A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 11. (Szeged, 2008)

MARJANUCZ László: Az Alföld '48-as függetlenségi hagyományainak társadalmi háttere

szített mángorló lapickák, faragott botok, borotvatartók stb. címeres motívuma jelképes kifejezője a nép Habsburg-ellenességének és köztársasági érzelmének. Ezzel a megállapítással csak részben érthetünk egyet: a neoabszolutizmus korában a népi kultúra címermotívumai (akár koronás vagy anélküli) egyaránt a nemzeti tudat megőrzését és Habsburg-ellenességet juttatta kifejezésre, ahogy 1848 előtt is mindkét címerváltozat egyforma módon jelképezte az országot. Tehát alapvető ellentét, egyértelmű szemben állás nem a kétféle magyar címer, hanem a magyar nemzeti és az osztrák birodalmi érdeket kifejező jelképek között feszült. Csak a kiegyezés után szelídült a népművészeti tárgyak címerábrázolásának történeti tartalma a negyvennyolcas emlékek ápolásává, illetve magyar nemzeti védjeggyé. A centenáris néprajzi gyűjtések és feldolgozások szempontjából föltűnő, hogy egyetlen alkalommal sem találkoztunk a Kossuth-címer kifejezéssel, noha Kossuth-kalapról, Kossuth-bankóról és Kossuth nótáról meglehetősen gyakran szó esett. A néprajzi tárgyakon szereplő címeres motívum mellett a „korona nélküli címer" megjelölés szerepelt, annak bizonyítékaként, hogy azokban az években egyáltalán nem volt közismert és használatos a Kossuth-címer fogalom.

24 A forradalmat vérbefojtó munkás-paraszt kormány Kádár egyetértésével 1956. november 12-én törvényben rögzítette, hogy a Magyar Népköztársaság címere a Kossuth címer. Mindennek ismeretében tehát nem a szaktudományt terheli a felelősség a tartalmában alapvetően ellentmondásos, téves fogalom meghonosításáért. A magyar történeti köztudatban 1848, a hazát jelképező címerek és Kossuth alakja fonódott össze. Ez a szimbolikus megjelenítés teljesen egybevág azzal a népi emlékezéssel, népköltészeti hagyománnyal, mely Kossuth Lajost Mátyás királlyal azonosította, uralkodóként, királyként, de egyben mindannyiunk édesapjaként tartotta számon. A nevéhez fűződő áprüisi törvények a nemzet tagjaivá tették az egykori jobbágyokat, akiknek késői utódaiban az országot jelképező motívumok és a valódi hazát teremtő Kossuth személye összekapcsolódott. 1848 mély gyökeret vert az Alföld társadalmába. Nemcsak a birtokos parasztság, de a földmunkások népe is magáénak érezte a polgári forradalom hagyatékát, jóllehet előbbi a politika befolyásolására is föl tudta használni a „gyökereket", míg utóbbi szociális céljai történelmi fedezetét látta benne. A képviselőválasztásoktól a civil szerveződéseken át, az egyéni viszonyt tükröző népművészetig megmutatkozott, hogy negyvennyolcasságot igazán éltető talaj az alföldi társadalom. 24 MARKOS Gyöngyi: A Kossuth-címer a néphagyományban. In Marosvidék 2002. Augusztus 6-11.