A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 9. (Szeged, 2006)

SIPOS József: A Magyar Gazdaszövetség és a Függetlenségi és 48-as Országos Agrárpárt története 1918-ig

A Gazdaszövetség agrárprogramját a Magyar Gazdák Szemléje 1918. május-júniusi számában tették közé. Ennek bevezetőjében így jellemezték a helyzetet: azok a képviselők, akik az „agráreszme intranzigens harcosainak tekinthetők, a parlamentben elszigetelt csoportként szerepelnek, s ha pártkülönbség nélkül összeállnak, akkor is nagyon kevesen vannak. Földbirtokosok vannak a parlamentben bőségesen — írták —, de ezek egységes állásfoglalásának, agrár kérdések tárgyalásakor még sohasem örvendezhettünk." Ennek okát a szigorú fegyelmet tartó pártvezérekben látták. Ezért megfenyegették őket: ha továbbra sem engedik, hogy az agrár meggyőződésű képviselők szabadon követhessék meggyőződésüket, akkor a legközelebbi választásokon parlamentbe került „agrárius képviselők csoportja csirája lehet annak a nagy agrárpártnak, melynek megszervezését a gazdaközönség köréből már igen sokan sürgetik." Kijelentették: „nekünk agráriusoknak minden eshetőséggel számolnunk kell, s teljes felkészültséggel kell várnunk az általános választásokat." Agrárprogramjukat iránytűnek szánták az elkövetkező választási küzdelmek idejére. A „Mit kíván a magyar gazda?" c. program olyan gazdaságpolitikát követelt, amely „kiszabadítja az országot a túltengő bankuralom bilincseibőr és vezető szerepet a földművelésnek. A birtokpolitika legfőbb irányelve pedig a „kis-és középbirtok védelme, a kisbirtokos porták szaporodása, nemzeterősítő telepítések megindítása" legyen. Földvásárlásoknál és bérleteknél a „kisbirtokosok, községek és szövetkezetek elsőbbségi jogának biztosítását. És olyan intézmények létrehozását, amelyek segítségével a „földmívelő munkások, ha már egy kis tőkével rendelkeznek, házat és földet szerezhetnek, s önálló kisbirtokossá lehetnek." Mindezen célok eléréséhez „kellő biztosítékok és korlátok között, az állam részére a kisajátítási jog megadását" követelték. Az állami birtokpolitikai tevékenység végrehajtására a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetségét tartották hivatottnak. Olyan vámpolitikát sürgettek, amely az idegen versennyel szemben „védi a nemzeti termelés minden ágazatát." A községekben a „szaktanítós gazdasági ismétlő iskolák létesítését,... amelyekben a kisgazdák fiai gazdasági érettségit szerezhetnek. A falvak és tanyák országos út-vasút és vízi- illetve öntözőhálózatba való bekapcsolását. A hitel-, termelő-, biztosító-, fogyasztási-és értékesítő-szövetkezetek kormányzati és törvényhozási felkarolását. Követelték az adórendszer egyszerűsítését, amely „kíméli a gyöngét," és a „legszigorúbb a háború alatt szerzett vagyonokkal." Kedvezményes mezőgazdasági hiteleket, a „népet védő szigorú uzsoratörvényt, a pénz-, termény- és áruuzsora kiirtását, a börze törvényhozási megrendszabályozását, forgalmának megadóztatatását" sürgette. A mezőgazdasági érdekképviselet önkormányzati alapon való szervezését, a hazai kisipar fejlesztését, a parasztság „érdekeit gondozó lelkészek, jegyzők, tanítók gazdasági és társadalmi helyzetének javítását" is sürgette. A mezőgazdasági munkások részére pedig olyan szociálpolitikai állami támogatás elkülönítését, mint az állam az „ipari munkásság ilyen alakulatai részére biztosít." Javasolta az „Amerikában tengődő testvéreink visszavándorlásának szervezését," a Bukovinában és Romániában élő „csángó testvéreink visszatelepítését." A hadi központok mielőbbi feloszlatását, a „rekvirálások, maximálások s kizárólag csak a gazdák ellen alkal11 Uo. 1918. május-június 129-131.