A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 8. (Szeged, 2005)

MARJANUCZ László: Szeged és Temesvár. A Délvidék regionális centrumai

keleti és nyugati részével voltak aktívak. Az 1847-ből való bejegyzések a „honnan" rovatba Szegedet, Aradot, Szolnokot, Csanádot, Csongrádot jelölték meg a leg­többször. Ezek a helységek szerepeltek tehát leggyakrabban az árumozgás gya­kori kiindulópontjaként a jegyzékekben. A „hová" rovatban legsűrűbben szereplő város Pest és Győr, fölfelé pedig Szolnok és Arad. Szeged ebben az időben az egész alvidék gabonakereskedését kezében tartotta. 25 A közlekedési eszközök fej­lődésével, a vasúthálózat kiépítésével azonban veszített központi jelentőségéből, mivel a folyó mellett fekvő és a vasúti állomással rendelkező helyek lehetőséget kaptak termékeik forgalomba hozatalára. A gabonakereskedés eddigi központ­jától elhúzódtak az új vonalak, s azóta Szeged jobbára közvetítéssel foglalkozott. A 19. század második felében minkét város rohamos fejlődésen ment keresztül, de Szegednek csak ekkor sikerült végérvényesen bizonyítani, hogy nagy vidéknek központja, s a fővárostól teljesen független közgazdasági viszonyok közt élt. Te­mesvár iparosodottsági szintjét nem érte el, de a regionális forgalom össz­pontosítását megvalósította, s biztosította úgy a behozatal, mind kivitel önálló­ságát. Temesvár fejlett gyáripari központ volt. Szeged nagy földművelő város. Gazdag vidékének termékei mennyiségben és értékben túlszárnyalták a gyári ipar és más üzleti ágak hozamát, míg a „szomszéd vár" előállított éves termelési értéke túlnyomó részt az iparból származott. Szeged vagyonosodása jórészt a mezőgaz­daságon alapult, ugyanakkor gazdasági termékeinek földolgozása, piacra jut­tatása, kereskedelmének és iparának tekintélyes hányadát foglalkoztatta. Te­mesvár gazdasági szerkezetében dominált a gyárüzem: gép-, textil-, dohány-, cipő-, szesz-, malom-, fa- és söripar. Az ebben a szektorban előállított termelési érték messze megelőzte a forgalomból származót, bár az sem volt jelentéktelen. Szeged ipari struktúrája az egyes területek eltérő súlyát mutatja: vezetett a malomipar, a kender- és len feldolgozás, fa-, dohány-, szesz — és élelmiszeripar (tarhonya, paprika, szalámi) valamint az építőipar, bár a gépipar is erős fejlődésnek indult a századfordulón. De ebből is látható, hogy Szeged ipara jórészt mezőgazdasági nyersanyagok földolgozására épült. Kölcsönhatás mutatkozott a helyi és regio­nális forgalom élénksége illetve a szaporodó műmalmok, szeszfőzdék szükségletei között. Temesvár gépipari termékei, ruházati cikkei magas minőséget képvi­seltek, s jelentős ipari exportot biztosítottak. Szeged a gabonaneműek helyi földol­gozásával exportálható lisztet és szeszt állított elő, amely komoly nemzetgazdá­szati eredménynek számított, de itt összpontosult egész Alsó-Magyarország fakereskedése. Régi nevezetes ága volt az alvidék termelésének a len és kenderter­mesztés. Gyáriparrá szervezett kikészítése a kenderüzlet súlypontját Bács me­gyéből Szegedre helyezte át. Összegezve az ipar és kereskedelem területén tett összehasonhtásokat, Te­mesvár korán szerzett előnyét Szeged sok tekintetben csökkentette, de a gabona­termés árucikké alakításának volumene még mindig elmaradt a temesvári ará­nyoktól. Pedig a századfordulón az egyre csökkenő gabonaár ellensúlyozására a termények minél nagyobb hányadának ipari termékké földolgozásával lehetett vá­laszolni. Bizonyos városi funkciók fejlettsége Temesvárott (felső és középrétegek aránya, kommunális művek, gazdasági szerkezet) volt magasabb, másoké (keres­25 Csongrád Megyei Levéltár Hídkinyitási Jegyzék IV. B. 1014/1844.

Next

/
Oldalképek
Tartalom