A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 9. (Szeged, 2006)

FORGÓ Géza: Makói küldöttség Kossuth Lajos temetésén

A makói zsinagógában április 5-én volt a gyászistentisztelet, ahová a meghívott vendégek csak némi dulakodás után, a rendőrség segítségével tudtak bemenni és a helyükre leülni. Az imaházat gyászleplekkel borították, az oltárt és a szószéket fekete vászonnal bevonták, az ablakokat lefüggönyözték. A 10-órakor kezdődő istentiszteleten ezernyi gyertyafénynél a hatalmas tömeg Weisz kántortól és az énekkartól zsoltárokat hallgatott, majd Fischer Antal Enoch (1826-1896) a Thora előtt mondta el imáját, amelyben kiemelte, hogy Kossuth Lajosnak „köszönhető a zsidóknak mai szabadsága". — Ne felejtsük el, hogy Kossuth az egykorú antiszemita agitációra így reagált: „mint 19. század embere szégyellem, mint magyar restellem, mint hazafi kárhoztatom." — Azután újra a kántor és az ének94 kar következett halotti énekekkel, magyar gyászdallal végül a Himnusszal. Makó város küldöttsége a valdensi protestáns templomban március 27-én, kedd délelőtt 11-órakor tisztelgett Kossuth Lajos hamvai előtt, és Major Miklós polgármester elhelyezte a koszorút „a nemzeti kiváltságok eltörlője, a jobbágyok felszabadítója, a közteherviselés, a sajtószabadság s a jogegyenlőség megteremtőjének, az újkori Magyarország megalkotójának s Makó város díszpolgárának" a ravatalára. Innen a családhoz mentek, ahol Kossuth Ferenc és Kossuth Lajos Tódor és nővére özv. Ruttkayné Kossuth Lujza fogadta őket. Major Miklós fejezte ki a város részvétét. Másnap megjelentek a gyászistentiszteleten, és este 8-órakor elutaztak Torinóból Budapestre számtalan magyarral kísérve Kossuth Lajos tetemét. 30-án megérkeztek a fővárosba, és követték a volt kormányzót a Nemzeti Múzeum csarnokába, ravatalára. Vasárnap, április 1-én jelen voltak a temetésen. Major Miklós polgármester beszámolóját így fejezte be: „Hogy miként adta meg a nemzet legnagyobb fiának a végtisztességet, annak ecsetelését ne kívánja tőlünk a tekintetes képviselő-testület. Mesébe illik ez a mi nemzeti végtisztességünk, abban is a legszebb volna. Ember és ki nem gondolhatta volna olyannak, amüyen így lett magától. Amiként leborult egykor Kossuth Lajos a nemzet nagysága előtt, úgy borult le most a nemzet Kossuth Lajos nagysága előtt."

25 A makói küldöttség Budapesten csatlakozott a csanádvármegyeihez. A városból és a megyéből közel százan utaztak fel a temetésre. A gyászoló család előtt megjelenő és részvétet kifejező Návay Lajost (1870-1919), Posonyi. Eckhardt Oszkárt (1853-1902), Becker Jánost, Wizinger Károlyt (1853-1922), Babó Zoltánt, Földváry Jánost, Török Imre főügyész vezette. Beszédében így szólt: „Mélyen tisztelt Uraim! Van szerencsém Csanádmegye és három választókerületének tisztelgő küldöttségét bemutatni. Eljöttünk mi is, hogy babérkoszorút tegyünk nagy hazánkfia ravatalára, kinek nagy érdemeit koszorús költőnk oly fényesen ecsetelte, eljöttünk, hogy mély részvétünknek ama nagy veszteség fölött, melyet mindnyájan érzünk, kifejezést adjunk. Vigasztalja nagyságotokat azon tudat, hogy mindnyájan gyászolunk párt és osztálykülönbség nélkül, s hogy a nagyszerű gyászmenet a szabadelvű eszméknek gyászba borult, de lelkesítő diadalmenete volt. Mi vigasztalást merítünk ama reményből, Nagyságotok kifejezett kívánsága szerint e Hazában megszűnik a pártviszály s testvéri szeretet és béke fog uralkod24 uo.; Maros 1894. április 8.; HANÁK Péter: Kossuth temetése és a Wekerle-kormány = História 1994/5-6., 46. 25 Makói Hírlap 1984. április 11.