A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 12. (Szeged, 2009)

ÁY Zoltán: Szeged vasúti hídjának pusztulása

diüzemekké nyilvánították, amelyek élére katonai parancsnokokat neveztek ki. A vállalatok vezetői versengtek a hadiüzemi címért, mert ez biztos megrendelést jelentett számukra. Közvetlenül a magyar és a német haderő számára termeltek, esetenként javításokat végeztek. Szegeden 1944 nyarán már több mint tízezer ember, azaz a munkásság 95 %-a dolgozott hadiüzemekben. így a város gazdasági élete teljesen militarizálódott. Mindezek enyhén szólva nem éppen Szeged malmára hajtották a vizet az angolszász bombázások idején. A magyarországi célpontok elleni légitámadások 1944 tavaszától szinte mindennapossá váltak. Az amerikai és a szovjet hadvezetés ezen év júniusában indította el közös hadműveletét, a „Frantic-Joe" néven ismert ingabombázást. Mintegy 120 kilométer széles sávban támadták meg hazánkat a Szeged — Hatvan — Debrecen — Békéscsaba négyszögben (4. ábra). Ennek a koncentrált csapásmérésnek célja a Magyarországon áthaladó kelet-nyugati irányú forgalom lassítása volt. A szövetségesek ugyanis 1944. június 6-án Normandiában is partra szálltak, s az ottani művelet sikere érdekében ki kellett zárniuk a Wermacht egységek szovjet és balkáni frontról való gyors átcsoportosításának lehetőségét. Szeged városa összesen hat komolyabb támadást élt át. Elsőként június 2-án, amikor az olaszországi Foggia repülőtereire észak felől visszatérő gépek a vasúti létesítményeket keresték. A céllistán feltüntetett rendező-pályaudvar helyett azonban a néhány száz méterrel odébb fekvő Alsóváros családi házait pusztította a szőnyegbombázás. Harminc halottat és ötven sebesültet találtak a romok alatt. A tragikus események honvédségünk hiányos műszaki-technikai felszereltségét és harci szellemének morális gyengeségét bizonyították. Szervezetlen volt a kiemelten fontos vasúti csomópontok légoltalmi tüzérséggel való védelme, korszerűtlen repülőgépeink légiharc megvívására alkalmatlannak bizonyultak. Szeged védelmére például hiába állított fel gépágyúkat a honvédség — egyik a vasúti fűtőház szénterén állt — ezek lövései meg sem közelítették az ellenséges gépeket. A bombázókötelékek (5. ábra) így minimális veszteséggel, szinte akadálytalanul hajthatták végre feladataikat. Július 3-án a román és szerb célpontokat támadó repülőgépek közül néhány Szegedet is céljába vette. A városra dobott bombákkal a belterületen állomásozó német hadtestet próbálták megsemmisíteni. Három bomba a vasúti híd közelében a Tiszába hullott, egy pedig közvetlenül az újszegedi hídfő mellett a vasúti töltésbe fúródott. Augusztus 20-án a dél-lengyelországi célpontokra tartó repülők egy köteléke mintegy ötszáz rombolóbombát szórt a teherpályaudvarra. Tizenöten estek áldozatául a támadásnak. Telitalálatot kapott az alsóvárosi tűzoltólaktanya is, felszerelései megsemmisültek. A szeged elleni másik három légitámadásnak politikai előzményei voltak — nem is akármilyenek. Bukarestben 1944. augusztus 23-án katonai felkelés robbant ki. Károly király és emberei letartóztatták a nácibarát Antonescut. A király bejelentette a rádióban elmondott beszédében, hogy Románia kapitulál a Vörös Hadsereg előtt, és hadat üzen korábbi szövetségeseinek. A románok még aznap megtámadták a magyar és német alakulatokat. Hitler azonnal hozzáfogott a védelem kidolgozásához, hiszen a náci hadigépezet nem nélkülözhette a román olajat. Ugyanezen cél érdekében mozgósították a magyar tartalékhadsereget és a magyar vasutasságot is. Kétszáz szerelvényt kitevő hadianyagot kellett volna néhány nap alatt a Déli-Kárpátokba szállítani, többek között a Szeged — Temesvár