A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 9. (Szeged, 2006)

PÁL József: A szegedi Szent József Akció (1922-1945)

dr. Falta Marceline és dr. Somogyi Szilveszter dr. Dobay Milike halála alkal­mával, koszorúmegváltás címén, 1924. májusában 50-50 ezer K-t adomá­nyoztak. 47 Ugyanebben a számban olvashatjuk, hogy dr. Veszprémi Dezső egyet, tanár halála alkalmával, koszorú megváltás címén S. Sz. (biztosan Somogyi Szilveszter) 100 ezer K-t adományozott. A Katolikus Ébredés 1923. nov. 4-i száma egy egész oldalon keresztül sorolja a koszorú megváltás címén adományozók nevét. Zsiday Imréné 1941. januárjában névnapmegváltás címén 15 P-t ajánlott fel. 48 Néha egészen érdekes adományozások is történtek: A Leszámítoló Hivatal VI. ügyosztálya 1924 februárjában például a meg­maradt aprópénzt (1100 K-t) ajánlotta fel a Szent József Akciónak. 49 A Fogadalmi templom fölszentelése alkalmából Glattfelder püspök 1600 szegény embert vendégelt meg. Az ebéd lebonyolítója a Szent József Akció volt, mely 1500 P-t kapott a püspöktől erre a célra. Az ebéd a következőkből állt: mar­hapaprikás burgonyával, kenyér és diós kifli. A püspökhöz 1930. okt. 31-én benyújtott elszámolás szerint az 1600 adag el­osztása a következőképpen történt: Kiosztottak: Belvárosban 262 adagot Alsóvárosban 219 Rókuson 398 Felsővárosban 424 Somogyi telepen 297 Felsővároson a plébánián volt az ebéd. Baksa Béla asztalos Felsőváros Tápai u. 24. sz. alatti lakos az ebéd után köszönő levelet küldött a püspöknek. Idézet a levélből: „A Fogadalmi templom felszentelési ünnepségén a Méltóságod által ke­gyesen adományozott, és az ezer szegény részére készített ebédből én is része­sültem az egész családommal együtt. Amelyet mi a felsővárosi plébánián kaptunk kifogástalan minőségben, és mennyiségre nézve is bőven elegendő volt. A hosszú hónapokon keresztül tartó nélkülözés után, nagyon jól esett, igen sok szegény családnak, kiknek a mindennapi kenyér megszerzése manapság igen nagy nehézségekbe ütközik..." 50 Glattfelder pülpök a karácsonyi 400 pengős adományain túl, gyakran adott fa­utalványt is a szegény nagycsaládosoknak. A legnagyobb adakozó természetesen a belvárosi egyházközség volt, külö­nösen azután, hogy az ő karitász munkájukat is a Szent József Akció végezte. Mint később látni fogjuk, évi adományaik értéke ekkor 2-3000 P között mozgott. 47 Kat. É. 1924. máj. 25. 48 Kat. A. 1941. jan. 15. 49 Kat. É. 1924. márc. 9. 50 Püsp. L. 2828/930.

Next

/
Oldalképek
Tartalom