A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 9. (Szeged, 2006)

MEDGYESI Konstantin: Kisvárosi demokráciaépítkezés és a rendszerváltó makói polgármester

tosult bennem, például mikor egy-két felsőbbéves odajött hozzám gratulálni az is­kolában. Később tudtam meg, hogy voltak olyan gondolatai, miszerint esetleg visszalép a jelöléstől, azonban az aznapi horoszkópja szerint: döntő változás kö­vetkezik be életében. A polgármesteri munkához, ahogy én láttam, nagyon nagy tenni akarással és nagy energiákkal fogott. Mai fejjel: nem lehetett könnyű, egy 'tabula rasa' álla­potból működő önkormányzatot formálni. Sokszor voltam benn a hivatalban. Elő­fordult, hogy úgy adott interjút, hogy én is a szobában voltam. Egyszer, egy félre­értés miatt, egy egész éjszakát töltöttem a városházán, ami — miután pár órát játszottam a belső telefonközponttal — kifejezetten félelmetes volt. Habsburg Ottó látogatása különösen nagymamámnak volt különleges. 0 1914-ben született, az ő szülei még Ferenc József és IV. Károly családjának képeit rakták falukra. Én nem találkoztam Habsburg Ottóval. Azóta ezt már bánom. Ugyanakkor kicsit emelke­dettebb hangulatban veszem kézbe — a történészek számára alapműnek számító — Gonda-Niederhauser féle Habsburgok c. könyvet, melyet dedikált édesapámnak. Édesapámat utazásaira csak néhányszor kísértem el. Egyszer voltunk Pécsett, ahol az ottani televíziónak adott interjút, azt hiszem valamely, a cigány kisebb­séggel kapcsolatos ügyben. Bennem azonban az ottani stúdió légkondicionált vá­gószobája sokkal mélyebb nyomokat hagyott. Az önkormányzat akkori autója, egy Lada is nagyon újnak és nagynak hatott a mi kispolskink után. Egy másik al­kalommal — nem tudom pontosan, de valamüyen kisgazda ügyben — utaztam édesapámmal Budapestre. Vonattal mentünk. Szolnoknál ő leszáUt, hogy vegyen valamit, azonban a vonat elindult, még mielőtt visszaszáüt volna. Nagyon meg­ijedtem, akárcsak az az asszony, aki a kabinunkban ült. Miután a vonat befutott a pályaudvarra, ez a hölgy leadott engem az információs irodán. Ott vártam másfél órát, miközben a velem szemben ülő nő időnként bemondta a hangosbeszélőben, hogy ott vagyok. Édesapám ezalatt taxival jött Szolnokról Pestre, és a hangosbe­szélőt haUva megtalált. Érdekes volt tapasztalni, hogy müyen elképzeléseik voltak az embereknek a demokráciáról, és konkrétan a polgármester kompetenciájáról. Sokszor felhívtak bennünket telefonon ismeretlenek, akik édesapámtól vártak megoldást pilla­natnyi problémáikra. Például egy asszony azért telefonált, mert a lakótelepükön berúgott a fűtő, és befűtött július közepén. Ezért édesapám „csináljon valamit". De volt, aki koszosnak találta a lépcsőházát, és ezért telefonált. Azt is kénytelen voltam tapasztalni, hogy aki üyen jelentős szerepet váUal, hamar az elégedet­lenség vagy a humor célpontjává válhat. Az emberek a rendszerváltástól — ki­mondva, kimondatlanul — egy kisebb csodát, a Kánaán beköszöntét várták, és ennek megfelelően fogalmazták meg kritikájukat is. Meg keü említenem, hogy édesapámnak komoly düemmát okozott ez a négy év, abból a szempontból, hogy az eredeti pálya elhagyását jelentette. Ez mindig ve­szélyes, különösen az egy orvosnál. Az orvosláshoz való visszatérés négy év után is plusz energiákat igényelt, és szerintem egy esetleges újabb négy év után talán már lehetetlen lett volna. Hogy ez utóbbit elkerülte, abban annak is szerepe volt, hogy a '94-es választásokon, a hasonló értékrendű pártok jelöltjein túl, csak a kis­gazdáknak három polgármester jelöltje indult.

Next

/
Oldalképek
Tartalom