A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 8. (Szeged, 2005)

MARJANUCZ László: Szeged és Temesvár. A Délvidék regionális centrumai

4. táblázat Év magyar német román szerb rutén szlovák horvát egyéb 1840 11% 26% 17 % 24% _ _ 22% 1880 7 289 (21,63) 18 539 (55,02) 3 279 (9,73) 1 719 (5,10) 28 397 (1,18) 1510 1910 28552 (39,35) 31644 (4 3.64) 7566 (10,43) 3482 (4,80) 4 341 148 818 Abszolút többségbe a németség jutott 1880-ban, de 1910-re ez relatív többségre változott. A számsorok azt tanúsítják, hogy a városnak két meghatározó népcsoportja volt: a magyar és a német. Együtt a város népességének több mint 80%-át adták 1910-ben. A románok legnagyobb arányt 1840-ben képviseltek (17%), de ez 1910-re 10% körüli szintre süllyedt. Mindenesetre a hivatalos statisztikai adatok nem támasztják alá azt a vélekedést, mely a románság 19. századi etnikai túlsúlyát látja Temesvárott is. A szerbek számbeli súlyának csökkenése történelmi trend volt az akkori Magyarországon. Szegeden szinte teljesen beolvadtak a város életében egykor meghatározó szerepet játszó szerb lakosok, és Temesvárott is csökkenő tendenciát mutatott népességen belüli arányuk. A többi nemzetiség jelenléte szociológiailag alig mérhető, inkább annak bizonyítéka, hogy a szisztematikusan fölépített iparváros lakossága ténylegesen sokszínű lett. Érdekes vonatkozása van az „egyéb" kategóriának. 1840-i megoszlást csak viszonyszámokban megadó táblázat 22%-ra tette ezt a csoportot, de zárójelben azt tüntette föl, hogy ők lényegében magyarizált görögök. Ez a megjegyzés több szempontból is pontatlan. Ugyanis a magyarizálás alanyaiként nem népcsoportot, hanem vallási közösséget ad meg. Nem tudni, hogy a „görög" főnév a magyarizált ortodoxokra, vagy a már magyarként nyilvántartott „görögkatolikusokra" vonatkozott. A „görög" megjelölés túl általános, mögötte szerb, de román tömegek is állhattak. A „magyarizálás" sem adekvát kifejezés, mert a kor még nem ismerte a mesterséges asszimilációt, de a természetes beolvadás általában megfigyelhető volt a szabad királyi városok polgársága körében. Temesvár esetében pusztán az a gond, hogy ott természetes módon inkább a németséghez, és nem a magyarsághoz lehetett hasonulni. Ugyanilyen bizonytalan kategória a szerbek 5,10%-os aránya (1880) mellett föltüntetett fogalompár: szerb-horvát. Ez nyilván a nyelvi egységre kívánt utalni, mer más összefüggésben egyszerűen nem lehet használni. Temesvár lakosságának fönti nemzetiségi viszonyaihoz igazodott vallási tagolódása. Római katolikusok alkották a többséget: már 1840-ben 51,13 %-ot tett ki arányuk, ez 1880-ra 65,40, 1910-re 67-re emelkedett. Katolikusok két nemzet tagjai lehettek: magyar és a német. Éltek görögkatolikusok is a városban, számukat 1880-ban 598-ra tették (1,77%). Ez 1910-re 1,03-ra csökkent, ami azt mutatja, hogy a vallási unió nem sikerült. Ennél fontosabb, hogy az 1840-ben még 40%-ot kitevő ortodoxok 1880-ra 14,47%-ra estek vissza, és 1910-re is csak egy százalékkal korrigálták pozíciójukat (15,47%). Ez olyan mértékű pozícióvesztés, amelynek összetett történeti okai vannak, de azokat jelen tanulmányunkban nem tárgyalhatjuk.