A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 8. (Szeged, 2005)

PÁL József: A szegedi Katolikus Nővédő Egyesület (1919-1945)

A világháború után ez az intézmény is csak 1921-ben nyílt meg, de 1923-ban véglegesen be is zárt. A háború utáni rövid története idején a nővédő részéről Fluck Dezsőné felügyelte tevékenységét. Egész fennállása alatt 1094 leányt gon­doztak a leányotthonban. 09 3. Szent Erzsébet Leányinternátus A leányinternátust 1924 augusztusában létesítették az 1923-ban megszünte­tett leányotthon helyén. Az internátusban először a Ferenc József Tudomány­egyetem bármelyik fakultására beiratkozott római katolikus nőhallgató kaphatott szállást és teljes ellátást havi 45 aranykoronáért. CA Az első évben 14 főt vettek föl, főleg a Trianon által elcsatolt területekről. A nővédő leányinternátusát Glattfelder püspök avatta föl, 1924. dec. 1-én, a nővédő díszgyűlésén elmondott beszédével. 61 A megnövekedett igények hatására, 1925 nyarán az internátust jelentősen ki­bővítették. A nővédő székházának renoválásakor a székházra még egy emeletet húztak, és az egész internátust ide költöztették. Az építkezés több mint félmilliárd koronába került, melyet a kormány, Csernoch hercegprímás és a nővédő adott össze. A megnövekedett internátusban több mint 40 hallgatónő elhelyezése vált le­hetővé. Összehasonlításként megjegyezzük, hogy a Szent Imre Kollégiumban 50-60 fiú hallgató lakott. A székház avató ünnepségét 1926. nov. 20-án délelőtt tartották, és ismét Glattfelder püspök mondta az ünnepi beszédet, melyből az internátusra vo­natkozó rövid részt idézzük: „Az intézet...áldás annak a leányifjúságnak, mely megszállott területekről jön ide Szegedre, hogy lelkében visszavivén a rabságban sínylődő magyarokhoz a hit és a bizalom offenzív erőit, új lehetőséget nyissanak a vajúdó magyar jövőnek." A beszéd után a nővédő kápolnává átalakított dísztermében szentmise volt. Az ünnepségen és a szentmisén nagy számban megjelentek a városi előkelő­ségek is: Aigner Károly főispán, Somogyi Szüveszter polgármester, Kószó István ny. belügyminisztériumi államtitkár, Tóth Károly egyetemi rektor. A szentmise után a nővédő tagjai vülásreggehn vettek részt. Este a Kass Száüó nagytermében táncmulatságot rendeztek, melyen — az említetteken kívül — megjelent Klebels­co berg Kunó miniszter is. Az 1927/28-as tanévben 41 leány nyert fölvételt az internátusba. A kétágyas szobákért, a napi négyszeri étkezésért, a mosatásért és a könyvtár használatáért a lakók 68 P-t fizettek, a vaUáserkölcsi nevelést a nővédő biztosította. 63 59 SzN 1929. máj. 1. 60 SzÚN 1924. aug. 7. 61 SzÚN 1924. dec. 2. 62 SzN 1926. nov. 14, 20, 21. 63 SzÚN 1927. jún. 26, 1928. ápr. 27.

Next

/
Oldalképek
Tartalom