A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 8. (Szeged, 2005)

MARJANUCZ László: Szeged és Temesvár. A Délvidék regionális centrumai

keleti és nyugati részével voltak aktívak. Az 1847-ből való bejegyzések a „honnan" rovatba Szegedet, Aradot, Szolnokot, Csanádot, Csongrádot jelölték meg a legtöbbször. Ezek a helységek szerepeltek tehát leggyakrabban az árumozgás gyakori kiindulópontjaként a jegyzékekben. A „hová" rovatban legsűrűbben szereplő város Pest és Győr, fölfelé pedig Szolnok és Arad. Szeged ebben az időben az egész alvidék gabonakereskedését kezében tartotta.

25 A közlekedési eszközök fejlődésével, a vasúthálózat kiépítésével azonban veszített központi jelentőségéből, mivel a folyó mellett fekvő és a vasúti állomással rendelkező helyek lehetőséget kaptak termékeik forgalomba hozatalára. A gabonakereskedés eddigi központjától elhúzódtak az új vonalak, s azóta Szeged jobbára közvetítéssel foglalkozott. A 19. század második felében minkét város rohamos fejlődésen ment keresztül, de Szegednek csak ekkor sikerült végérvényesen bizonyítani, hogy nagy vidéknek központja, s a fővárostól teljesen független közgazdasági viszonyok közt élt. Temesvár iparosodottsági szintjét nem érte el, de a regionális forgalom összpontosítását megvalósította, s biztosította úgy a behozatal, mind kivitel önállóságát. Temesvár fejlett gyáripari központ volt. Szeged nagy földművelő város. Gazdag vidékének termékei mennyiségben és értékben túlszárnyalták a gyári ipar és más üzleti ágak hozamát, míg a „szomszéd vár" előállított éves termelési értéke túlnyomó részt az iparból származott. Szeged vagyonosodása jórészt a mezőgazdaságon alapult, ugyanakkor gazdasági termékeinek földolgozása, piacra juttatása, kereskedelmének és iparának tekintélyes hányadát foglalkoztatta. Temesvár gazdasági szerkezetében dominált a gyárüzem: gép-, textil-, dohány-, cipő-, szesz-, malom-, fa- és söripar. Az ebben a szektorban előállított termelési érték messze megelőzte a forgalomból származót, bár az sem volt jelentéktelen. Szeged ipari struktúrája az egyes területek eltérő súlyát mutatja: vezetett a malomipar, a kender- és len feldolgozás, fa-, dohány-, szesz — és élelmiszeripar (tarhonya, paprika, szalámi) valamint az építőipar, bár a gépipar is erős fejlődésnek indult a századfordulón. De ebből is látható, hogy Szeged ipara jórészt mezőgazdasági nyersanyagok földolgozására épült. Kölcsönhatás mutatkozott a helyi és regionális forgalom élénksége illetve a szaporodó műmalmok, szeszfőzdék szükségletei között. Temesvár gépipari termékei, ruházati cikkei magas minőséget képviseltek, s jelentős ipari exportot biztosítottak. Szeged a gabonaneműek helyi földolgozásával exportálható lisztet és szeszt állított elő, amely komoly nemzetgazdászati eredménynek számított, de itt összpontosult egész Alsó-Magyarország fakereskedése. Régi nevezetes ága volt az alvidék termelésének a len és kendertermesztés. Gyáriparrá szervezett kikészítése a kenderüzlet súlypontját Bács megyéből Szegedre helyezte át. Összegezve az ipar és kereskedelem területén tett összehasonhtásokat, Temesvár korán szerzett előnyét Szeged sok tekintetben csökkentette, de a gabonatermés árucikké alakításának volumene még mindig elmaradt a temesvári arányoktól. Pedig a századfordulón az egyre csökkenő gabonaár ellensúlyozására a termények minél nagyobb hányadának ipari termékké földolgozásával lehetett válaszolni. Bizonyos városi funkciók fejlettsége Temesvárott (felső és középrétegek aránya, kommunális művek, gazdasági szerkezet) volt magasabb, másoké (keres25 Csongrád Megyei Levéltár Hídkinyitási Jegyzék IV. B. 1014/1844.