A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 12. (Szeged, 2009)

ÁY Zoltán: Szeged vasúti hídjának pusztulása

vonatai többé nem tudtak bejárni a szegedi nagyállomásra, hanem Újszegedről indultak Mezőhegyes felé. Románia váratlan kapitulációjának előnyeit a Szovjetunió gyorsan kihasználta, így a tengelyhatalmak katonai és politikai helyzete igen hamar kritikussá vált. Augusztus 30-án egész Erdélyt hadműveleti területté nyilvánították, de az ellenállás csak lassítani tudta a Vörös Hadsereg előrenyomulását: szeptember első napjaiban a szovjet csapatok átkeltek a Déli-Kárpátokon, s néhány hét múlva már hazánk mai határát fenyegették. A magyar kormány szeptember 12-én a Tiszántúlt és Szegedet is hadműveleti területté nyilvánította. Szeged elfoglalását a szovjet katonai vezetés kiemelt fontosságú célként jelölte meg, mert úgy értékelte, hogy ezáltal Budapest irányába frontális csapás indítható. Szeptember 22-én a magyar és német csapatok kiszorultak Aradról, s másnap már Battonya és Csanádpalota térségét is elérték a harcok. Az akkoriban Makón szolgáló vasutasok így emlékeznek vissza a történtekre: „Tudtuk, hogy másnap már itt lesznek az oroszok. Mezőhegyes felől közeledtek. Makón az Aradi utcán ekkor már ömlött a visszavonulók forgalma, az úttest olyan volt, mintha ki lett volna bokszolva. Éjjelre már nem volt szükség a pénztáros lányokra, a személyforgalom leállt. " Kelet-Magyarország és Észak-Erdély kiürítésére a magyar kormány úgynevezett Kiürítési Bizottságot szervezett, amely a katonai és polgári hatóságokkal együttműködve megszabta a menekítés módját, kijelölte a menekítendő intézményeket, üzemeket, berendezéseket és nyersanyagokat. Ez a hatalmas, addig soha nem látott méretű szállítási feladat természetesen a vasútra hárult, s több száz vonattal terhelte meg az egyébként is zsúfolt magyar vaspályákat. A szerelvények előbb állomástávolságban követték egymást, majd őrháztávolságra, végül látótávolságra araszoltak, amerre még szabad utat kaptak. Sok helyütt már végeláthatatlan vonatsor olvadt egybe a síneken. Hasonló volt a helyzet a Szeged — Temesvár vonalon is. Nagykikinda környékéről északnyugat felé haladva próbálták menekíteni a németek a hadianyagokat, ám a lebombázott szegedi híd miatt kerülőt kellett tenniük a fentebb már ismertetett módon. Makóra szeptember 24-én még befutott Szőreg felől két szerelvény: 24 vagon benzin és egy lőszervonat. A front gyors közeledése miatt azonban ezek már nem hagyhatták el a térséget. Október első napjaiban a Bánátot védő egyetlen jelentős német erő, a 4. SS Polizei páncélgránátos hadosztály két nap alatt visszaszorult Nagykikindától Újszegedig. Szőregtől délre az utolsó visszavonuló német egység úgynevezett „Schienenwolf szerkezettel tönkretette maga mögött a fővonalat. Tulajdonképpen ez egy alacsony kocsin elhelyezett hatalmas kampó volt, amit két merev kapcsolórúddal egy mozdonyhoz rögzítettek. A kampót belenyomták a vasúti töltésbe, s a furcsa szerelvény megindulásakor a legerősebb talpfák is rögtön derékba törtek (9. ábra). így érkezett meg a keleti front Szeged közvetlen közelébe. Elsőként Tukats Sándor főispán és Tóth Béla polgármester-helyettes menekült el a városból, dr. Pálfy György kultúrparancsnokra bízva a polgári vezetést. Elszállították a fontosabb városi hivatalokat, a főpénztárt, a fontosabb iratokat és berendezéseket, s a város mozdítható vagyonának jelentős részét. Közben a németek Újszeged feladása mellett döntöttek, s október 8-án reggel megkezdték a visszavonulást az akkor még épségben álló szegedi közúti hídon. Ennek biztosítása érdekében a magyar egységek súlyos halogató harcokba keveredtek