A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 10. (Szeged, 2007)
VINCZE Gábor: Egy hódmezővásárhelyi református lelkipásztor, aki „nem tudott olyan engedelmességet tanúsítani, mint kellett”. Vásárhelyi Lajos esete 1946-1958
fölment a szószékre. (A kiebrudalt Kádár egy december 17-i levelében azt áUította, hogy a szószékről „meglehetősen vad dolgokat" mondott, sőt a gyülekezet tagjaival azt is közölte, hogy a tanácselnök engedélyével foglalta vissza az állását, ahonnan „a sztálini egyházpolitika jogtalanul elüldözte"...) EUenlábasa a kész helyzettel szembesülve kénytelen volt a „Mózes-székben" meghúznia magát, végighallgatva a prédikációt. Az istentiszteletet követően nem hivatalos presbiteri gyűlést tartottak, amelyen viharos jeleneteknek lehettek tanúi a presbiterek, ugyanis Vásárhelyi Lajos — hirtelen felindulásában — szinte tettleg bántalmazta Kádár Ferencet, aki eleinte nem volt hajlandó lemondani, bár végül csak megtette. Két nappal később, 30-án — a forradalom csúcspontján! — levelet írt „mentorának", Munkácsy Györgynek és jelentette, hogy Vásárhelyi „önhatalmúlag átvette a szolgálatot — kihasználva társadalmi és politikai élet forradalmi állapotát. Jelentem továbbá, hogy jelenlétemben erősen kifejezett tiltakozásom eUenére, a presbitérium felhatalmazására való hivatkozással hivatali helyiségemből kihordta és magához vette" az összes hivatalos iratot és az egyházközség hivatalos pecsétjét, valamint a templomkulcsot. Az áUásába visszahelyezett lelkipásztor ezt követően „tovább tetézte a bűneit". November 1-én koszorúzási ünnepséget tartottak a Kossuth téren, ahol a fölszólaló Gyáni Imrét, a Bethlen Gábor Gimnázium igazgatóját — akit az előző napokban választottak meg a városi Nemzeti Bizottság elnökének — áUítólag Vásárhelyi Lajos és a körülötte lévő emberei kifütyülték és követelték a lemondását. 83 (Ez meg is történt.) November 2-An pedig a kisgazdapárt egyik gyűlésén — Kádár Ferenc szerint — felolvasott egy listát a helyi „akasztandókról", akik között ott volt Csakmag György egyházi} yi megbízott és az a bíró is, aki pár hónappal korábban elítélte. Hogy valóban me^ ortende ez, nem tudni, az sem kizárt, hogy csupán Vásárhelyi eUenségeinek a koholmánya. (A helyi 1956-os eseményekkel foglalkozó irodalom nem tesz erről említést.) A lelkipásztor november 4. után sem maradt nyugton. December végén levelet 84 írt az Egyetemes Konvent Elnökségének, melyben bejelentette, hogy áldozatul esett „annak a jól ismert törvénytelen eljárásnak, ami az októberi események előtt olyan általános és jól ismertjelenség volt a magyar református egyházban". Megírta, hogy nem volt hajlandó lemondani és átadni a helyét az agglegény Munkácsynak, ezért „13 hónapon keresztül tartó üldözésben , áUástalanságban keUett szenvednem". A cél a teljes anyagi tönkretétele volt, hogy azután „megpuhított gerinccel" áUjon az egyházi vezetés elé, és könyörögjön egy jelentéktelen áUásért. (Ezt — a már hivatkozott 1956. áprüis 16-i levelében — végül is megtette...) A konközómi fogják, a további szolgálat alól felmentik. (TtREL, I. 1. c fond, 544. doboz, 95/1957. sz.) Dura szerint azért volt szükség egy újabb nyilatkozatra, mert az előző napi példányt Szüágyi Miklós odaadta egy újságírónak és emiatt nem tudtak mit átadni Kádár Ferencnek. 82 TtREL, I. 1. c fond, 544. doboz, 95/1957. sz., 1957. március 28-i másolat. 83 Gyáni eüen többen azt hozták fel, hogy köpönyegforgató, hiszen október 8-án egy beszédében még a „felszabadító" szovjet hadsereget dicsőítette. Csorna Lajos szerint Vásárhelyit személyes bosszú fűtötte vele szemben, ugyanis az egyik fiát még az év elején kicsapták a Gyáni vezette gimnáziumból, az apa ezért „bosszút esküdött". Hogy ez valóban így történt-e, számunkra legalábbis kétséges. CSOMA 2006. 97. 84 TtREL, I. 1. c fond, 544. doboz, 95/1957. sz., 206/1956.
