A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 9. (Szeged, 2006)

BALÁZS György: Dánia és Norvégia meghódítása a különböző hírforrások alapján a magyar sajtó tükrében, különös tekintettel Csongrád Megyére (1940. április 9–június 9.)

földi csapatok is támogatták. Az angol parancsnokságot viszont ismételten meg­lepte a német támadás gyorsasága és eredményessége. Különösen súlyosan érin­tette az angol büszkeséget, hogy a hadműveletek egy része tengeren zajlott le. Ezt a tényt támasztja alá többek között az a hírközlés is, amely arról számolt be, a német légierő egységei áprüis 9-én felszálltak a norvégiai partvidéken, hogy támadást intézzenek az Északi-tengeren mutatkozó angol tengeri haderők ellen. A német légitámadás során két angol csatahajót három-három nehézkaliberű bom­batalálat ért, két nehéz cirkáló súlyosan megsérült, egy hadihajó megrongálva az oldalára fordult, s egy másik hadihajó pedig lángba borult a német repülők bom­báitól. Az angol jelenések cáfolták a német repülő-támadásnak ezeket az eredmé­nyeit. Az angol tengerészeti hivatalos jelentés csak annyit közölt, hogy az angol hadihajó három helyen harcban állt a német flottával. Majd Londonban arról is tudósítottak, hogy április 10-én a brit légierő egységei sorozatos bombatámadást intéztek a bergeni-öbölben horgonyzó német cirkálók ellen, s a támadások során több német cirkáló megsérült. 34 A svéd rádió április 11-én közvetítette az ostlanderi norvég parancsnokság je­lentését, mely szerint Bergennél és Trondlagennél, a Trodheim mögötti területen qr f m megszervezték a védelmüket. Április 12-re pedig a Norvég Távirati Iroda azt adta hírül, hogy a norvég mozgósítás az egész országban rendszeresen foly­tatódik. És a német alakulatokat, amelyek Eiverum felé szándékoztak előnyo­mulni, visszaszorították, továbbá a norvég hadvezetőség megerősítette azt a svéd közlést, miszerint az egész Ostlander tartományban megszervezte a belső vé­delmet. Végezetül a norvég kormány helyesbítette az oslói rádiónak azt a felhí­vását, hogy a katonák szereljenek le és térjenek haza családjukhoz. 36 Az oslói rá­diónak ez utóbbi felhívását valószínűnek kell tartanunk, hogy német nyomásra történt. A német hadvezetés üy módon is gyengíteni akarta a norvég ellenállást a gyorsabb győzelem kivívása érdekében. Ugyancsak április 11-én a norvég fővárosból sugározták azt a hírt, hogy ille­tékes német helyen kijelentették, a norvég nyugati partokat a német tengeri erők szilárdan tartják. És a norvég parti ütegek legnagyobb része a kezükbe került, on amelyeket tüzelő állásba helyeztek az ellenséges támadások visszaverésére. Még az ez napi berlini hírek szerint a németek újabb erős csapatokat szállí­tottak a norvég partokra. Bergenben és Stavangerben gondoskodtak lőszer és nehéz fegyverek utánpótlásáról is. Noha a legfontosabb katonai pontokat egysé­geink szilárdan tartják — hangzik a tudósítás —, de az esetleges támadás ellen meg kellett azokat erősíteni. Az ellenség támadásai sikertelenek maradtak, vagy pedig az ellenségnek okozott károkkal végződtek. Londonban a nyugati hatalmak az eredménytelen katonai lépéseket — jegyezték meg a németek — propagandával igyekeznek szépíteni. 33 RÁNKI György: i. m. 19. 34 Eger 1940. április 10. 35 Eger 1940. április 12. 36 Eger 1940. április 12. 37 Eger 1940. április 12.

Next

/
Oldalképek
Tartalom