A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 8. (Szeged, 2005)
PÁL József: A szegedi Katolikus Nővédő Egyesület (1919-1945)
8. Iskolák, tanfolyamok a. Menyasszony képző iskola Az országban először a szegedi nővédőben rendezték meg ezeket a tanfolyamokat, melyek az egyházi jegyes oktatást egészítették ki. Az első kurzus 1935. okt. 3-án indult a nővédő székházában. Az indulást hosszas előkészítő munkálatok előzték meg. A Szegedi Új Nemzedék 1935. ápr. 14-i számában érdekes figyelemfelkeltő cikket tettek közzé: „Házasság előkészítő iskolát nyit a nővédő az értelmiségi osztály számára" címmel. Az alcíme pedig ez volt: „Ilyen még nem volt az országban!" A cikk arról szólt, hogy: „Szakképzett előadók tanítják meg a növendékeket a jó feleség, anya, háziasszony tudományára. Nemcsak szakácsművészetet, takarítást, bevásárlást, kézimunkázást, szabás-varrást tanítanak, hanem nagy súlyt helyeznek az orvosi, egészségügyi problémákra, valamint az erkölcsi oktatásra." Plakátokat készítettek, és ezeket városszerte kiragasztották, többek között a Fogadalmi templom előcsarnokában is. 107 A későbbiek során a tematikában már csupán vallási és erkölcsi kérdések szerepeltek, és ekkor már a tanfolyamokra főleg egyetemista, főiskolás és tanítóképzős lányok jelentkezését várták, de azért más fiatal lányok is jelentkezhettek. Az 1942. nov. 16-án megnyüt, és a karácsonyi szünettel 10 hétig tartó tanfolyamon a következő témák szerepeltek: 1. P. Borbély István S.J: Korunk eszmeáramlatai és a keresztény házasság 2. Sik Sándor: Hogy gondolta el Isten a házasságot 3. Kiss István: A keresztény házasság egy férfi és egy nő életszövetsége 4. Halász Pál: Amit Isten egybekötött ember szét ne válassza 5. Borsi Engelbert OFM: Vegyes házasság 6. Borbély István: Keresztény házasság és az állam 7. Sík Sándor: A család szemefénye a gyermek 8. Borsi Engelbert: A család szociális jogai 9. Halász Pál: Előkészületek a keresztény házasságra 10. Kiss István: Magyarország sorsdöntő kérdése a házasság b. Laboratóriumi asszisztensképző iskola Az érettségizett fiatal leányok elhelyezkedési gondjainak megoldásában nyújtott segítséget, a nővédő által szervezett, de az egyetem fennhatósága alatt működő iskola. A kétéves tanfolyam elvégzése után, a növendékek Minikákon, kórházakban és tudományos intézményekben helyezkedhettek el. Az országban egyedül Szegeden működött Uyen tanfolyam 109 Az első kurzust 1935 szeptemberében indították, és az első vizsgát 1936. máj. 20-án tartották a gyermekklinikán dr. Kiss Árpád egy. tanár elnökletével. A vizsgán a kultuszminisztérium és a belügyminisztérium is képviseltette magát 110 107 Belv. Pl. 1012/935. 108 SzN 1942. nov. 15, 1943. febr. 19, SzÚN 1942. nov. 25, 1943. febr. 17. 109 SzÚN 1935. jún. 9, 1942. szept. 1. 110 SzN 1936. máj. 20.