A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 9. (Szeged, 2006)
ORBÁN Imre: A kiszombori református gyülekezet
gyerek járt református hitoktatásra, 1954-ben 10, a Sándor-majorban további 4, jobbára alsó tagozatosok. Vasárnaponként 10-20 fős gyermek-istentiszteleteket tartottak. A hitélet színterei az istentiszteletek, bibliaórák, evangélizációk voltak, valamint az ún. áldozatos napok 35 és szeretetvendégségek. Ez utóbbiak a közösségépítés talán leghatékonyabb alkalmai. Többen vettek részt rajtuk, mint az istentiszteleteken. Ezeken általában jótékonysági vagy a közösség fönntartását szolgáló gyűjtést is szerveztek. A lelkésznek előbb a társegyház három ún. missziói pontján: Kiszomboron, Maroslelén és Földeákon kellett helytállni. 1951-ben a szeged-petőfitelepi lelkész fölvetette, hogy csatolják Kiszomborhoz a Tápairétet, hisz azt, mivel télen a Tiszán való átkelés szinte lehetetlen, inkább el tudná látni a kiszombori lelkész. Pongó Gyula átvállalta a területet. 1952-ben Oföldeák, Ferencszállás és Klárafalva is a társegyház része Zeíí, 36 ezzel a missziói helyek száma hétre növekedett. Az egymástól távol eső szórványok lelki gondozása hatalmas föladatot jelentett. A lelkész minden nap teljesített a missziós helyek valamelyikén szolgálatot, vasárnaponként 5-6 igehirdetése volt. Ez különösen télen vált nehézzé. E mellett a közösség sem tudott számára megfelelő fizetést biztosítani. Évtizedeken át messze a lelkészi átlag alatti jövedelemből kellett családját eltartani. Látva a föladata nagyságát, a lelkész mellé a presbitérium 1952-től egy segítő diakónust alkalmazott, 1953-ban a püspök pedig segédlelkészt rendel ki. A segédlelkész Földákon lakott. Földeákot s Oföldeákot látta el, és szükség esetén helyettesített a társegyház más helyein is. Az első segédlelkész Pákozdy Miklós volt. További nehézséget jelentett, hogy az állam számára föl kellett ajánlani a kiszombori gyülekezet tulajdonában lévő és a lelkész javadalmához tartozó 5 katasztralis hold, azaz 1261 négyszögöl földet, melyet 1945-ben kapott a gyülekezet. Ezzel nem is maradt más ingatlana a közösségnek csak a lelkészlak és az imaház. A gyülekezet jövedelmei perselypénzből, egyházfÖnntartási és más célra tett adományokból és egy kevés egyéb bevételből adódtak. Kiadást jelentett a lelkész javadalma, az adók befizetése, épületek fenntartása, fölsőbb egyházi célokra való hozzájárulás, jótékonyság, irodai kiadások, az esetleges kölcsönök törlesztése. Az 1956-os forradalom reményt keltett. A presbitérium áUáspontja szerint a kommunista diktatúra éveiben az egész magyar református egyház szörnyű nyomorúságba jutott, mert „külső, világi érdekek szerint" működött, és az igehirdetést „politikai propagandával vegyítette." Ugyanakkor a presbitérium magáról megalapította, „hogy hallgatásával a szükséges bizonyságtétel idején és (a) he33 KPÜJk 1954. szeptember 5. 11. szám. 34 KPÜJk 1955. szeptember 15. 6. szám. 35 Áldozatos napok idején egy héten át minden nap volt igehirdetés, és adományokat gyűjtöttek egy-egy meghatározott célra. 36 A társegyházhoz tartozott 1952-ben: Kiszombor (471 fő), Sándor-major, Ferencszállás, Klárafalva, Maroslele, Tápairét (Maroslele és Tápairét együtt 249 fő), Földeák (490 fő). KPÜJk 1952. október 2. 37 KPÜJk 1952. január 21. 3. szám, KPÜJk 1953. szeptember 27. 15. szám. 1961-ig működött a társegyházban segédlelkész. PONGÓ Zsuzsa 8. 38 KPÜJk 1951. július 29. 17. szám.
