A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 8. (Szeged, 2005)

PÁL József: A szegedi Katolikus Nővédő Egyesület (1919-1945)

szerveztek az elitélteknek. Polyák Károly lelki igazgató bevezette számukra a hónap első csütörtökén a szentgyónást és pénteken a szentáldozást. A patronesszek egyhá­zi énekeket tanítottak az elitélteknek. A patronesszek jelentései szerint az elitéltek alig várták az első csütörtöki szentgyónást, hogy lelküket kiöntsék, és az ünnepi 1 30 szentmiséket, ahol a patronesszek által betanított énekeket énekelték. Az elitéltek lelki gondozását a piarista atyák végezték, akikkel a nővédő megál­lapodást kötött a lelki gondozás finanszírozására. A háromnapos lelki gyakorlatot advent és nagyböjt idején tartották. 131 c. Továbbképző tanfolyamok a börtönmissziót végzők számára Az 1930-as évek elejétől a nővédő, a börtönmissziós tevékenységben részt vevő hölgyek számára, időnként továbbképző tanfolyamokat szervezett, hogy a minősé­gileg egyre javuló munkát el tudják látni. A tanfolyamokon jogászok, rendőrök, or­vosok, szociális munkások és lelkészek voltak az előadók. Példaként az 1931. február 6-án indított és hetenként tartott felkészítő tan­folyam programját ismertetjük: dr. Zobay Ferenc ügyész: Mibe kerül a bűn hazánkban? dr. Regdon Károly főorvos: Gyakorlati tanácsok és irányelvek a rabok terhelt­ségeit és testi betegségeit illetőleg. Müyen egészségügyi útbaigazítást adjunk a ki­szabaduláskor? Balázs Benedikta nővér a Magyar Katolikus Nőegyletek Országos Szövetsé­gének alelnöke: Rabokkal való foglalkozás, családjukkal való kapcsolat, munkaal­kalmak biztosítása szabadulásuk után. dr. Vastagh Zoltán rendőrfőkapitány: Leánykereskedelem dr. Hatos Sándorné a nővédő börtönmissziójának országos vezetője: Mit vár­1 ^9 hatunk a börtönmisszióktól? 13. Gyermekklinikái és gyermekkórházi misszió A nővédő tagjai minden héten kedden és csütörtökön jártaik be a gyermekklini­kára és a gyermekkórházba. A kicsiknek meséltek és rajzolni tanították őket. Az iskoláskorúaknak, ezen túlmenően segítettek a kieső tananyag pótlásában is. A missziós munkában itt is a karácsonyi szeretetakciók voltak a leglátványosabbak. III. SEGÉLYAKCIÓK 1. Karácsonyi ünnepségek, szeretetcsomagok A segélyakciók leglátványosabb, anyagüag legértékesebb részét ezek képezték. A nővédő vezetése alatt álló intézményekben, illetve ahol rendszeres látogatá­130 Püsp. L. 1525/938. 131 Püsp. L. 267/944. 132 SzN 1931. febr. 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom