A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 9. (Szeged, 2006)
BÁLINT László: Októberi hulló csillagok. Egy volt gimnazista visszaemlékezései az 1956-os szegedi eseményekre
coltak a Csillag börtönbe, továbbá ezt mutatja a parancsnak az a rendelkezése, hogy az elhurcolás során ellenállókat a helyszínen kell ártalmatlanná tenni. Kiss Károlynak ez a mondata még jóindulattal sem írható a tévedés számlájára. Ez bizony már előre megfontolt szándékkal elkövetett hazugság volt, amelynek cáfolatát két részre kell bontani. Először le kell szögezni, hogy Kováts Józsefnek nem volt semmiféle parancsa „elhurcolására. Az „ötven szegedi elvtárs" néhány kivételtől eltekintve városszerte okkal gyűlölt államvédelmi tiszt volt, akik éppen az atrocitásokat elkerülendő kerültek biztonsági őrizetbe. Ez olyannyira így volt, hogy az első „elhurcoltak" önként, minden kényszer nélkül vonultak be a biztonsági őrizetbe és utólag nagyrészük elismerte, hogy ez volt a leginkább védelmet nyújtó lehetőség a számukra. Ezt azonban a valóságnak megfelelő módon akkor nem lehetett a közvélemény elé tárni, hiszen eUentétes lett volna a kommunista propaganda célkitűzéseivel. A másik körülmény az előbbiekből következik. A hazug állításokat csak valamiképpen dokumentálva lehetett a közönség elé tárni. Mivel pedig a szóban forgó dokumentum nem létezett, mert soha nem is készült üyen, nem volt más megoldás, hamisítani kellett egyet. Ez a „hamisított „Parancs" valószínűleg szerepelhetett a kiáüítás anyagában, hiszen Kiss Károly felhívta beszédében rá a figyelmet. A Fehér könyv IV. kötetében azonban biztosan szerepelt, és így máig fönnmaradt másolat formájában. Ez egy formaüag, tatalmüag és nyelvezetében egyaránt primitív, mitöbb aljas hamisítvány volt, amit később a megtorló büntetőeljárás során is megpróbáltak Kováts Józseffel szemben felhasználni. De olyan kezdetleges és süány munkáról van szó, hogy a politikai nyomozószervek által írásszakértő is kénytelen volt beismerni és szakvéleményében rögzíteni, hogy ahhoz bizony Kováts Józsefnek nincs semmi köze. A hétköznapi propaganda céljaira azonban megfelelt. Szegeden a forradalom alatt nem bántottak senkit, nem lincseltek meg senkit, halottjuk, sérültjeik, bántalmazottjaik csak a forradalmároknak voltak. Mást nem lehetett előrángatni, csak a nemzetközi munkás- és kommunistamozgalom vörös csülagainak a meggyalázását. Erre vonatkozó képeket tartalmaztak is az említett szegedi tablók. Elvitathatatlan tény, hogy az évtizedes elnyomó-elnyomorító kommunista diktatúra jelképeit bizony érte atrocitás Szegeden is. Az egyik kiáüított kép azt a jelenetet ábrázolta, amikor középiskolás diákok egy csoportja az akkori egyetlen tiszai híd korlátjáról a folyóba dobni készül egy hatalmas ötágú csülagot. Alatta a felirat megközelítően a következő: Szegedi eüenforradalmár suhancok meggyalázzák a nemzetközi munkásmozgalom vörös csülagát. Az akkori legaljasabban hazudozó szegedi bértoünok Nagy István egy írásában (Délmagyarország 1957. március 15.) erre így emlékezett: „Senki nem vette észre, hogy miközben lármás ceremóniával, cirkuszi bohócokhoz ülő tánclépésekkel cipelik a vörös csülagokat, hogy beledobják a Tiszába, a Szabad Európa (Szabad Európa Ráció — BL) bérencei már vigyorogva dörzsölték a kezüket." Személyes tapasztalatom alapján tanúsíthatom, hogy nem voltak „csülagok" a Tiszába dobva, csupán egyetlen egy, ennek során nem volt „lármás ceremónia" nem voltak „cirkuszi bohócokhoz ülő tánclépések" volt viszont fényképezés. íme röviden ennek a csülagnak a története:
