A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 9. (Szeged, 2006)

BALÁZS György: Dánia és Norvégia meghódítása a különböző hírforrások alapján a magyar sajtó tükrében, különös tekintettel Csongrád Megyére (1940. április 9–június 9.)

A Szentesi Naplóban „Az örvény szélén" címmel cikk jelent meg, melyben a szerző a háború eddigi menetéről az alábbiakat írta: „Az örvény szélén táncol körülöttünk minden, s meglehet, hogy két-három héten belül olyan eseményeknek leszünk szemtanúi — kezdődik az okfejtés —, amelyre eddig gondolni se mertünk." Mindkét hadviselő fél mielőbb döntést akar, mert a háború minden napja rettenetes összegbe kerül. Megbízható számítás szerint 76 500 000 pengő eddig a háború költsége, pedig az ellenségeskedések még kezdeti stádiumban vannak. Naponta rengeteg költséget jelentenek az állandóan gőz alatt tartott hajók, a teljes kapacitással dolgozó hadigyárak, de mi lesz akkor, ha kezdetét veszi az igazi háború, hogy romjai alá temessen mindent, amit évszázadok kultúrája itt teremtett. „Pedig ebből a háborús előkészületekre elköltött fantasztikus milliárdokból milyen jólétet lehetett volna teremteni, mennyi örömet, boldogságot lehetett volna önteni a szegénység tengerébe; mennyi szociális problémát lehetett volna megoldani," — hangzott az eszmefuttatás. Ha csak a magyar viszonyokat vesszük figyelembe, a nyugati háború eddigi költségeiből 3 500 000 tízholdas családi gazdaságot lehetne berendezni, legalább 10 500 000 lélek tisztességes és tartós anyagi ellátására. Megmaradna még hat és félmilliárd pengő templomok, utak, középületek építésére, egy kis ország boldog felemelkedésére. Bátran hozzá lehet számítani ehhez még a lengyelországi károkat, a finnországi pusztítást és a semleges államok úgynevezett preventív kiadásait. Ennek az elszigetelt háborúnak a költsége így meghaladja a 100 000 000 000 pengőt. Ez a csillagászati összeg 10 000 000 tízholdas kisbirtok ára és harminc millió ember megélhetését biztosító pénzügyi alap. Már pedig olyan győzelmet egyik hadviselő fél sem arathat — szólt a megállapítás —, amely 100 millió embernek tud gondtalan családi létet biztosítani. Felmerül tehát a nagy kérdőjel, hogy miért történik mindez. A német kancellár és az angol miniszterelnök beszédei erre ismét magyarázattal szolgálnak. Németország gazdasági életteret, gyarmatokat, a vüág javainak „igazságos" elosztását követeli, Anglia pedig világ-hegemóniáját félti és ragaszkodik a mostani gazdasági struktúrához. Hajthatatlan Anglia a német gyarmati követelésekkel szemben, pedig az I. világháború után elvett német gyarmatokból száz év alatt sem lehetne annyit kitermelni, mint amennyiben Angliának ez a mostani hadiállapot kiadásai kerülnek. A hadviselő országok fővárosában azonban nem így gondolkodnak. Az olasz sajtó legújabb jelentése a háború kiterjesztéséről ad hírt, s úgy látszik, hogy Amerika békekövete megkésve érkezett Európába, mert a tömegkatasztrófát már nem lehetett feltartóztatni. A diplomaták helyett visszavonhatatlanul a vezérkarok veszik át az események irányítását

2 — fejeződik be a cikk. Először is a cikk alapján képet kapunk, hogy már a háború kezdetén a hadi kiadások milyen tetemes összeget emésztettek fel, amelyet józan ésszel megfontolva az emberiség jólétére lehetett volna fordítani. Majd rávilágít az ellenfelek kibékíthetetlen magatartására is, s ezért inkább nem egészen érthető módon Angliát marasztalja el és teszi egyoldalúan felelőssé a várható szörnyűbb fejleményekért. 2 Szentesi Napló 1940. március 3.