A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 10. (Szeged, 2007)

LENGYEL András: A Szegedi Népszava „gleichschaltolása” (1948)

Magyarnak Justushoz írott levele, miközben visszaveri az ellene indított támadás érveit, az okot illetően bizonytalan. „Hogy mi ennek a manővernek az oka, azt sajnos nem tudom. Szubjektív érzésem az, hogy valaki megéhezett a Szegedi Népszavánál betöltött állásomra. Lehet, hogy az a bűnöm, hogy szociáldemokrata vagyok már 30 év óta változatlanul, soha más pártnak a tagja nem voltam és meg van bennem a készség pártom tűzön-vízen keresztül való szolgálatára." (Majd, új bekezdésben, de ezt folytatva így ír: „Szükség esetén produkálni tudom azokat a momentumokat, amelyek ezt a szubjektív érzést keltik bennem, de azt hiszem, hogy néhány üyen momentumról Szálai Sándor elvtársnak és Magyar Tibor elvtársnak is van tudomása.") Óvatos, már-már duplafenekű magyarázat ez. Nem zárható ki ugyan, hogy valakinek csakugyan fájt a foga a szerkesztői posztra (s a személyi váltás Zöld Sándorék érdeke is lehetett), de nagyobb a valószínűsége, hogy a valódi okról Magyarnak az a megjegyzése árulkodik, amelyet másodikként hoz föl: „lehet, hogy az a bűnöm, hogy szociáldemokrata vagyok" (s nem kommunista). A régi, nem konjunkturális szociáldemokraták elvi intranzigenciája ugyanis csakugyan zavarta az MKP radikális fordulatot, „pártegyesülést" szorgalmazó irányvételét. Ha Magyar csakugyan erre gondolt, amire utólag következtethetünk, akkor beszédes tényként keU kezelnünk, hogy mindezt csak félig mondta ki — azaz óvatosságból elhallgatta a kommunisták és a régi szociáldemokraták közötti elvi szembenáUás tényét. Innen nézve mindenesetre érthető, hogy érvelése — ha tetszik: védekezési stratégiája — döntően az volt, hogy személyes politikai integritását bizonyítsa. E szempontból igen érdekes az a politikai curriculum vitae, amelyet — levele egy hosszabb bekezdéseként — itt fölvázolt. Ezt egészében érdemes idézni: „Magamról ennyit: 1919-ben baloldali »kommunista« magatartásom miatt Szegeden a franciák letartóztatnak, a műegyetemről pedig, melynek építészhallgatója voltam, eltanácsoltak. Újságírói pályámat 1919-ban kezdtem meg a legbaloldalibb szegedi napüapnál, a Szeged és Vidékénél és ennek megszűnése után még 1919-ben munkatársa, ületve szerkesztője lettem a Szociáldemokrata Párt akkor megindult szegedi napüapjának, a Munkának és ezekben a legveszedelmesebb eUenforradalmi időkben a lapot úgyszólván kizárólag Juhász Gyula közreműködésével szerkesztettem 1922. tavaszáig, amikor is a párt megszüntette a lapot. Ettől az időponttól kezdve mindvégig baloldali lapoknál dolgoztam, 1940-től, amikor a szegedi Délmagyarország jobboldali irányítás alá került, megváltam tőle és Budapestre mentem, ahol az Esti Kurir munkatársa lettem. Itt dolgoztam 1944. tavaszáig, amikor befutották a lapot. Júniusban kényszermunkára hurcoltak, novemberben megszöktem és a már felszabadult Szegedre jöttem vissza. Azonnal a Függetlenségi Front első és egyetlen napüapjához szegődtem, az újonnan megindított Délmagyarországhoz, melynek decemberben már felelős szerkesztője voltam. Gerinces, szociáldemokrata magatartásom miatt támadt belső differenciák következtében áprilisban megváltam a laptól, vissza akartam menni Budapestre és a Szegedre látogató Szakasits Árpád elvtárs parancsszerű kívánságára maradtam csak itt, hogy betöltsem pártunk induló napüapjának, a Szegedi Népszavának felelős szerkesztői áUását. (Politikai magatartásomról és beáUítottságomról különben pontos felvüágosítást adhat Szakasits elvtárs, akivel egészen a német megszabásig a legszorosabb kapcsolatban voltam, sőt 1944. március 18-án éjjel is együtt vol-