra és a front különböző jeleneteit, az ott lévő katonákat örökítették meg. Márton Ferenc kitűnő rajzoló volt, másokkal ellentétben nem festményeket, hanem döntően rajzokat készített. Azt mondhatjuk, hogy szinte riportszerűen örökítette meg az orosz, a szerb illetve az itáliai frontot. Saját bevallása szerint mintegy 3-4 ezer rajzot készített a világháború alatt. Az világháború elvesztése majd az ezt követő események, a román megszállás, végül a trianoni béke óriási traumaként érte Márton Ferencet, aki Budapesten úgy élt korábban is és ezután méginkább, mintha soha nem szakadt volna el szülőföldjétől, Székelyföldtől. Eletét, mindennapi megélhetését újságok részére készített különböző rajzok jelentették. 1924-ben Rómába utazhatott és ez óriási élménytjelentett számára. 1922-ben kapta az első megrendelést az egyházművészet terén, amikor a gyöngyösi Szent Bertalan templom mennyezetére két festményt készített.